kerek volt a világ

a kopár fák
és budapest
mindig eszébe juttatják barukhnak
a múltat

húszas éveinek
első felét

az késő őszöket
és a teleket -

barukh húszas éveinek első felét
az egyetemi színpadon töltötte

ott dolgozott
és ott élt

ősszel és télen
gyümölcsízű feketeteát ivott
mézzel

ült egyedül
a színház kávézójának
egyik ablaka mellett
egy könyvvel egy kerek
kis kávéházi faasztalon
és nézte a bögréből felszálló teagőzt
és szagolta az erdei gyümölcsök illatát

és nézte a párás ablakon keresztül
a színház udvarán álló fák kopár ágait

voltak ott egyáltalán fák?
vagy csak barukh emlékszik úgy?

így teltek az őszi-téli nappalok
az egyetemi színpadon

és munkával
persze -

az éjszakák mindig a buliké voltak

minden éjjel

felkerekedett
az ötvenfős keménymag
egyetemi színpadosok
színművészetisek
bölcsészek
jogászok
és egyéb barátok
és nekivágtak az éjszakának

házibulik
kocsmák
koncertek
és mindenféle szórakozóhelyek

és ahogy barukh
budapestre és a kopár fákra néz
eszébe jutnak
a szorongással töltött
fájdalmas évek

ahogy pörgött
az ötvenfős keménymaggal

aztán ahogy minden ereje elszállt

minden
ereje

de mégis ment
mert menni kellett

házibulikba
kocsmákba
koncertekre
és mindenféle szórakozóhelyekre

nem azért
mert jó volt
hanem azért
mert mindenki ment

mert szerelem volt a levegőben

mert szerelmesek voltak
magukba
egymásba
a pörgésbe
éppen csak elkezdődött életükbe

és barukh része akart lenni
ennek a szerelemnek

és csak úgy tudott a része lenni
ha együtt pörgött
vele

és amikor minden ereje elszállt
akkor söröket és unikumokat ivott
és így egy pillanatra
erőre kapott
aztán
végképp
minden erejét
elveszítette
de ezt akkor már
a sörökre és az unikumokra
lehetett fogni

maga előtt

és mások előtt -

barukh nem tudta
hogy mi történik vele

nem tudta
hogy mi ez
csak azt tudta
hogy rossz nagyon

szégyellte magát
szégyellte az erőtlenségét

nem beszélt róla

senkinek

önmagának sem

nem voltak szavai arra
amit érez

arra
hogy a fáradtságot
nem a teste
hanem a lelke érezte

hallott
a hiprérzékenységről
de azt hitte
hogy az
nem egy dolog
csak szeszély
és csak másokkal történik meg -

a kopár fák
és budapest
mindig eszébe juttatják barukhnak
a múltját

a fáradtságot

és a folytonos szorongást
hogy a fáradtság miatt
majd egyedül marad

kiesik a társaságból

a mindenkiből

a szerelemből

a világból -

sok időt töltött barukh szorongással
azokban az években -

nyugodtnak
önfeledtnek
csak buli után
a munkahelyén
érezte magát
amikor ősszel és télen
ült egyedül
a színház kávézójában
az ablak mellett
egy könyvvel
a kerek kis kávéházi faasztal mellett
és nézte a bögréből felszálló teagőzt
és szagolta az erdei gyümölcsök illatát

akkor önmaga volt

akkor kerek volt a világ