 fred azt mondja
hogy két és fél év múlva befejezi a gimnáziumot és elkezdi a katonaságot és onnantól barukh és judit csak hetente vagy még ritkábban fogja látni majd őt és azután ha בע״ה épségben leszerel akkor talán még ritkábban fognak találkozni mert fred talán egy másik országba költözik mosolyog várja a jövőt a korona utáni életet a felnőttséget a szabadságot... további másfél évvel később pedig emlékezteti magát barukh lelus is útra kel majd a tervei szerint svédországba barukh nem tud másra gondolni ahogy a kétezerhúszas év a végéhez közeledik csak arra hogy már csak két és fél éve van ebből az életből ebből a tökéletes életből négyesben amit ért amit szeret amiben érti és szereti a maga helyét amiben van értelme felkelni reggel... a gombóc elviselhetetlenül fáj a torkában az ádámcsutkája ki akar szakadni nincs könnye nincs könnye a koromsötét hegyoldalban örökkévalócska felé fordul nem messze tőle prérifarkasok vonyítanak talán ők is örökkévalócskának talán csak a teliholdnak הנני!!! itt vagyok!!! vonyítja barukh nem a prérifarkasoknak de ők mégis elhallgatnak könyörülj rajtam örökkévalócska istenem enyhítsd a fájdalmat a torkomban a mellkasomban nem tudom mi mást kérhetnék kétezerhuszonegyre... suttogja barukh mint időt… minél több időt együtt… négyesben… egészségben… békében... barukh nem tudja elképzelni hogy mi lesz azután hogyan fognak telni a napjaik judittal hogyan fogják túlélni ki lesz ő mi lesz ő azután... életszínvonal-inflációnak hívják azt a jelenséget tanította néhány hete fred hogy az ember könnyen hozzászokik a jóhoz és már a luxust is természetesnek érzi inflálódik a jóság a luxus és amikor bármennyit elveszít belőle tragédiaként éli meg barukh így szokott hozzá judithoz ahhoz a luxushoz hogy a lelki társával élhet együtt aztán így szokott hozzá ahhoz az abszolút luxushoz hogy apa lehet két olyan csodálatos lény apja mint amilyen fred és lelus és most amikor karnyújtásnyi közelségbe került ennek az abszolút luxusnak a vége érzi hogy megszakad a szíve ott bent a csont mögött a mellkasban megszakad... הנני!!! itt vagyok!!! vonyítja rekedten barukh örökkévalócska nem válaszol csak óvatosan nehogy szeretetével agyonnyomja barukh mellkasára helyezi végtelenül hatalmas nem létező kezét
1 Comment
 barukh megbarátkozott
nyáry krisztián definíciójával és elfogadta amit krisztián mondott arról hogy mit csinálunk mi itt: sivatagi magyar irodalmat-- a múlt hetet ezzel a táblával töltöttük feltettem az összes kérdést ami barukhhal kapcsolatban csak az eszembe jutott a válaszokat pedig egytől egyig felírtam erre a táblára és rájöttem hogy ez az irodalom ez a mi irodalmunk tényleg a sivatagban született nem kérte hogy megszülethessen nem kért engedélyt rá csak kijött kiszakadt rendetlenül rímek és ritmusok nélkül rövid és hosszú sorokkal farral előre nem úgy ahogy európában szokás barukh irodalmát nem hagyták jóvá és nem bábáskodtak a születésénél hozzáértő emberek nem voltak jelen orvosok és nővérek nem volt fájdalomcsillapítás és nem volt fertőtlenítés véres volt és váladékos átszakadt a gát is pisi-kaki-versek mind egy helyről jöttek a világra “panic panic hope” válaszolta phoebe waller-bridge forgatókönyvíró-színész amikor arról kérdezték hogy mi az alkotói módszere “panic panic hope” pisi-kaki-versek sivatagi magyar irodalom majdnem két év telt el azóta hogy az első vers sikoltva fájdalmasan megszületett azóta többen többször éreztették velem hogy más több az amit csinálok mint sivatagi magyar irodalom és én többször ültem fel erre a hullámra és igyekeztem megszelidíteni a verseket asszimilálni őket az elvárásokhoz a kimondatlan elvárásokhoz és a kimondott elvárásokhoz de most ezen a héten amit barukhhal és a táblával töltöttem rájöttem újra hogy mit csinálunk ezért most visszatérek a sivatagba a gyökerekhez a kövek közé  van egy fickó eilátban
