|
barukh először érezte úgy mintha igazán otthon lett volna izraelben  fotó: bea bar kallos szdot jámban történt múlt csütörtökön estefelé egy nagyszabású héber nyelvű eseményen vett részt a szenes hanna emlékházban aminek a címe az volt hogy על הגולאש, החול והים vagyis a gulyásról, a homokról és a tengerről  fotó: bea bar kallos az eseményt az izraelinfo szervezte (barukh saját értelmezése szerint) azzal a céllal hogy az izraeli magyarok kitörjenek a nyelvi gettóból és a magyarul egyáltalán nem vagy csak törve beszélő izraeli közönség számára is megmutassa magát a gyökereit a tipródásait az útját barukh a szenes hanna emlékház kertjében felállított színpadon szerepelt együtt többekkel akik mind a két nyelv (a héber és a magyar) és a két kultúra (az izraeli és a magyar) határmezsgyéjén való létezésről beszéltek  fotó: bea bar kallos barukh dolga az volt hogy felolvassa két versét héberül barukh még soha életében nem olvasta fel közönség előtt egyetlen versét sem nem-magyarul barukh még soha életében nem olvasta fel egyetlen versét sem semmilyen nyelven olyan közönség előtt aminek a kilencven százaléka még soha nem hallott sem barukhról sem a verseiről barukh be volt szarva két hétig csak a verseket válogatta vagyishogy melyik legyen az a kettő amit felolvas és hogy milyen sorrendben olvassa fel őket amikor ez megvolt fred mindkettőnek csinált egy nyersfordítást a nyersfordítást azután alaposan meghányta-vetette barukhhal ezután véglegesítették a fordítás első verzióját ezt küldték el boginak aki igazán tud héberül nem úgy mint fred és barukh és bogi az első verzióból csinált egy nyelvileg igényesebb második verziót ezt beszélte aztán át újra barukh és fred és ezt kezdte el gyakorolni felolvasni barukh ahogy olvasta először csak magában aztán hangosan többször kiviláglott hogy a magyar verzió hol nem ültethető át automatikusan izraeli-héber verzióvá néha a logika néha a referencia néha a megközelítés nem stimmelt ezeket megjelölve átírogatva készült el a harmadik verzió amit előbb fred majd bogi lektorált így született meg az izraeli-héber verzió az esemény előtt két nappal ezt nyomtatta ki és kezdte el nagy erőkkel hangosan gyakorolni barukh még az esemény napján is gyakorolt a vonaton szdot jám felé és szdot jámban a szenes hanna emlékház kertjében gyakorolta a számára addig ismeretlen szavakat gyakorolta a torokhangokat a hangsúlyokat az intonációt és persze a játékot a történetek elmesélését amikor gyakorolt az agya annyira összpontosított hogy nem látott nem hallott maga körül semmit egyszer még az átszállást is majdnem elmulasztotta ha nincs vele judit és nem szól neki a vonaton marad és talán soha nem érkezik meg szdot jámba így jött el a felolvasás időpontja  fotó: bea bar kallos barukh nem izgult a nyárvégi budapesti felolvasásra kifejlesztett medikációt alkalmazta itt is ritalin koffein xanax meg azért sem izgult mert úgy gondolta hogy a kicsoda barukh című versében összefoglalt élettörténete rohadtul nem fogja meghatni a hetven plusszos izraeliekből álló közönséget akik nyilván nem hallottak az adhd-ról és az aspergerről de ha hallottak is csak nyafogásnak fogják tartani az egészet meg azért sem izgult mert úgy gondolta hogy a mintha lenne remény című verse azt az új bevándorló élményt meséli el amit minden izraeli már egymilliószor hallott szóval egyáltalán nem izgult egészen addig amíg el nem kezdődött a műsor mert akkor hirtelen rátört a vágy hogy elmesélje két héber nyelvű versbe sűrítve ezeknek az embereknek ott lent a nézőtéren a honfitársainak hogy ki ő honnan jött és mi történt vele amióta megérkezett ide  fotó: bea bar kallos rátört a vágy és a vágy az önkifejezés vágya magával hozta a parát is mi lesz ha nem fogja őket meghatni barukh története? mi lesz ha már a könyökükön jönnek ki a hasonló sztorik? mi lesz ha nehézségeket amiket barukh elmesél nekik nyafogásnak fogják tartani? amikor peti befejezte az előadását és kriszta felkonferálta barukhot barukh keze és hangja már remegett így mondta végig a két verset  fotó: bea bar kallos a közönség pedig végig figyelt a megfelelő helyeken együtt sóhajtott és nevetett a versekkel a végén pedig (mindkét vers végén) tapsolt  fotó: bea bar kallos amikor befejezte az olvasást barukh elmosolyodott és az elmúlt hat évben először úgy érezte mintha igazán otthon lett volna izraelben nem egy városban vagy egy utcában hanem ott az izraeli színpadon ott ugyanis nem érezte hogy olyat vártak volna tőle amit nem tud teljesíteni a szociális tér szabályai és barukh helye abban világosak voltak nem voltak definiálatlan szerepek és helyzetek nem érzett késztetést hogy maszkot vagy páncélt vagy hazugságokat öltsön magára annak érdekében hogy elfogadják a föld a nép a színpad részeként hazájának nyelvén beszélt önmagáról olyan árnyaltan és pontosan ahogyan korábban csak az anyanyelvén vagy angolul tudott így beszélt magáról a színpad és a közönség merev különválasztásából fakadó biztonságban így mondta el a történetét az igazságát teljesen őszintén és a közönség a honfitársai akik korábban nem ismerték őt együttérzéssel hallgatták cinizmus és ítélkezés nélkül mintha igazán otthon lett volna ott a héber nyelvben az izraeli színpadon és közönségben annyira igazán otthon hogy barukh vissza akar menni oda abba bárhol is legyen az
2 Comments
nektek
ajánlom ezt a könyvet aki úton vagytok vagy gondoltok arra hogy útra keljetek vagy úton voltatok és még emlékeztek azokra az időkre amikor az ott-hon és az itt-hon nem ugyanaz hely volt új életet kezdők expatok és menekültek barukh az útitársatok
ha szereted barukh verseit
és megteheted segítsd adománnyal a munkáját minden támogatásra szüksége van
honnan jön a VÁNDOR ARAMEUS?
