egykori házaik helyén izrael állam alapítóinak gyerekei és unokái élnek / és olyan új bevándorlók / mint barukh és családja
vannak zsidók
akik egy kis kulcsot
hordanak a nyakukban
ők többnyire
az ezernégyszáz-kilencvenkettőben
spanyolországból elűzött
zsidók leszármazottai
mindenfelé élnek ők
a közel-kelettől nyugat-európáig
dél-amerikától észak-amerikáig
mindenfelé
az őseik
hétszáz évig voltak
az ibériai félsziget lakói
viszonylagos
békében és bőségben éltek ott
amíg spanyolország
részben vagy egészben
az iszlám birodalom része volt
a hétszázas évektől
ezernégyszáz-kilencvenkettőig
ezernégyszáz-kilencvenkettőben
a spanyolok kiszorították
a muszlim mórokat ibériából
a félszigeten élő négyszázezer zsidó
pedig ultimátumot kapott
a spanyol inkvizíciótól:
vagy elhagyják az istenüket
és kikeresztelkednek
vagy elhagyják az otthonukat
és elmenekülnek
vagy máglyahalált halnak
más választásuk nincs
az ultimátum működött
ezerötszázra egyetlen zsidó sem
maradt spanyolországban
vagy kikeresztelkedtek
vagy elmenekültek
vagy meghaltak
a kis kulcsokat
azoknak a leszármazottai
hordják a nyakukban
akik a kikeresztelkedés
és a máglyahalál helyett
a menekülést választották
a kis kulcsok
azoknak a nagy kulcsoknak az emlékei
amiket a spanyol zsidók
magukkal vittek
amikor menekülniük kellett
mert a házaikat
amikhez a nagy kulcsok tartoztak
nem eladták
csak hátrahagyták
és hátrahagyták bennük
sok-sok generáció
összes értékét
örömét
bánatát
nevetését
és sírását
viszonylagos
békében és bőségben eltöltött
hétszáz év minden emlékét
vannak palesztin családok
akik a mai napig
családi ereklyeként
őrzik a kulcsait
azoknak a házaknak
amikből el kellett menekülniük
az izrael állam alapítása utáni években
a házaikat
nem eladták
csak hátrahagyták
mert menekülniük kellett
és a házaikban
hátrahagyták
sok-sok generáció
összes értékét
örömét
bánatát
nevetését
és sírását
mindenfelé élnek ők
a közel-kelettől nyugat-európán át
észak-amerikáig mindenfelé
azok a zsidók
üldözték el őket
a házaikból
akik túlélték
a spanyol inkvizíciót
a nyugati-európai pogromokat
és kelet-európai pogromokat
és a holokausztot
akik kétezer év
vándorlás és üldöztetés után
szabadon akartak élni
őseik földjén
és
végre
újra
saját államot akartak
maguknak
és a gyerekeiknek
és az unokáiknak
ahol nem kell félniük
ahol zsidókként élhetnek
nem állnak már
a spanyol zsidók házai
citromfáik és olajfáik helyén
modern épületek magasodnak
amikben spanyol családok élnek
nem állnak már
az izraeli palesztinok házai sem
citromfáik és olajfáik helyén
modern épületek magasodnak
amikben zsidó családok élnek
a palesztinok egykori házai helyén
izrael állam alapítóinak
gyerekei és unokái élnek
és olyan új bevándorlók
mint barukh és családja
donald trump
az egyesült államok elnöke
tegnap este felvázolta
hogy hogyan képzeli el
a közel-kelet jövőjét
ha barukh
semmit nem tudna
a szóbanforgó elnökről
és a mellette
feszengve pózoló
izraeli miniszterelnökről
és semmit nem tudna
a közel-kelet
múltjáról és jelenéről
és csak a zsidó és palesztin kulcsok
történetét ismerné
akkor is tudná
hogy donald trump
közel-keleti béketerve
rossz terv
abból ugyanis
tökéletesen hiányzik az alázat
az emberi fájdalommal szemben
a történelem komplexitásával szemben
az élet bonyolultságával szemben
és hiányzik belőle a humanizmus
ami a történelmet és a politikát
nem a jó és a rossz harcaként
látja és láttatja
de főleg
hiányzik belőle a béketervek
legfontosabb hozzávalója:
a béketeremtés vágya
donald trump terve ugyanis
ahogy maga donald trump is
csak az erőből ért
nem békét hirdet
hanem győztest
márpedig annak
aki az egykori
citromfák és olajfák helyén
izraeli-palesztin békét akar
el kell engednie a vágyat
hogy egyszersmind
győztest is hirdessen
megnyerni
csak háborút lehet
békét nem
és a két nép fájdalmát
egyetlen győzelem sem tudja
egyszerre elmulasztani
a békét
a közös földön
viszont
ugyanez a fájdalom
megszentelheti
Barukh ברוך
,,azok a zsidók
üldözték el őket
a házaikból
akik túlélték
a spanyol inkvizíciót
a nyugati-európai pogromokat
és kelet-európai pogromokat
és a holokausztot" -
Sajnos, ezt nem értem. Elnézést