egy magyar fickó nem ismeri barukhot még soha nem találkozott vele de mindent elolvas tőle és ki nem állhatja őt barukhot a verseit a lényét barukhnak az az érzése hogy pusztán azzal hogy leírja azt hogy mit érez mit gondol és azzal hogy ezeket az írásokat verseknek nevezi irritálja az eiláti fickót barukhnak azért támadt ez az érzése mert a fickó folyton rákommentál valamit barukh verseire amivel hol a versek tartalmát hol azok szerzőjét támadja legutoljára múlt csütörtökön írta azt egyebek mellett hogy barukh egy önjelölt költő önjelölt költő - az eiláti fickó mélyre célzott és mélyre is ment a döfés barukh egészen belegörnyedt úgy fájt neki - kb félévvel ezelőtt barukh kitiltotta a fickót a kanapéjáról a fb-oldaláról ő azóta az izraelinfón megjelenő barukh-versekre kommentál ugyanolyan szellemben mint korábban csak még bátrabban nem bírja ki hogy ne olvassa el barukh verseit és hogy ne írjon rájuk valamit mikor barukh rájött arra hogy ez nem fog megváltozni és az sem fog megváltozni ahogy ő ezekre a kommentekre reagál - beléjük görnyed - akkor úgy állította be a fb-ot a maga számára hogy ő ne lássa az eiláti fickó tevékenységét egyáltalán és azóta nem is látja a kommentjeit az izraelinfón sem és ez így megnyugtató volt mert csütörtökön judit véletlenül felolvasta barukhnak az eiláti fickó kommentjeit köztük azt is amiben az önjelölt költőnek nevezte barukhot és akkor barukh rájött arra hogy elég elég! nem menekülhet egész életében az eiláti fickó elől muszáj tennie valamit és mivel az eiláti fickó olyan amilyen rajta barukh nem tud változtatni szóval muszáj önmagán változtatnia muszáj kiterápiáznia magából ezt a rettegést ettől a fickótól - elsőként mindjárt itt van ez az önjelölt költő dolog miért fáj ez annyira? mert igaz részben azért fáj ez annyira mert barukh tényleg egy önjelölt költő tényleg ő mondta ki először hogy azok az írások amiket ír szabadversek ő pedig mint ezen szabadversek szerzője költő és mivel mindezt nem életének legmagabiztosabb időszakában tette hanem sőt barukh azóta retteg attól hogy leleplezik hogy kiderül hogy ő nem is költő valójában és majd nyilvánosan megszégyenítik amiért mégis annak adta ki magát - ezt a félelmet használta ki és használja ki az eiláti fickó ebben van az ereje hogy barukhnak számít amit mond - ebben van az ereje az eiláti fickónak és a hozzá hasonló összes lidércnek akik beülnek a zsöllyébe és onnan dobálnak a színpadra mindent ami a kezük ügyébe akad félelmet fájdalmat frusztrációt mindenkire aki veszi a bátorságot és az ő megkérdezésük és engedélyük nélkül merészel a színpadra lépni és megmutatni önmagát önjelölt izraeli költőkre önjelölt svéd klímaaktivistákra akik iskolázatlanok fiatalok és lányok és ezért semmi keresnivalójuk a komoly emberek színpadán önjelölt feministákra akik a zsöllyének nem tetsző eszközökkel támadják a fallokrata status quo-t önjelölt magyar transzneműekre akik olyat és úgy éreznek ami a zsöllye számára elfogadhatatlan és ezért a számukra nem is létezik önjelölt polgárjogi aktivistákra akik nem kérték az establishment és a zsöllye engedélyét mielőtt ledöntötték a rasszista rendszer hőseinek szobrait önjelölt német hajóskapitányokra akik a zsöllye határozott tilalma ellenére is menekülteket mentenek ki a földközi-tengerből és ha már itt tartunk: önjelölt menekültekre akik a zsöllye engedélye nélkül hagyták maguk mögött szíriát afrikát a szülőföldjüket és indultak európába új hazát keresni - a lista hosszú ennél sokkal hosszabb mert a lidércek szemében minden önjelölt bűnös mindenki bűnös aki nem kérte előre a zsöllye jóváhagyását mindenki bűnös aki másképp csinálja mindenki bűnös aki más de főleg azok akik nem csak mások de meg is mutatják a másságukat - és ebből elég elég ebből! eléééééééééég!!!!!!!!!! van olyan egyáltalán hogy nem-önjelölt költő? villon kitől kért engedélyt hogy verseket írhasson? maya angelou kitől kért? józsef attila kitől? ha a zsöllyében ülő lidércek engedélyére vártunk volna akkor a nőknek még mindig nem volna szavazati joga a zsidók még mindig gettóban élnének a nemesek még mindig nem fizetnének adót a földesuraknak pedig még mindig járna az első éjszaka-- igen barukh önjelölt költő de nincs egyedül nincs egyedül mint önjelölt költő de főleg nincs egyedül mint önjelölt lehet hogy retteg a leleplezéstől lehet hogy összegörnyed a fájdalomtól ha kap egyet mélyre lehet de akkor sem kér engedélyt lidércektől  régen