kérdezték már sokan barukhtól szóval: a VÁNDOR ARAMEUS a bibliából jön mózes ötödik könyvéből: “vándor arameus volt az atyám lement egyiptomba mint jövevény élt ott csekély számmal és ott hatalmas és nagyszámú néppé lett és rosszul bántak velünk az egyiptomiak és sanyargattak bennünket és kemény munkát róttak reánk és mi felkiáltottunk az örökkévalóhoz őseink istenéhez és ő meghallotta a szavunkat és látta nyomorúságunkat szenvedésünket és szorongattatásunkat és kivezetett bennünket egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral nagy és félelmetes tettekkel jelekkel és csodákkal” az eredeti héber nyelvű szövegben a VÁNDOR ARAMEUS így hangzik: ארמי אבד amit valahogy így lehet magyarul kiejteni: árámi oved 
az elmúlt kétezer-ötszáz évben
sokféle magyarázat született arra vonatkozólag hogy mit jelent ez a szókapcsolat barukh azt az értelmezést követi amit a tizenkettedik században írt le abraham ibn ezra spanyolországi zsidó utazó filozófus és költő e szerint az ארמי szó amit aráminak vagy arameusnak fordítunk jákóbra utal aki miután másodszülöttként csellel megszerezte ézsautól az elsőszülöttség jogát és az azzal járó atyai áldást elmenekült kánaánból kisemmizett testvére haragja elől anyja testvérénél lábánnál húzta meg magát messze otthonától a család eredeti lakhelyén arámban ami a tigris és az eufrátesz között észak-mezopotámiában volt valahol a mai kurdisztán területén észak-irak és kelet-szíria határvidékén jákób húsz évig élt arámban itt ismerte meg első feleségét második feleségét harmadik és negyedik feleségét itt született meg gyerekeinek nagy része ibn ezra szerint ezalatt a húsz év alatt ragadt rá az ארמי vagyis arámi vagyis arameus jelző … a másik szó az אבד oved magyarázata izgalmasabb az ugyanis egyik barukh által ismert értelmezés szerint sem jelent VÁNDOR-t ibn ezra az אבד szó hagyományos jelentéséből indult ki ami az hogy elveszett vagyis ibn ezra szerint jákób nem vándor arameus volt hanem eltévedt eltévelyedett gazdátlanul céltalanul bolyongó kószáló arámi arameus és mint utazó filozófus és költő ibn ezra igazán tudta hogy mit beszél a vándor arameus nem valami romantikus elegáns kozmopolita világjáró kalandor vagy világpolgár ahogy azt a külső szemlélők hajlamosak feltételezni róla hanem otthonát gyökereit külső és belső békéjét szakadatlan és hasztalan hajszoló bolygó lélek éppen mint barukh … jákób húsz év után tért vissza kánaánba feleségeivel és gyerekeivel de hátralévő éveit mégsem itt élte le százharminc éves korában még egyszer utoljára összecsomagolta minden cuccát és tizenegy fiával és családjaikkal egyiptomba ment józsef után egyiptomba ahol volt étel még az éhínség idején is ott halt meg száznegyvenhét éves korában békében bőségben családja körében józsef jákób utolsó kérésének megfelelően földi maradványait visszavitte kánaánba hogy hebronban temethesse el vagyis jákób teste és lelke még holtában is utazott egyet bolyongott … barukh ami önmagát illeti nem számít jákóbénál több nyugalomra ha szerencséje lesz ő is legalább száznegyvenhét bolyongással eltöltött év után tér majd meg őseihez miután családja körében békében és bőségben örökre lehunyja a szemét
ha szereted barukh verseit
és megteheted segítsd adománnyal a munkáját minden támogatásra szüksége van
az első estén
amit budapestiként töltött budapesten a tizenegy éves kis barukh azt tette amit a fölnőttek tanácsoltak neki a költözés előtt megszámolta új szobája sarkait szemben azonban azzal amit a fölnőttek ígértek neki nem négy sarka volt a szobájának hanem nyolc a plafonon is négy és a padlón is négy kábé ez volt az utolsó vagy az utolsó utáni eset hogy kis barukh elhitte azt amit a fölnőttek mondtak neki 
azt hitte
hogy a fölnőttek azért tanácsolják neki azt hogy számolja meg új szobája sarkait mert az a számolás valahogy valami varázslatos módon majd elmulasztja a szívében azt a fájdalmat amit a költözés miatt érzett hogy az majd valamiképpen összeforrasztja megszakadt kis szívét de a sarokszámolás egyáltalán nem segített semmit kis barukh ott maradt hát abban az idegen nyolc sarkú szobában a megszakadt szívével és miután megcsapta az új világ hidege sírni kezdett mit keresek én itt...? sírta csendesen nehogy felébressze a szomszéd ágyon alvó testvérét kis barukh sírt és borzongott a pécsi gyerekkornak egycsapásra vége lett elolvadt a világ és a közepén nem ült ott anya és kis barukh nem ült az ölében többé