|
ő آدم vagyis magyarul ádám  tíz éves palesztin hebronban lakik az édesanyjával غدير-ral gadírral aki egyedül neveli ádámot mert ádám édesapja meghalt ádám szerdán nem ment iskolába mert valahogy megtalálta a félelem hogy az izraeli katonák bántani fogják őt az úton az iskola felé ezért inkább otthon maradt és az utcán játszott a barátaival fociztak cangáztak azonban ott is megjelent néhány izraeli katona és az egyikük elvette ádám biciklijét komótosan elsétált vele átadta egy társának aki ledobta azt egy szemetes konténer mellé íme: ezt a hírt és a videót amiből ezek a képek valók egy izraeli jogvédő szervezet tette közzé az arab média tőlük vette át ha a hírt nem olvasta volna csak a videót látja barukh akkor is ádámmal érezne együtt nem tudja elképzelni az eseményeknek azt a konstellációját amiben a videót nézve nem a tíz éves kisfiú pártjára áll hanem a felnőtt katonáéra pedig barukh nem palesztin hanem izraeli és nem gyerek hanem felnőtt hebron a legnagyobb város azon a vidéken amit héberül שטחים-nak hívnak vagyis területeknek de nevezik אזור יהודה ושומרון-nak vagyis júdea-szamáriának is angolul többnyire west bank-nek hívják azaz nyugati partnak ami onnan jön hogy a jordán-folyó nyugati partján található azon földsávról beszélünk ami még nem izrael és amikor ciszjordániát mondanak akkor is erre a területre gondolnak sőt manapság palesztina alatt is ezt a békés-megye nagyságú földdarabot értik ádám egyike annak a két és fél millió palesztinnak aki a területeken él ádám édesanyja azt mondja hogy az izraeli katona azért vette el ádám biciklijét mert a környéken lakó izraeli telepeseket zavarta a zaj amit ádám és társai a labdáikkal és a biciklijeikkel az utcán csináltak hebron és a területek nem izrael része az izraeli katonák és a félmilliónyi izraeli telepes a nemzetközi jog alapján illegálisan tartózkodik ott félmillió izraeli telepes akik úgy gondolják hogy örökkévalócskától kaptak felhatalmazást arra hogy meghódítsák a területeket és elüldözzék onnan a rézbőrű palesztinokat persze vannak telepesek nem is kevesen akik nem gondolnak semmit sem örökkévalócskáról sem a palesztinokról egyszerűen csak örülnek hogy a területeken olcsóbb az ingatlan mint izraelben izrael ötven éve szállta meg a területeket miután a megalapítása utáni húsz év alatt három háborút indítottak ellene ebből az irányból arab államok izrael saját léte védelmében puffernek használja ezt a földdarabot puffernek két és félmillió palesztint puffernek ádámot azok a törvények amik védik izrael állampolgárait és korlátozzák a rendfenntartó erőket nem érvényesek a területeken azok törvények amik védik barukhot izraelben nem védik ádámot a területeken izraelben semmilyen körülmények között nem fordulhat elő hogy egy izraeli katona fényes nappal ország-világ szeme láttára megfogja barukh biciklijét (nincs neki de ha volna) és komótosan elsétáljon vele majd átadja egy társának aki ledobja azt egy szemetes konténer mellé izraelben ugyanígy nem fordulhat elő az sem hogy musza biciklijét (ha van neki barukh nem tudja) megfogja és elvigye egy izraeli katona mivel bár musza arab és muszlim de izraeli állampolgár is vagyis vonatkoznak rá és védik őt az izraeli törvények a hebroni ádám biciklijét ezzel szemben mindenfajta magyarázat vagy következmény nélkül ellophatta a képen látható izraeli katona az a képen látható izraeli katona aki bár a törvény előtt felnőtt mégis szinte még gyerek legalábbis onnan ahonnan barukh néz rá barukh nézi őt meg ádámot ezen a képen és két nyomorult testvért lát  a nagytestvér megfogja a kistestvér biciklijét és látványosan a kukába dobja illetve nem is ő hanem a barátja mert őt valahogy nem viszi rá a lélek a nagytestvér is volt tízéves és még emlékszik milyen volt amikor az apja megbüntette őt ugyanilyen komótos kíméletlen mozdulatokkal a képen látható izraeli katona az apjától tanulta meg (ahogy az apja is az ő apjától) hogy hogyan kell megbüntetni a nála gyengébbet amiért az nem fogadott szót amiért