magyarországon barukh sokat hazudott magáról hazudott arról hogy mennyi idős hazudott arról hogy mikor fogja tudni visszafizetni a kölcsönkért pénz hazudott arról hogy odabent kicsoda ő valójában hogy mit érez mit gondol és miben hisz arról hogy mennyi idős csak másoknak hazudott arról hogy mikor fogja tudni visszafizetni a kölcsönkért pénzt és arról hogy kicsoda ő valójában magának is hazudott félt attól félt hogy az igazság nem elég attól félt hogy aki ő igazából valójában az a valaki nem elég másoknak barukh onnan tudta hogy az a valaki aki ő igazából nem elég másoknak hogy önmagának sem volt elég barukh tökéletlen volt esendő gyarló még nem kész az életre egy ideális életre egy olyan életre amilyenről ábrándozni szokott egy olyan életre amilyenről mások szoktak ábrándozni barukh még nem volt kész arra hogy elmondja magáról az igazat mert az igazság túl tökéletlen volt túl rút - barukh hitte mélyen hitte hogy előbb-utóbb de inkább előbb mint utóbb ideális élete lesz olyan amilyen alkalmas arra hogy megmutathassa hazugságok nélkül - így telt el negyvenöt év barukh türelmes volt magával és az élettel szemben türelmesen hazudott negyvenöt évig arról hogy mennyi idős arról hogy mikor fogja visszafizetni a kölcsönkért pénz és arról hogy kicsoda ő valójában hogy mit érez mit gondol és miben hisz - aztán negyvenöt évesen két évvel az alija után barukh rájött arra hogy ez az élete ennyi olyan amilyen ideálisabb nem lesz felesleges várni hiábavaló szomorú tragikus - barukh akkor kezdett ebbe a nyilvános terápiába akkor kezdte el elmondani az igazságot arról hogy kicsoda ő igazából hogy mennyi idős hogy mikor lesz pénze - a közeljövőben nem - és hogy mit gondol mit érez és miben hisz kezdetben barukh rettegett kezdetben… hhh... barukh a mai napig retteg amikor leírja az igazságot retteg mert tudja hogy nem elég nem elég tökéletes túl rút - de aztán többnyire megnyugszik miután leírta az igazságot úgy nyugszik meg ahogy korábban soha amikor hazudott mégha a hazugságok amiket elmondott egy sokkal tökéletesebb barukhot is sejtettek barukh közel másfél éve csinálja ezt a nyilvános terápiát és egy különös dologra jött rá a hazugságok mögé soha nem tudott úgy elbújni ahogy az igazságok mögé a hazugságok mögött mindig rettegett hogy rajtakapják hogy kiderül az igazság a rút igazság de amióta elmondja az igazságot a rút igazságot azóta biztonságban érzi magát mert az igazság még a legrútabb is jobban megvédi őt mint a legszebb hazugság őt a tökéletlen esendő gyarló barukhot nem tud olyan igazságot elmondani ami veszélybe sodorhatná azt a lelket aki odabent van az igazi barukhot - így aztán amikor levonul a pánik első hulláma az igazság kimondása után mindig mennyei nyugalom szállja meg olyan amilyet korábban nem ismert érdekes - nem? szép - igaz?  az oxitocin nevű hormon