mert anya is új volt nem csak a világ és ez az új anya az életben maradásáért küzdött és azért hogy kitapossa a helyét budapesten és nem tudott még a világ közepe is lenni kis barukh számára … három napja kati azt kérdezte hogy barukh szerint fontos-e hogy az ember a föld egy bizonyos országában otthon érezze magát? és ha igen miért? barukh arra gondol hogy nem tudja ez az otthon-kérdés egyre bonyolultabb ő tizenegy éves korában elveszítette az otthonát a világ közepét és a gyerekkorát is azóta összesen tizenegyszer költözött új helyre minden költözésnél az otthont kereste azt az érzést amit tizenegy éves korában elveszített és amit azóta sem talált meg és aminek a megtalálásáról tavaly le is tett a füge utcában jött-ment ahol most lakik és nem tudta elképzelni hogy húsz vagy negyven év múlva is itt fog jönni-menni megpróbált hát elképzelni egy másik utcát ahol látja magát jönni-menni húsz év múlva negyven év múlva otthonosan valahol jeruzsálemben vagy tel avivban vagy rómában vagy párizsban vagy firenzében vagy new yorkban ami a folytatása lehetne a pécsi váci mihály utcában megkezdett és kisiklott életnek de nem tudott nem tudott még elképzelni sem elolvadt a világ és a közepén nem ül ott anya és kis barukh nem ül az ölében többé barukh nem tudja hogy fontos-e hogy az ember a föld egy bizonyos országában otthon érezze magát neki barukhnak fontos lenne hogy a föld egy bizonyos utcájában otthon érezze magát annyira hogy ne a további költözéseken törje folyton öntudatlanul a fejét jó lenni úgy élni tudni hogy mikor utazik nyaralni és mikor utazik haza hogy melyik a kaland és melyik a megnyugvás a béke az otthon … hétfőn este miközben a busz ablakán az elsuhanó tel avivi utcákat bámulta arra gondolt hogy ez az érzés neki már nem fog megadatni soha nem fogja egyetlen országban egyetlen városban egyetlen utcán sem otthon érezni magát úgy ahogy a váci mihály utcában akár fontos lenne akár nem nyavalyás vándor arameusság és hogy ez az elolvadt világ időnként igazán elviselhetetlenül hideg és sötét tud lenni és hogy időnként ebben az elolvadt hideg és sötét világban elviselhetetlenül elveszettnek és magányosnak tudja érezni magát … suhantak a tel avivi fények arcok házak és utcák és barukh azt kérdezte magától hogy mit tudna tenni ami csillapítani tudná az otthontalanság elviselhetetlen fájdalmát mit tudna tenni ami kizárólag az ő hatáskörébe tartozik amit meg tud tenni akkor is ha a világ odakint hideg és sötét és akkor is ha idebent ő elveszett és magányos és akkor egy tábortűz képe jelent meg a lelki szemei előtt és ez a három szó: egy kis fény ahogy a busz robogott a távolban az éjszaka sötétjében egy benzinkút fényei ragyogtak fel barukh egy lámpást látott a buszon egy telefon fénye világította meg az egyik utas arcát barukh egy gyertyát látott és egy embert egy arcot ami a gyertya fényéhez hajol átmelegszik a tűztől és magába szívja a fényt barukh arca az az az arc a gyertya fényénél a zsidó hagyomány azt tanítja hogy egy kis fény hatalmas sötétséget tud legyőzni erre gondol barukh és a lelke még tovább repül vissza a múltba és egy ősembert lát egy ősember lelkét: a világ hideg és sötét hely természeti erők és istenek játszótere az ég a nap a hold a csillagok a felhők az eső a hó a villámok a vihar az erdő az éjszaka hangjai az állatok hideg és sötét hely csak egyetlen biztos pont van benne a tűz a barlangban az egyetlen referenciapont ami emberléptékű ősemberléptékű a család a barátok a törzs ott várják ott átmelegedhet ott biztonságban van átmenetileg de biztonságban mint kis barukh volt a váci utcában nincsenek nagy megoldások országok utcák barlangok nem lesznek otthonok egy kis fény nélkül ősi vonzódás ez a tűzhöz a fényhez nem lesznek nagy megoldások hosszú távú megoldások gondolja barukh országokkal utcákkal barlangokkal csak pillanatok lesznek amikor meggyullad a tábortűz és ég aztán kialszik … ma este a hat nap végén majd a szombati gyertyák fénye világítja meg barukh arcát nincsenek nagy megoldások csak pillanatok vannak pillanatok amik otthonokká állnak össze pillanatok amik életté állnak össze
ha szereted barukh verseit
és megteheted segítsd adománnyal a munkáját minden támogatásra szüksége van
tegnap barukh és judit
átment tel avivba volt egy üres fél napjuk és meg akarták nézni a tengert bele akarták dugni a lábukat hosszú ez a koronás bezártság utazás-megvonás muszáj volt látniuk a tengert hallani a hullámokat látni a naplementét amit tel avivban a tengerparton még soha nem láttak 
