szieszta

vannak napok
amikor barukh
a legszívesebben
hazamenne
megpihenne

levenné magáról az élet súlyát
lefeküdne a sezlonyra
a derekára húzná
azt a takarót
amit már a nagyapja is
a derekára húzott
amikor délben lefeküdt
sziesztázni

félig nyitva hagyná
a spalettákat
hagyná
hogy
a hűvös
késő tavaszi levegő
a félhomályos szoba
minden zegét-zugát átjárja
hagyná
hogy az ablakon
meredeken bezuhanó napsugár
átmelegítse a takaró alól kikandikáló
meztelen bokáját
hallgatná
az ablak előtt álló fák
leveleinek sustorgását
hallgatná
az ismerős hangokat
a házban
a szoba félig nyitott ajtaján túl

ott lenne
mindenki

élők
holtak
nagyszülők
nagybácsik
nagynénik
unokatestvérek
szülők
megszületett
és meg nem született
testvérek
férjek
feleségek
és gyerekek
nagyon sok gyerek
mindenki

főznének
friss gyümölcsöket
és régi borokat kóstolnának
beszélgetnének
mert lenne egy közös nyelv
amit mindannyian értenének

illetve
dehogyis lenne
hogy képzeled barukh

mégis megértenék egymást
vagy ha nem
hát
mutogatnának
és nevetnének
nevetnének
ebben az otthonban
sokat nevetnének

és ami azt illeti
sokat sírnának is

és ebben az otthonban
mindig lenne valaki
legalább egy valaki
aki együtt nevetne
azzal
aki nevet
és mindig lenne valaki
legalább egy valaki
aki átölelné
azt
aki sír

vannak napok
amikor barukh
a legszívesebben
hazamenne
ide
megpihenne
itt
és egy délután erejéig
levenné magáról az élet súlyát