egyik feladata hogy stressz esetén védje a szívet és az ereket akkor szabadul fel ha az ember akinek valamilyen stresszes élményben van része átölel valakit akit szeret akiben bízik ezért is nevezik ölelés-hormonnak barukh látott egy tudományos előadást az oxitocinról... ha az ember akinek valamilyen stresszes élményben van része nem ölel át senkit akkor az érfalai összeszűkülnek a szívét pedig jelentős károsodás éri az ember közösségi lény ha a bajban magára marad belepusztul barukh nem tud ölelni különösen akkor nem ha bajban van de akkor sem ha más van bajban nem tud ölelést kérni nem tud ölelést kezdeményezni nem tud ölelést elfogadni és ezért nem tud ölelést adni sem barukh képtelen így ennyire megadni magát egy pillanatnak képtelen így ennyire felfedni magát egy másik emberi lény előtt barukh nem igazán tudja hogy hogyan kell bízni barukh nem igazán tudja hogy hogyan lehet annyira bízni valakiben hogy feloldódjon egy ölelésben amennyire vissza tud emlékezni sosána sokszor megölelte őt de csak akkor ha a szeretét akarta kifejezni ha érezni akarta barukhot a jelenlétét joszef is sokszor megölelte barukhot de csak akkor ha a hirtelen rátörő szeretet-érzésnek nem tudott megálljt parancsolni a testvérével soha nem ölelkezett barukh és egyáltalán nem emlékszik olyan esetre amikor bárki a gyerekkori családjában azért kezdeményezett volna ölelést mert rosszul érezte magát mert fájt valamije mert bajban volt sosánától és joszeftől barukh azt tanulta hogy bajban az embernek egyetlen dolga van megoldást találni a problémára nem üdülünk a bajban nem sírunk nem panaszkodunk hanem megyünk előre barukh így aztán nem tanulta meg hogy ő mikor kezdeményezhet ölelést ha bajban van nem tudja hogy mit szoktak érezni azok az emberek akik a bajban megölelik egymást mert az ölelés barukh életében mindig a másik ember érzéseinek volt az eredménye azt hogy mit érez a másik ember miért öleli meg őt barukh értette ugyan de soha nem érezte mert az soha nem az ő érzése volt ezért barukhnak az ölelkezés többnyire egy kényelmetlen élmény tudja hogy a másik az akivel megölelik egymást valamilyen heves érzelmet él át ezért ölelkeznek de azt nem tudja hogy az ölelés közben ez a heves érzelem éppen hol tart és hogy maga az ölelés még meddig fog tartani meddig kell még úgy maradnia vagyis nem tudja hogy viselkedjen az adott szituációban és mivel neki ennyire kényelmetlen ez az élmény el sem tudja képzelni hogy hogyan hozhatna ilyen kényelmetlen helyzetbe valaki mást azzal hogy ő megöleli az illetőt a fejével el tudja képzelni a szívével nem tudja nem tudja hogy mit kellene éreznie ahhoz hogy járjon neki egy ölelés ezért aztán barukhnak egész életében minden stresszes helyzetben összeszűkültek az erei a szívét pedig károsodás érte mert barukh a stresszes helyzeteket nem közösségi élményként élte meg hanem egyedül egyedül összekucorodva a sarokban egyedül sírva a takaró alatt egyedül ülve egy széken maga elé bámulva egyedül sétálva judit hamar felismerte hogy mit csinál barukh magával és sokat küzdött hogy valahogy kibillentse ezekből a befordult állapotokból hogy legalább arra rávegye barukhot hogy beszéljen hogy legalább ossza meg vele azt ami nyomasztja azt ami bántja kezdetben nem sok sikerrel kezdetben barukh még azt sem értette hogy mit akar judit miről beszéljen? mit osszon meg? miért…? aztán megszületett lelus és minden megváltozott lelusnak természetes tehetsége van az öleléshez a kezdeményezéshez és az elfogadáshoz lelus olyan összhangban van az érzelmeivel ami barukh számára a saját érzelmeit illetően teljesen elképzelhetetlen lelus ha elszontyolodik ha szomorú ha fáj a szíve kér egy חיבוק-ot egy ölelést ha barukh vagy judit elszontyolodik szomorú vagy fáj a szíve lelus megkérdezi hogy kérnek-e egy חיבוק-ot és már jön is kitárt karral kitárt szívvel átölel odasimul madárka testének minden porcikájával madárka szívének minden dobbanásával és ölel és tart pont addig ameddig kell nem többet nem kevesebbet pont addig amíg a szomorúság a fájdalom a szívben elkezd enyhülni pont addig amíg az oxitocin felszabadul pont annyit hogy barukh vagy judit saját teste is már el tud kezdeni gondoskodni róluk a lelkükről és akkor lelus elengedi őket és már röpül is tovább… barukh lelustól tanulta meg hogy mit tegyen ha lelus talál elszontyolodni ha ő talál elszomorodni ha az ő szíve fáj barukh lelustól tanulta meg hogy hogyan kell ilyenkor odalépni kitárt karral kitárt szívvel egy חיבוק-ot adni összeölelkezni összesimulni testük minden porcikájával szívük minden dobbanásával barukh lelustól tanulta meg hogy hogyan lehet annyira bízni valakiben hogy feloldódjon egy ölelésben  a kopár fák