pedig a tel avivi a tökéletes naplemente
a tengerpart nyugatra néz és a nap a nap végén szemben a tengerparttal belebukik a tengerbe a földközi-tengerbe minden nap minden áldott nap legelőször beirut borul sötétbe aztán tel aviv aztán kairó isztambul athén rijeka róma tripoli tunisz marseilles barcelona algír és végül gibraltár és az egész földközi-tenger sötétbe borul … barukh belép a vízbe bele a földközi-tengerbe abba az országba ami gibraltárnál kezdődik és tel avivig tart ebbe a sémi-latin civilizációba ebbe a zsidó-keresztény-iszlám olvasztótégelybe ahol a szél mindig sós és mindig harangszót vagy müezzin hangját viszi ahol a piac nem kulturált farmers' market hanem fauda bálágán és káosz és ugyanolyan szent és ugyanolyan pogány mint a zsinagógák templomok és mecsetek amik körbeveszik a levegőben illetlenül erős parfüm grillezett hús illata és rohadó szemét szaga száll az emberek kiabálnak a járművek dudálnak minden és mindenki él … barukh belép a vízbe és úgy érzi hogy a megfelelő helyen van azon a helyen ahonnan ük- és dédszülei a szegénység elől közép-európába vándoroltak azon a helyen ahol egész életében amikor arra járt mindig úgy fogadták mint egy unokatestvért akiről nem is tudták hogy elveszett de akinek mégis örülnek amikor megkerül … barukh mindig hülyén érezte magát amikor magyarországon azt mondta hogy ott nem érzi otthon magát mert olyan volt mintha magyarország nem lenne elég jó neki mintha úgy gondolná hogy neki jobb vagy több jár pedig dehogyis és ezt mindig csak itt a földközi-tenger partján érti meg újra és újra hogy igenis van egy ország ami elég jó neki mégha a térképen nem is látszik hogy az egyetlen ország … sötét van már amikor barukh és judit elindul a tengerpartról hazafelé a bograsov utcán kávézók üzletek teraszok balkonok és spaletták között minden megfelelő barukh nincs otthon de ennél jobban soha egyetlen helyet sem fog az otthonának érezni
ha szereted barukh verseit
és megteheted segítsd adománnyal a munkáját minden támogatásra szüksége van
barukh és judit lement sétálni
a hegyoldalba abba a hegyoldalba ami ezután a szokatlanul esős tél után és ebben a szokatlanul hűvös tavaszban a fáival és a virágaival egészen hasonlít a májusi magyarországhoz főleg a sivatagban töltött két és fél év után … ahogy az ismerős-ismeretlen kövek bokrok és illatok között sétáltak barukhnak egyszercsak összefacsarodott a gyomra éppen egy pitypangot fényképezett a lemenő nap fényében 
aztán felállt
és hirtelen olyan otthontalannak és elveszettnek érezte magát nem szomorúságot érzett nem a szíve fájt hanem a gyomra … megmondom hogy mi a különbség a depresszió és a szorongás között a fűszál depressziós a pitypang szorong … amíg barukh magyarországon élt ahol mindent ismert a nyelvet a fényeket és az illatokat addig úgy érezte magát mint a tarot kártyában az akasztott ember lógott fejjel lefelé egy kötélen nézte a feje alatt a füvet a földet a virágokat és tudta hogy mi fog történni aznap másnap és egy év múlva az a feje alatt elterülő zsebkendőnyi földterület fog történni semmi váratlan ahogy ott lógott a fán fejjel lefelé minden ismerős volt biztonságos -nak mondható elviselhetetlen a komfortzónája a lábára kötött kötélre és a feje alatt elterülő zsebkendőnyi földterületre korlátozódott barukh depressziós volt képtelen volt kilépni a komfortzónájából képtelen volt elmenni az a zsebkendőnyi földterület viszont nem tudta eltartani sem őt sem a családját nem tudta táplálni sem a száját sem a lelkét ha nem akart elsorvadni és belepusztulni a sorvadásba akkor barukhnak muszáj volt tennie valamit a halálfélelem és a kétségbeesés végül olyan erőt adott neki amilyet korábban soha nem érzett barukh letépte magát a kötélről kitépte magát a földből és elszállt mint egy pitypang elrepült egy távoli világba és azóta nem depressziós azóta nem egy zsebkendőnyi földterület a komfortzónája azóta nincs komfortzónája azóta a lába nincs hozzákötve egy fához és a gyökerei nem kapaszkodnak a földbe azóta száll azóta semmi sem tartja a földön … barukh a pitypangságot választotta megrekedtség helyett a gyökértelenséget biztonság helyett a szabadságot a kiszámítható helyett a kiszámíthatatlant kétségbeesés helyett a pánikot depresszió helyett a szorongást … ha a kérdés: menni vagy maradni? akkor a válasz: pitypang vagy fűszál?
