jom háácmáut

onnan kezdem
hogy judit megkérdezte barukhot
hogy mi lenne
ha vennének egy képet
izraeli lakásukba
az igazggyöngy alapítványtól

barukh nagyon megörült az ötletnek
és rögtön meg is nézték
az alapítvány weboldalán
hogy milyen képek közül
lehet választani

az igazggyöngy alapítvány
művészettel és művészetterápiával
igyekszik segíteni
berettyóújfaluban és környékén
mélyszegénységben élő gyerekeknek

a berettyóújfalui gyerekek
mágikus és szívmelengető rajzai közül
akart judit és barukh választani egyet

előbb a rajzokat nézték végig a weboldalon
aztán gyerekekről
rajzolás közben készült fényképeket

a fényképek többségén
sima
általános
gyerekeket láttak
rajzolni

judit és barukh
nem gondolkodott azon
hogy hová vagy honnan
valósiak lehetnek
a gyerekek a fényképen

gyerekek voltak

általános gyerekek

olyan általános gyerekek
akik az otthonosság érzését
keltették bennük

a keresetlen otthonosság érzését

csak amikor némelyik képen
megláttak
egy-egy
világosabb bőrű
világosabb hajú
világosabb szemű
tanítónénit
akkor tudatosult bennük
hogy ezek nem általános gyerekek

ezek roma származású magyar gyerekek

a tanítónénik pedig
nem-roma származású
magyar tanítónénik

és akkor
az otthonosság érzését
hirtelen
az ismerősség érzése
váltotta fel

barukh szemében
és szívében
a magyar roma gyerekek látványa
ugyanazt az otthonosságot
váltotta ki
amit az izraeli gyerekek
láttán érez

és a nem-roma tanítónénik látványa
ugyanazt az ismerősséget
váltotta ki
amit a nem-roma
magyar gyerekek és felnőttek
láttán érez

nagyon nehéz erről beszélni
barukh két és fél éve próbálja
szavakba önteni
de még soha nem sikerült neki

talán ma

jom háácmáutkor
izrael függetlenségének napján

amikor két és fél évvel ezelőtt
barukh és családja
megérkezett izraelbe
olyan bőrszínű
hajszínű
és szemszínű
emberek
voltak mindenhol
bármerre nézett barukh
amilyenek magyarországon
csak nagyon kevesen
de európában sem túl sokan

füstösképűek

barukh mindig szerette ezt a szót
mindig melegséggel töltötte el a szívét

még akkor is
ha tudta
hogy az emberek egy része
nem feltétlenül
pozitív értelemben használja

bármerre nézett
bármerre fordult barukh izraelben
mindenhol
füstösképű embereket látott maga körül
és ettől
akkor
hirtelen
olyan otthonosság fogta el
amilyet soha korábban
nem érzett

nem tudta
hogy kik ezek az emberek
nem ismerte őket
nem tudta
hogy milyen altatót énekelt nekik
az édesanyjuk
csecsemőkorukban
nem tudta
hogy milyen történetek
ragadták őket magukkal
tizenkét évesen
nem tudta
hogy milyen szavakkal
vallottak először szerelmet

csak azt tudta
hogy a látványuktól
otthon érzi magát

barukhnak fogalma sincs
hogy honnan jön ez

mert vannak gyerekkori
kicsigyerekkori
emlékei
sötét göndör hajú
és őszülő göndör hajú
füstösképű
nagy fekete szemű
heftis
vastag ajkú
nénikről
akik borostyán-nyakláncot
hordanak a nyakukban
virágmintás ruhákat viselnek
diszkréten izzadnak
és közben majomszeretettel
veszik körül a kis barukhot

és hasonló küllemű bácsikról
sötétszürke svájci sapkában
rövidujjú ingben
vagy atlétában
akik szeretettel ugratják
a kis barukhot
majdnem úgy
ahogy a nagy barukhot
a boltban a munkatársai

de persze lehet
hogy ezek nem gyerekkori emlékek
csak egy előző élet
emlékei
és talán nem is barukh
előző életéé

de az biztos
hogy az arcok
a füstösképű arcok
és a hozzájuk kapcsolódó
majomszeretet
benne vannak barukhban
a dns-ében

és ha barukh kívül
odakint
a világban
maga körül
meglátja
ugyanezeket az arcokat
akkor ugyanazt
a régi
majomszeretetet érzi
akkor megint úgy érzi
hogy otthon van

nem ismeri az arcokat
de otthon van közöttük

minden más arc között pedig idegen

mégha azoknak egy része
ismerősebb is

így van ez

izrael nem a legjobb ország
--nincs olyan
hogy a legjobb ország--
de a barukhban élő
néniknek és bácsiknak
ez az otthona
és ezért barukh
itt érzi úgy
hogy otthon van
a világban

mégha van is
a földnek olyan vidéke
amit jobban ismer

boldog függetlenségnapot, izrael ♥️