és budapest mindig eszébe juttatják barukhnak a múltat húszas éveinek első felét az késő őszöket és a teleket - barukh húszas éveinek első felét az egyetemi színpadon töltötte ott dolgozott és ott élt ősszel és télen gyümölcsízű feketeteát ivott mézzel ült egyedül a színház kávézójának egyik ablaka mellett egy könyvvel egy kerek kis kávéházi faasztalon és nézte a bögréből felszálló teagőzt és szagolta az erdei gyümölcsök illatát és nézte a párás ablakon keresztül a színház udvarán álló fák kopár ágait voltak ott egyáltalán fák? vagy csak barukh emlékszik úgy? így teltek az őszi-téli nappalok az egyetemi színpadon és munkával persze - az éjszakák mindig a buliké voltak minden éjjel felkerekedett az ötvenfős keménymag egyetemi színpadosok színművészetisek bölcsészek jogászok és egyéb barátok és nekivágtak az éjszakának házibulik kocsmák koncertek és mindenféle szórakozóhelyek és ahogy barukh budapestre és a kopár fákra néz eszébe jutnak a szorongással töltött fájdalmas évek ahogy pörgött az ötvenfős keménymaggal aztán ahogy minden ereje elszállt minden ereje de mégis ment mert menni kellett házibulikba kocsmákba koncertekre és mindenféle szórakozóhelyekre nem azért mert jó volt hanem azért mert mindenki ment mert szerelem volt a levegőben mert szerelmesek voltak magukba egymásba a pörgésbe éppen csak elkezdődött életükbe és barukh része akart lenni ennek a szerelemnek és csak úgy tudott a része lenni ha együtt pörgött vele és amikor minden ereje elszállt akkor söröket és unikumokat ivott és így egy pillanatra erőre kapott aztán végképp minden erejét elveszítette de ezt akkor már a sörökre és az unikumokra lehetett fogni maga előtt és mások előtt - barukh nem tudta hogy mi történik vele nem tudta hogy mi ez csak azt tudta hogy rossz nagyon szégyellte magát szégyellte az erőtlenségét nem beszélt róla senkinek önmagának sem nem voltak szavai arra amit érez arra hogy a fáradtságot nem a teste hanem a lelke érezte hallott a hiprérzékenységről de azt hitte hogy az nem egy dolog csak szeszély és csak másokkal történik meg - a kopár fák és budapest mindig eszébe juttatják barukhnak a múltját a fáradtságot és a folytonos szorongást hogy a fáradtság miatt majd egyedül marad kiesik a társaságból a mindenkiből a szerelemből a világból - sok időt töltött barukh szorongással azokban az években - nyugodtnak önfeledtnek csak buli után a munkahelyén érezte magát amikor ősszel és télen ült egyedül a színház kávézójában az ablak mellett egy könyvvel a kerek kis kávéházi faasztal mellett és nézte a bögréből felszálló teagőzt és szagolta az erdei gyümölcsök illatát akkor önmaga volt akkor kerek volt a világ  a tegnapiak után
még egyszer barukh terápiát folytat itt negyvenöt év hallgatás után kimondja hangosan azt amit érez negyvenöt évig azért nem mondta ki mert félt a világ reakciójától félt retteget szorongott tényleg! dohányzott alkoholt ivott nyugtatót szedett amphetamint szívott az orrába hogy el tudja viselni a félelmet a rettegést a szorongást a világ ítéletétől negyvenöt évig félt retteget szorongott hogy ő barukh nem elég negyvenöt évesen azért kezdte el hangosan kimondani azt amit érez mert nem tudja hogy mennyi ideje van még és nem akar úgy meghalni hogy soha nem mondta ki hangosan azt amit érez nem hiszi még nem hiszi hogy joga van kimondani hangosan azt amit érez elmesélni a saját történetét elmondani a saját igazságát hogy ő barukh elég nem hiszi! de hinni akarja! nagyon! ezért erőlteti magát nap mint nap hogy kimondja azt amit érez hogy elmesélje a saját történetét hogy elmondja a saját igazságát rohadtul nem könnyű nap mint nap kimondani hangosan nehéz éppen