ha szereted barukh verseit
és megteheted segítsd adománnyal a munkáját minden támogatásra szüksége van az iskolában ahová fred és lelus jár hatodiktól van egy tantárgy aminek sorásim a neve gyökerek a sorásim-órákon a gyerekek a gyökereikről tanulnak arról hogy honnan érkeztek a vándor arameusok országába  mindannyian izraeliek
de סבא וסבתא nagypapa és nagymama vagy אבא ואמא apa és anya jött valahonnan egy másik országból egy másik kontinensről egy másik világból és onnan magukkal hozták a gyökereiket dalokat ételeket tárgyakat történeteket a gyerekek ezeket gyűjtik össze és dolgozzák fel az év során majd az év végén ezekből csinálnak egy bemutatót nagyszüleiknek szüleiknek egymásnak önmaguknak a jotvatai kibuci színházban hogy ne felejtsék el hogy kik ők és honnan jöttek mégha konkrétan nem is ők jöttek ez a "ne nézz hátra csak előre!" típusú gondolkodás tökéletes antitézise a jotvatai sivatagi iskola minden tantárgya és tanára szenvedélyes élet-halál harcot folytat az izraelben is népszerű egyszerű válaszok és egydimenziós életszemlélet ellen a föld problémáira a régió problémáira az ország problémáira közvetlen környezetük problémáira és nem utolsósorban önmaguk problémáira nyitott izraelieket igyekeznek nevelni nem mindig sikerrel de mindig nagy igyekezettel a sorásim muzikáim bemutatóra például minden gyerek hoz otthonról egy dalt egy nem-izraeli nem-hébernyelvű dalt az óhazából ezeket a dalokat összegyűjti a tanár megcsinálja hozzájuk a héberbetűs fonetikus átiratot és az így feldolgozott összes dalt megkapja az összes gyerek az osztályban és a bemutatón kórusban éneklik együtt egymás dalait eredeti nyelven franciául románul németül spanyolul angolul portugálul arabul jiddisül magyarul nehéz túldimenzionálni a sorásim tantárgy a jelentőségét és az élményt amikor az arava-sivatag kellős közepén a kibuci színház színpadán harminc izraeli gyerek énekel telitorokból magyarul az új bevándorló gyerekeknek mint frednek és lelusnak a sorásim-órák külön szépsége hogy nem csak a szlogenek szintjén de a gyakorlatban is érezhetik hogy attól nem lógnak ki a sorból hogy van nem-hébernyelvű múltjuk gyökereik lelus mégis ellenáll a sorásim-bemutatóra való felkészülésnek a legtöbb feladatot úgy obstruálja hogy egyszerűen elfelejti de olyan is van hogy észérveket sorakoztat fel annak alátámasztására hogy miért nem akar egy-egy feladatot megcsinálni egyszer pedig el is sírta magát a sorásim miatti kétségbeesésében barukh sokáig nem vette komolyan lelus ellenállását gyerekek iskola persze hogy ellenáll mindennek ellenállnak még a jónak is csak nemrég értette meg kisfia elkeseredett küzdelmét hogy ne kelljen résztvennie a bemutatón csak nemrég értette meg hogy kisfia elkeseredett csak nemrég értette meg kisfiát lelus gyökerei még nincsenek a föld alatt nincs mit kiásni és mutogatni rajtuk a nagy részük még a föld- ben sincs benne nem rejti semmi nem védi semmi ha újra kiássa és újra kihúzza hogy bemutassa azt a néhány gyökérrészt ami két és fél év alatt már belemerészkedett a földbe ebbe az új földbe ebbe az új kemény földbe akkor lelust nem fogja itt tartani semmi akkor az első szél fel fogja kapni és elviszi egyedül gyökértelenül ki-tudja-hová ettől esett kétségbe ezért áll ellen meg azért mert fáj neki fáj amikor a föld felszínén tekeredő védtelen földtelen csupasz gyökereket fogdossa tanulmányozza mutogatja borzasztóan fáj elmondhatatlanul fáj a gyökereket a föld védi a fájdalomtól lelus gyökereinek nagy részét pedig két és fél éve nem védi semmi ki van téve napnak szélnek esőnek kőnek állatnak embernek embereknek közönségnek lelus ezért van azon hogy inkább elrejtse és megvédje őket és ezért fog a sorásim-bemutató jotvatában idén lelus gyökerei nélkül lezajlani amikor kis barukh megszületett a nagypapája ültetett egy meggyfát a mecsek oldalában a szőlőjében hogy így ünnepelje meg legelső unokája születését hogy legelső unokája mindig vele legyen akkor is ha éppen nincsen vele akkor is ha ő barukh nagypapája éppen egyedül van a szőlőjében  kis barukh