kényelmetlenséget okozott és egy másik apától a parancsnokától kapta a megerősítést arra vonatkozólag hogy hogyan érdemes bánni a területeken élő jogfosztott palesztinokkal ha a képen látható izraeli katona szolgálatának elején még nem gyűlölte az arabokat mire leszerel biztosan gyűlölni fogja őket nem lesz más választása máshogy nem fog tudni elszámolni a lelkiismeretével és zsidó örökségével ami tucatnyi vallási törvényben tiltja a lopást és védi az árvát az özvegyet az idegent a gyengébbet a szegényebbet a képen látható izraeli katona csak úgy fog tudni elszámolni a lelkiismeretével és zsidó örökségével ha megmagyarázza magának hogy a tíz éves ádám igenis rászolgált erre a büntetésre barukh nem tehet róla de gombóc a torkában egyre nagyobbra nő és egyre jobban fojtogatja őt ahogy ádámot és a katonát nézi arra gondol hogy a területek megszállva tartása egyszerűen חילול השם örökkévalócska nevének megszentségtelenítése mert gyűlöletre bosszúra és bűnre tanít mindenkit minden katonát minden ádámot minden oldalon barukh nem politikus nem tudja hogy mi a megoldás erre a helyzetre csak azt tudja hogy amikor az ország védelmére felesküdött katonákból biciklitolvajok lesznek akkor nem jó úton járunk
6 Comments
először jöttek a kurdokért szíriában és én nem szóltam mert nem vagyok kurd aztán jöttek a szíriai menekültekért magyarországon és én nem szóltam mert nem vagyok szíriai menekült aztán jöttek az afrikai menekültekért olaszországban és én nem szóltam mert nem vagyok afrikai menekült aztán jöttek az újságírókért oroszországban és én nem szóltam mert nem vagyok orosz újságíró aztán jöttek a szocialistákért amerikában és én nem szóltam mert nem vagyok amerikai szocialista aztán jöttek a környezetvédőkért brazíliában és én nem szóltam mert nem vagyok brazil környezetvédő aztán jöttek az imádkozó zsidókért san diegóban és nem szóltam mert nem vagyok kaliforniai zsidó aztán jöttek az imádkozó muszlimokért christchurchben és nem szóltam mert nem vagyok új-zélandi muszlim aztán jöttek az arabokért izraelben és én nem szóltam mert nem vagyok izraeli arab aztán jöttek értem... és már nem maradt senki aki szólhatott volna értem...  miközben egy általános eiláti utcán barukh ezt a képet készítette egy általános idős izraeli hölgy fékezett le mellette olyan kis golf autóra emlékeztető járgánnyal amivel az idős eiláti hölgyek és urak közlekednek manapság a hölgy barukhra mosolygott és izgatottan kérdezte tőle mit nézünk? úgy kérdezte mint aki még véletlenül sem akar kimaradni valami jó muriból barukh visszamosolygott rá úgy válaszolt ja semmit csak ezt a fát és a napot fényképezem az általános idős izraeli hölgy szemében megcsillant valami a pajkosság és a bajtársiasság keveréke úgy mondta á oké! aztán egészen szélesen elmosolyodott és ebben a mosolyban már az is benne volt hogy micsoda pompás fiatalember! majd gázt adott és továbbszáguldott  onnan kezdem hogy judit megkérdezte barukhot hogy mi lenne ha vennének egy képet izraeli lakásukba az igazggyöngy alapítványtól barukh nagyon megörült az ötletnek és rögtön meg is nézték az alapítvány weboldalán hogy milyen képek közül lehet választani az igazggyöngy alapítvány művészettel és művészetterápiával igyekszik segíteni berettyóújfaluban és környékén mélyszegénységben élő gyerekeknek a berettyóújfalui gyerekek mágikus és szívmelengető rajzai közül akart judit és barukh választani egyet előbb a rajzokat nézték végig a weboldalon aztán gyerekekről rajzolás közben készült fényképeket a fényképek többségén sima általános gyerekeket láttak rajzolni judit és barukh nem gondolkodott azon hogy hová vagy honnan valósiak lehetnek a gyerekek a fényképen gyerekek voltak általános gyerekek olyan általános gyerekek akik az otthonosság érzését keltették bennük a keresetlen otthonosság érzését csak amikor némelyik képen megláttak egy-egy világosabb bőrű világosabb hajú világosabb szemű tanítónénit akkor tudatosult bennük hogy ezek nem általános gyerekek ezek roma