elég nehéz anélkül is hogy mások ítélkeznének felette afelett amit érez a története felett az igazsága felett barukh azért csinálja mégis nyilvánosan a terápiáját mert a számára attól válik az érzés kimondása hangossá hogy felteszi a facebookra vagyis barukh nem intellektuális csevegést nem filózgatást folytat itt hanem felszakítja a mellkasát vagyis barukh nem az igazságot árulja és nem is egyszerű válaszokat bonyolult kérdésekre barukh szerint ugyanis az élet bonyolult ellentmondásos nem megismerhető és nem megérthető a maga teljességében az igazságot a teljes igazságot csak örökkévalócska ismeri barukh csak annyit tehet hogy elmeséli a saját történetét elmondja a saját igazságát és ezzel igazabbá szebbé elviselhetőbbé teszi az életet a maga számára talán mások számára az olvasóitól nem vár jótanácsokat megoldásokat és végképp nem vár ítéletet maximum együttérzést és irgalmat akinek ez így elfogadható esetleg kimondottan örvendetes azt barukh továbbra is boldogan látja a kanapéján felszakított mellkasában akinek ez nem elfogadható az ne olvassa és ne kommentálja barukhot  rózsika néni
bevette barukhot a végrendeletébe ez a gondolat tartja barukhban a lelket azokon a napokon amikor kilátástalannak tűnik a jövő rózsika néni barukh rokona de nem vérrokona barukh nagyapjának fiatalon meghalt unokatestvérének özvegye onnan lehet tudni hogy rózsika néni nem vér szerinti rokona barukhnak hogy mocskosul gazdag barukh családjában senki sem gazdag barukh nagypapája rózsika néni fiatalon meghalt férjének unokatestvére ugyan még tudta hogyan kell pénzt csinálni de a szőlőt ami utána maradt a család ripsz-ropsz elkótyavetyélte hogy rózsika néninek honnan lett olyan rohadt sok pénze arról barukhnak fogalma sincs igaz neki egyáltalán fogalma sincs arról hogy bizonyos embereknek honnan van annyi pénze barukh nem ért a pénzhez ezért fog olyan jól jönni a zsozsó amit rózsika néni hagy rá amikor majd elpatkol annak hogy barukh megkapja az örökséget mindössze egyetlen feltétele lesz könyveket kell írnia ha barukh legelső könyve nem jelenik meg rózsika néni halála előtt akkor először egy szerényebb összeget fog kapni ami kitart addig ameddig megjelenik a legelső könyve a második immár tekintélyesebb összeget a legelső könyv megjelenése után kapja meg barukh szóval minden zsírban úszik rózsika néni csodálatos 😍 rózsika néni barukh képzeletének szüleménye  kit akart becsapni barukh?
mindenkit mindenkit évekig év tizedekig a családtagjait a barátait az alkotó- és üzlettársait önmagát istent mindenkit évtizedekig élt hazugságban - mikor kezdődött? nem emlékszik csak arra emlékszik hogy egyszercsak már komoly ember akart lenni komoly ember... huszonkét huszonhárom éves kora körül történhetett az amphetamin is akkor ütött be nem véletlenül annyi kérdés gyűlt össze barukhban amennyit már nem tudott hová tenni az embereknek körülötte pedig a barátoknak az ismerősöknek az alkotó- és üzlettársaknak látszólag mindenre volt válaszuk barukh elkezdte hát azt hazudni hogy neki is vannak válaszai - kit akart becsapni barukh? mindenkit évekig évtizedekig - ez a fotó régen készült még abban az időben amikor barukh nem akart minden kérdést megválaszolni húsz-huszonegy-két éves volt akkor a kép székely judit ötlete és munkája volt főiskolai vizsgafeladat az iparon ha jól emlékszem anna aki barukh mellett az asztalon áll barukh barátja volt és judit arra gondolt hogy milyen érdekes lenne ha beöltöznének vőlegénynek és menyasszonynak a hórihorgas barukh és az alacsony termetű anna mint az arnolfini házaspár csak egy csavarral anna fátylat arany cipőt esküvői ruhát és liliomot kapott barukh pedig komoly ember-ruhát és egy olyan sminket amitől úgy nézett ki mint aki az elvonóról érkezett az esküvőjére gyönyörű kép különleges lehet róla hosszan beszélni el lehet mondani hogy milyen érzéseket és gondolatokat kelt az emberben de