mindig is tudta hogy van ez a meggyfa a nagypapája szőlőjében és hogy az ugyanannyi idős mint ő és hogy különleges kapcsolat van a meggyfa és őközötte és hogy különleges kapcsolat van a nagypapája és őközötte és kis barukh azt hitte hogy amúgy ilyen fája ilyen nagypapája ilyen különleges kapcsolata mindenkinek van és hogy végső soron nincsen ebben semmi rendkívüli csak sokkal később amikor kis barukh már nagy barukh-há cseperedett akkor jött rá arra hogy nem ez bizony rendkívüli hogy semmi hétköznapi nincs abban ha az ember barukh születését ilyen varázslatos módon ünneplik meg amikor barukh nagypapája meghalt a család eladta a szőlőt a mecsek oldalában vándor arameusok ők és barukh nem tudja mi lett a meggyfa sorsa nagypapájának meggyfájáé az ő barukh meggyfájáé az ő közös meggyfájuké ... nincs különös apropója annak hogy barukh ezt éppen ma meséli el csak annyi hogy tegnap este friss fokhagymát vásárolt a rami leviben ami egy szupermarket és amikor ma reggel kinyitotta a fokhagymát pont olyan illat lett a konyhában mint amilyen régen volt nagyszülei pécsi konyhájában amikor a nagypapája vacsorázott
a legtöbb társaságban
barukh kényelmetlenül érzi magát a legtöbb társaságban szinte minden társaságban erőfeszítést igényel tőle hogy megteremtse és fenntartsa az udvariasság látszatát mert barukh egyáltalán nem udvarias egyáltalán nem civilizált 
a sokszínűséget sem
civilizáltságból szereti nem nagyszerűségből hanem önzésből önzésből keresi olyanok társaságát akik nem olyanok mint ő tizenegy éves korában tudta meg hogy szereti a sokszínűséget akkor költözött el a családjával a szülővárosából budapestre pécsen az iskolában volt afrikai sváb délszláv ukrán zsidó és magyar osztálytársa mindannyian frissen épült panelházakban laktak és egy frissen épült iskolába jártak a kis barukh és minden barátja biciklizett és verekedett és szeretett volna szandokán lenni a maláj tigris vagy gojkó mitics a jugoszláv indián vagy mindkettő egyszerre nem voltak barukh legalábbis nem emlékszik arra hogy lettek volna jobb vagy rosszabb családok családok voltak amikor kis barukh a szüleivel és a testvérével tizenegy éves korában budapestre költözött akkor találkozott először olyan világgal amit szemben a pécsi grundokkal ilyen nagy nagymértékben irányítanak a társasági viszonyok és a kifinomult társalgás az hogy ki kit ismer hogy ki kivel van jóban és hogy kiről mit gondolnak a többiek kis barukh a budapesti iskolájában találkozott először olyan világgal amiben az ő színes pécsi grundjaihoz képest az emberek ennyire egyformák és kis barukhnak egy életre beégett az a lecke hogy amikor az emberek annyira egyformák mint a budapesti iskolájában voltak akkor olyan láthatatlan szabályok alapján működik a közösség amit ő nem ért és amiben ezért kényelmetlenül és veszélyben érzi magát amiben nem az számít hogy ki milyen gyorsan tud biciklizni vagy hogy ki milyen elszántan tud verekedni amiben az igazság és a szabadság vagyis azok az értékek amikért a pécsi szandokánok és gojkó miticsek a grundokon harcoltak másodlagosak harmadlagosak vagy még csak azok sem … kis barukh akkoriban ezen nem sokat gondolkodott inkább minden erejével azon volt hogy beilleszkedjen ebbe az új budapesti világba felhagyott a biciklizéssel és a verekedéssel és a saját színét azt a színt ami a pécsi szivárvány alkotórészeként nem lógott ki a sorból megpróbálta megzabolázni és hozzáhalványítani ahhoz az általános színhez ami a budapesti iskolában elfogadott volt elhagyta a pécsi szavakat amiket budapesten nem értettek (és ezért kinevettek) és megtanult pestiesen beszélni hanyag eleganciával hidegvérrel és nyeglén sokat dolgozott a halvány budapesti barukhon és mivel annyit dolgozott rajta azt hitte hogy sikerült is megalkotnia harminckét éves volt amikor rájött hogy nem mégsem sikerült akkor járt először londonban és akkor ment végig először egy olyan utcán amin minden arc ami szembejött vele más színű és más formájú volt arab indiai askenáz pakisztáni mediterrán nyugat-európai színű és formájú arcok a harminckét éves nagy barukh egy pillanat alatt megnyugodott nem tudta hogy mennyire nem volt nyugodt amíg meg nem nyugodott nem tudta hogy huszonegy éve nem érezte magát olyan biztonságban mint amilyenben pécsen tizenegy éves koráig nem tudta egészen addig amíg londonban az oxford streeten újra meg nem suhintotta annak a régi biztonságnak és nyugalomnak a szele amit sokszínűség