vándor arameus

barukhnak könnyű
ha honvágyra kerül a sor

amióta az eszét tudja
vándorúton van
tizenegy éves volt
amikor a családjával elhagyta
a szülővárosát és budapestre költözött

azokat a helyeket
amelyek iránt ma honvágyat érezhetne
évtizedekkel ezelőtt elveszítette

a pécsi lakást
nagyszülei pécsi lakását
közvetlenül az ő lakásuk alatt

papa szőlőjét
a mecsek oldalában
mami zalai házát és kertjét
ahol barukh úgy szeretett
olvasni
íni
keresztrejtvényt fejteni
gyümölcsöt szedni

ezek a helyek
már évtizedek óta nincsenek meg

az a fájdalom
amit a hiányuk miatt barukh érez
nem honvágy
hanem nosztalgia

barukhnak könnyű
ha honvágyra kerül a sor

vándor arameus volt az atyja

nincs egyetlen olyan rokona sem
aki azon a helyen élne
ahol született
jelenleg éppen apa
az egyetlen kivétel
miután vissza-költözött
szülővárosába
de még az ő történetébe is belefér
egy újabb fordulat

barukh testvére és az unokatestvérei
szingapúrtól torontóig
minden északi kontinenst benépesítettek

ez nem furcsa
már gyerekkorukban is
több száz kilométert kellett utazniuk
ha meg akarták látogatni
szeretteiket a temetőben

barukh családjában
csak a legeslegritkább esetben
született és halt meg
ugyanazon a helyen
két egymást követő generáció

vándor arameusok ők

nincsenek ingatlanaik
amikben a következő generáció tagjai
élhetnének

ha nem vándorolnának tovább

nincsenek értékes családi relikviáik

nincs közös kultúrájuk
nincs közös nyelvük
nincs közös nemzeti identitásuk
nincsenek közös gyökereik

az asszimilálódás mindenkori vágya
köti össze őket

a gyökéreresztés élménye
valahol
máshol

ha erről mesélnek egymásnak
azt mindannyian értik
életük valamely pontján
néhányuk több ponton is
új helyen kezdtek új életet
és új helyen próbáltak meg
gyökereket ereszteni

vándor arameusok ők

fogalmunk sincs arról
milyen érzés lehet
az alatt a diófa alatt hűsölni a gyerekeikkel
amit még a nagyapjuk ültetett