olcsó válaszokat nem ígér azt biztos - judit tegnap küldte el barukhnak és amikor barukh meglátta hosszú-hosszú idő után először kibuggyant belőle a kérdés kit akart becsapni barukh? azzal hogy ő komoly ember évekig évtizedekig mindenkit barukh mindenkit be akart csapni mindenkit-mindenkit sikertelenül az évek és évtizedek alatt barukh szinte minden családtagja barátja alkotó- és üzlettársa érezte becsapva magát legalább egyszer voltak akik többször is sokszor is barukh lelki szemei előtt futnak szaladnak a képek családtagok barátok alkotó- és üzlettársak csalódott megbántott haragos arcai amikor ígérete hazugsága ellenére hogy ő komoly ember nem tudta betartani egy komoly ember ígéreteit barukh nagyon sajnálja és szégyelli magát amiért annyi embert becsapott az évek során és hogy annyi kárt okozott annyi embernek - és barukh nagyon sajnálja barukhot is aki bele volt zárva ezekbe a hazugságokba aki még ha akart volna sem tudott volna elmenni csalódottan megbántva haragosan ugyan de elmenni nem ő önmaga foglya volt a hazugságok börtönében - barukh ezt a réges-régi képet nézi és belefacsarodik a szíve amikor belegondol hogy mi mindenre vihette volna az a fiú képen ha nem akart volna mindenáron komoly ember lenni  barukhnak húsz éven át volt
kapuzárási pánikja huszonöt éves korában kezdődött és negyvenöt éves koráig tartott - huszonöt éves korában érezte először azt hogy le van maradva steven spielberg huszonhét éves volt amikor megrendezte a cápát és huszonöt évesen már a kezében volt a film forgatókönyve barukhnak pedig huszonöt évesen még nem volt a kezében semmi pláne nem egy potenciális világsiker forgatókönyve ráadásul semmilyen jel nem mutatott arra hogy huszonhét éves korára ugyanolyan világsztár lesz mint steven spielberg márpedig a szüleitől kezdve általános iskolai tanárain keresztül bizonyos barátaiig sokan voltak aki azt várták barukhtól hogy nem csak csodagyerek de csodafelnőtt is lesz barukh ezért kapaszkodott egy másik egykori csodagyerek steven spielberg példájába és gondolta úgy hogy az ő tempójában kell haladnia mert ha nem halad az ő tempójában vagyis ha huszonöt évesen nem lesz a kezében az a forgatókönyv ami huszonhét éves korára világhírű filmrendezővé teszi akkor lemarad - lemarad... és mivel barukhnak huszonöt évesen nem volt a kezében az a forgatókönyv ami huszonhét éves korára világhírű filmrendezővé tehette volna és egyáltalán semmi különös teljesítményt nem tudott felmutatni azután hogy kinőtt a csodagyerekségből barukh elkezdte úgy érezni hogy lemaradt - és ezért és ekkor kezdte el letagadni a korát - mások előtt és önmaga előtt - huszonöt évesen azt mondta hogy huszonnégy éves huszonhat évesen azt hogy huszonöt és így tovább - később amikor a saját eredményei és steven spielberg eredményei közötti különbség egyre nagyobb nyilvánvalóbb és behozhatatlanabb lett átváltott arra hogy két évet tagadjon le a korából - így igyekezett időt vásárolni magának egyre több időt hogy egyáltalán az esélyét megőrizze annak hogy valaha utoléri a példaképét steven spielberget így alkudozott magával és azokkal akik azt várták tőle hogy nem csak csodagyerek de csodafelnőtt is lesz - az elkövetkező évtizedek során sok kínos vicces fájdalmas és szánalmas szituáció adódott abból hogy barukh egyre nagyobbat próbált meg letagadni a korából így kívülről leginkább igyekezetének kétségbeesettségét feleslegességét és hiábavalóságát volt rossz nézni tényleg igazán rossz volt nézni... aztán éppen abban az évben amelyikben kapuzárási pánikja tizennyolc esztendős lett vagyis nagykorú barukh a családjával a sivatagba költözött ahol senki nem ismerte negyvenhárom éves kora előtt és ahol nem csak hogy nem volt senki aki ismerte volna gyerekkorában de mindenki nagyjából le is szarta hogy valaha micsoda csodagyereknek képzelték mások és képzelte ő magát egy másik országban egy másik kontinensen - ennek