hiányában semmilyen szociális szituációban nem tud érezni ugyanígy nyugodott meg az első pillanatban és nyugszik meg azóta is nap mint nap a negyvenvalahány éves nagy barukh izraelben amikor egyetlen átlagos nap leforgása alatt találkozik beszél és zsúfolódik össze európai zsidókkal és közel-keletiekkel szekulárisokkal és kucsmás ortodoxokkal oroszokkal és amerikaikkal indiaiakkal és vietnámiakkal mohamedán arabokkal és keresztény arabokkal és keresztény afrikaiakkal és mohamedán afrikaiakkal és zsidó afrikaiakkal és argetinokkal és brazilokkal és filipinekkel és thaiföldiekkel és japánokkal barukh nyugodt és biztonságban érzi magát amikor így telik egy napja mert amikor ennyire sokszínű a közösség amihez tartozik akkor biztos lehet benne hogy az életet nem évtizedes társasági viszonyok irányítják hanem olyan alapértékek mind szandokán és gojkó mitics igazsága és szabadsága a kifinomult társalgásnál pedig sokkal fontosabb hogy ki milyen gyorsan biciklizik és hogy milyen elszántan verekszik ha veszélybe kerül a közösség igazsága és szabadsága
ha szereted barukh verseit
és megteheted segítsd adománnyal a munkáját minden támogatásra szüksége van
barukhnak könnyű
ha honvágyra kerül a sor amióta az eszét tudja vándorúton van tizenegy éves volt amikor a családjával elhagyta a szülővárosát és budapestre költözött azokat a helyeket amelyek iránt ma honvágyat érezhetne évtizedekkel ezelőtt elveszítette a pécsi lakást nagyszülei pécsi lakását közvetlenül az ő lakásuk alatt nagyapja szőlőjét a mecsek oldalában nagyanyja zalai házát és kertjét ahol barukh úgy szeretett olvasni íni keresztrejtvényt fejteni gyümölcsöt enni ezek a helyek már évtizedek óta nincsenek meg az a fájdalom amit a hiányuk miatt barukh érez nem honvágy hanem nosztalgia 
barukhnak könnyű
ha honvágyra kerül a sor vándor arameus volt az atyja nincs egyetlen felmenője sem aki ott lenne eltemetve ahol született nincs egyetlen olyan élő rokona sem aki ne szülőhelyétől távol élne jelenleg éppen joszef az egyetlen kivétel miután vissza-költözött a szülővárosába de még az ő történetébe is belefér egy újabb fordulat barukh testvére és az unokatestvérei szingapúrtól torontóig minden északi kontinenst benépesítettek nekik ez nem furcsa már gyerekkorukban is több száz kilométert kellett utazniuk ha meg akarták látogatni a családtagjaikat barukh családjában csak a legeslegritkább esetben született és halt meg ugyanazon a helyen két egymást követő generáció vándor arameusok ők nincsenek ingatlanaik amiket át lehetne örökíteni a következő generáció tagjaira hogy ne vándoroljanak tovább hanem üljenek meg nyugton a seggükön nincsenek értékes családi relikviáik nincs közös kultúrájuk nincs közös nyelvük nincs közös vallásuk nincs közös nemzeti identitásuk a gyökéreresztés vágya köti össze őket az itthon utáni sóvárgás élménye valahol mindannyian máshol ha erről mesélnek egymásnak azt mindannyian értik életük valamely pontján néhányuk több ponton is új helyen kezdtek új életet és új helyen próbáltak meg beilleszkedni vándor arameusok ők fogalmuk sincs arról milyen érzés lehet egy forró nyári napon az alatt a diófa alatt hűsölni a gyerekeikkel amit még a nagyapjuk ültetett
ha szereted barukh verseit
és megteheted segítsd adománnyal a munkáját minden támogatásra szüksége van kezdetben... ...barukh sokkal többet mosolygott sokkal szelídebben csillogott a szeme és úgy általában jobban meg volt illetődve attól hogy izraelben él élhet minden harcedzett izraeli azonnal látta rajta hogy turista vagy új bevándorló a lépései könnyűek voltak óvatosak figyelmesek ha akaratlanul meglökött valakit a boltban az utcán vagy a kibuci étkezdében azonnal elnézést kért és előzékenyen odébb szökkent barukh százkilencvenöt centi és több mint száz kiló csak mondom aztán eljött a nap ami örökre megváltoztatta barukh életét az első munkája eilatban volt egy tengerre néző luxus lakóparkban szerelt be illetve segített beszerelni luxus ajtókat azon a bizonyos napon amelyiken barukh élete megváltozott egy nagyobb szállítmány ajtó és ajtókeret érkezett amiket fel kellett juttatni az egyik épület ötödik emeletére barukh főnöke azt találta ki hogy nem az épületen belül a lépcsőkön botladozva hanem az épületen kívül egy daruval juttatja fel az ajtókat ő mármint barukh főnöke és a darukezelő lent felpakolják a darura az ajtókat és az ajtókereteket barukh pedig fent az ötödiken kiáll a teraszra és lepakolja a daruról a szállítmányt illetve lepakolja az adott lakáshoz tartozó öt ajtót egyenként harminc kiló aztán lepakolja az adott lakáshoz tartozó tizenöt ajtókeret-elemet egyenként tíz kiló aztán az épület homlokzatán átmászik a szomszéd lakás teraszára ott is lepakol öt ajtót és tizenöt ajtókeret-elemet aztán átmászik a harmadik lakásba és miután ott is lepakolja az ajtókat és ajtókereteket végez ez volt a terv klasszikus gondos kockázatkerülő izraeli terv barukh felment az ötödikre kiállt a teraszra és várta az első szállítmányt a szemközti iskolából áthallatszott a gyerekek zsivaja az arab-félsziget felől fújó ötven fokos szél barukh pólóját rángatta barukh nézte az emelkedő darut és kellemes izgalmat érzett egészen addig ameddig fel nem ért az első szállítmány és ki nem derült hogy a daru nem tudja beemelni a teraszra az ajtókat és ajtókereteket a gép karja ugyanis nem elég hosszú és a terasz padlószintjénél nem tudja közelebb vinni barukhoz a szállítmányt vagyis barukhnak ki kell hajolnia az erkélyről és át kell emelnie minden ajtót és ajtókeretet az öt emeletnyi mélységen úgy hogy miközben kihajol a teraszról és megemeli a tíz per harminc kilós darabokat a testének súlypontja lehetőleg maradjon a terasz felett ellenkező esetben ugyanis az ajtókkal és ajtókeretekkel együtt a mélybe zuhan barukh áthajolt a teraszról a daruhoz és megpróbálta megemelni az első ajtót az alig mozdult barukh lepillantott az utcára ahol a főnöke és a darukezelő várta hogy küldhessék már a második szállítmányt a második lakáshoz az idő pénz és a darunak drága az óradíja barukh felállt hátratántorodott megtámasztotta a hátát a terasz falában és előhúzta a telefonját a főnökét hívta hogy elmondja neki ez nem fog menni mert halálfélelme van mert vagy egy ajtót fog leejteni egy gyalogos fejére vagy ő maga fog lezuhanni vagy mindkettő a fönöke csak annyit mondott hogy ne izguljon menni fog meg tudja csinálni en brerá barukh hátát a falnak vetve állt és a daru végén rá váró ajtókat és ajtókereteket nézte tudta hogy ha a főnökének fel kell jönnie hogy lepakoljon akkor neki mármint barukhnak másnap már nem lesz munkája tudta hogy nincs más aki lepakolhatna barukhnak szüksége volt erre az állásra ezért barukh en brerára gondolt aki az izraeli folklórban az ilyen helyzetekben mindig a hős segítségére siet és csodák csodája pusztán azzal hogy rá gondolt barukh megidézte en brerát és en brerá a segítségére sietett en brerá héber kifejezés izraeli életstílus azt jelenti nincs választás ma sem tudja hogyan de barukh lepakolta az összes ajtót és ajtókeretet az első lakás teraszára aztán tériszonyát legyőzve öt emelet magasságban átmászott a második lakás teraszára és ott is lepakolta az összes ajtót és ajtókeretet majd átmászott a harmadik lakás teraszára és ott is és miközben pakolt és mászott és pakolt és mászott szakadtak a könnyei nem a szomorúságtól vagy a félelemtől hanem az adrenalintól ami próbált utat találni magának barukh úgy érezte magát mint egy katona akiből nem a személyes bátorsága vagy a rátermettsége csinál hőst hanem en brerá minden izma és idegszála megfeszült agya kiürült csak két dologra tudott gondolni teljesíteni a küldetést és életben maradni teljesíteni a küldetést és életben maradni amikor a harmadik lakás teraszán az utolsó ajtót is lecibálta a daruról és nekitámasztotta a terasz falának lassan felegyenesedett először órák óta először évek óta ahogy a terasz széléhez lépett hogy intsen a főnökének és a kezelőnek hogy mehet a daru végeztek különös dologra lett figyelmes amíg dolgozott megnőtt a föld gravitációs ereje a léptei nehezebbek lettek a bakancsa pedig úgy tapadt a földhöz ahogy korábban soha nem mosolygott a szeme nem csillogott és megilletődöttséget sem érzett már lepillantott az utcára a város háztetőire a tengerre beleszagolt az ötven fokos szélbe és azt érezte hogy mostantól ő ehhez a földhöz tartozik ez a föld pedig mostantól őhozzá tartozik mostantól ez az ő országa is mert ott az ötödik emeleten kitaposta a saját és családja helyét izraelben |