és a sivatag forró száraz levegőjének köszönhetően barukh lelkén lassan elkezdtek kisimulni a ráncok és barukh lelke lassan visszafiatalodott saját valódi életkorához már nem valamennyinél többnek érezte magát hanem elkezdett negyvennégy évesként gondolni magára és amikor barukh negyvenötödik születésnapját örökkévalócska kegyelméből jeruzsálemben tölthette és a nap végén a nyugati azaz siratófalnál imádkozhatott a kapuzárási pánik teljesen elmúlt mintha soha nem is létezett volna barukh a fal előtt állt homlokát a köveknek támasztotta kezeivel örökkévalócska nyitott kapujába kapaszkodott és úgy érezte hogy megérkezett saját életkorába saját életbe önmagába  egyrészt azért
mert így könnyebb neki elmondania az igazságot ne felejtsétek el: barukh nem hivatalos költő csak önjelölt nem úgy van hogy egyszerűen csak odaveti a papírra hogy halált hozó fű terem gyönyörűszép szívemen barukh nem kapott engedélyt a költészeti bizottságtól arra hogy azt állítsa az ő szíve gyönyörűszép vagy bármi hasonlót barukh a saját szakállára kezdett el verseket írni nem úgy mint petőfi sándor vagy józsef attila akiknek a versei az iskolai tankönyvekben is benne vannak szóval ők hivatalosan is költők csupa nagy betűvel - és ha ez nem volna elég: barukh verseiben ráadásul még rímek és ritmusok sincsenek így aztán nem csoda hogy azok a fölnőttek akik úgy gondolnak a költészetre mint valami lepecsételt hivatalos dologra aminek vannak bizonyos elengedhetetlen és közismert formai és eljárásbeli szabályai szóval az ilyen fölnőttek akikből sok van mindannyian ismerünk ilyeneket úgy tartják hogy barukh nem is költő csak “költő” és barukh mint akiben nincsen elég chücpe ahhoz hogy leszarja amit ezek a fölnőttek mondanak hanem önmaga is úgy gondol önmagára mint aki csak “költő” képtelen leírni például azt hogy “mindenkit be akartam csapni” márpedig egy költőnek néha ilyeneket is le kell írnia az igazság érdekében ezért barukh mint nem hivatalos és mint nem túl bátor “költő” inkább elbújik az első szám harmadik személy mögé és onnan írja le az igazságot azt hogy: “barukh mindenkit be akart csapni” mert így könnyebb neki - a másik ok ami miatt barukh egyes szám harmadik személyben ír az az hogy nem szereti önmagát eléggé nem szereti önmagát eléggé ahhoz hogy leírja a versét aztán feltegye valami felületre az interneten és azt mondja íme barukh vagyok költő fogadjatok szeretettel! hiszen hogyan kérhetne másoktól olyat amit önmaga sem képes teljesíteni hiszen ő azaz én magam sem fogadom magamat a megfelelő szeretettel hiszen én magam is azt gondolom hogy csak egy “költő” vagyok csupa kis betűvel és idézőjelben ezért aztán nekem azaz barukhnak sokkal könnyebb azt írnia hogy íme ő barukh költő fogadjátok szeretettel! sokkal de sokkal de sokkal könnyebb sokkal könnyebb szeretnem barukhot és szeretetet kérnem az ő részére mint a magaméra és barukhnak is sokkal könnyebb szeretettel írnia a főhőséről ha az nem én vagyok hanem ő van egyes szám harmadik személyben persze meg is értem: barukh sokkal szerethetőbb mint amilyen én vagyok Egymással szemben ültünk.
Én meséltem, te hallgattad. Szoknyádból előkúszó combjaid előttem villogtak szerényen. Ujjaim végében vágy égett, hogy lassan simogassam. Vékonyan táncoltak mellettem ujjaid, az ablak párkányán. Érintésükre szomjazott a kezem, ízükre a szám. Aztán mosolyod és pillantásod kabátom alá rejtve mint törékeny porcelánbabát, gyönyörködni hazavittem. A rituális kannibalizmusban
az emberek megették egymást, hogy például okosabbak legyenek. Nem lehetett jó okosnak lenni, mert őket mindig megették a bunkók, hogy ők is okosak legyenek. De bunkónak is rossz lehetett lenni, mert őket meg az okosok ették meg, hogy ne legyenek okosak, és ne egyék meg őket a bunkók. |
ide gyűjti össze barukh a szerkesztett változatát annak a harminchat versnek, ami a legelső verseskötetében fog szerepelni
|