származású magyar gyerekek a tanítónénik pedig nem-roma származású magyar tanítónénik és akkor az otthonosság érzését hirtelen az ismerősség érzése váltotta fel barukh szemében és szívében a magyar roma gyerekek látványa ugyanazt az otthonosságot váltotta ki amit az izraeli gyerekek láttán érez és a nem-roma tanítónénik látványa ugyanazt az ismerősséget váltotta ki amit a nem-roma magyar gyerekek és felnőttek láttán érez nagyon nehéz erről beszélni barukh két és fél éve próbálja szavakba önteni de még soha nem sikerült neki talán ma jom háácmáutkor izrael függetlenségének napján amikor két és fél évvel ezelőtt barukh és családja megérkezett izraelbe olyan bőrszínű hajszínű és szemszínű emberek voltak mindenhol bármerre nézett barukh amilyenek magyarországon csak nagyon kevesen de európában sem túl sokan füstösképűek barukh mindig szerette ezt a szót mindig melegséggel töltötte el a szívét még akkor is ha tudta hogy az emberek egy része nem feltétlenül pozitív értelemben használja bármerre nézett bármerre fordult barukh izraelben mindenhol füstösképű embereket látott maga körül és ettől akkor hirtelen olyan otthonosság fogta el amilyet soha korábban nem érzett nem tudta hogy kik ezek az emberek nem ismerte őket nem tudta hogy milyen altatót énekelt nekik az édesanyjuk csecsemőkorukban nem tudta hogy milyen történetek ragadták őket magukkal tizenkét évesen nem tudta hogy milyen szavakkal vallottak először szerelmet csak azt tudta hogy a látványuktól otthon érzi magát barukhnak fogalma sincs hogy honnan jön ez mert vannak gyerekkori kicsigyerekkori emlékei sötét göndör hajú és őszülő göndör hajú füstösképű nagy fekete szemű heftis vastag ajkú nénikről akik borostyán-nyakláncot hordanak a nyakukban virágmintás ruhákat viselnek diszkréten izzadnak és közben majomszeretettel veszik körül a kis barukhot és hasonló küllemű bácsikról sötétszürke svájci sapkában rövidujjú ingben vagy atlétában akik szeretettel ugratják a kis barukhot majdnem úgy ahogy a nagy barukhot a boltban a munkatársai de persze lehet hogy ezek nem gyerekkori emlékek csak egy előző élet emlékei és talán nem is barukh előző életéé de az biztos hogy az arcok a füstösképű arcok és a hozzájuk kapcsolódó majomszeretet benne vannak barukhban a dns-ében és ha barukh kívül odakint a világban maga körül meglátja ugyanezeket az arcokat akkor ugyanazt a régi majomszeretetet érzi akkor megint úgy érzi hogy otthon van nem ismeri az arcokat de otthon van közöttük minden más arc között pedig idegen mégha azoknak egy része ismerősebb is így van ez izrael nem a legjobb ország --nincs olyan hogy a legjobb ország-- de a barukhban élő néniknek és bácsiknak ez az otthona és ezért barukh itt érzi úgy hogy otthon van a világban mégha van is a földnek olyan vidéke amit jobban ismer boldog függetlenségnapot, izrael ♥️  tegnap este kezdődött és ma estig tart jom házikáron az elesett izraeli katonák és a terrortámadások áldozatainak emléknapja barukh az eiláti pályaudvarról este nyolckor tel avivba induló busszal utazott haza a busz utasainak fele katona a többségük a tengerészet világos egyenruháját viseli tizennyolc-húszéves fiatalok a hosszú hétvégére engedték haza őket ma jom házikáron holnap jom háácmáut a függetlenség napja aztán már itt is van sisi-sábát a péntek-szombat a felszállás a buszra szokatlanul nyugodt katonás rendben zajlik amikor már mindenki a helyén ül a sofőr az órájára néz majd a mikrofonhoz hajol aki akar leszállhat meghallgatni a szirénát mondja az összes katona és az utasok nagy része leszáll a busz mellett állunk a többség hallgat néhányan csendesen beszélgetnek pontban nyolc órakor megszólal a sziréna hosszú hangos egyszerű visító szirénahang egy percig fog tartani mindenki elhallgat a busz körül izrael huszonháromezer-hétszáznegyvenegy elesett katonájáért és a terrortámadások háromezer-egyszázötven áldozatáért hallgatunk senki nem ismerte az összes elesett katonát és az összes áldozatot de mindenki ismert valakit aki így halt meg vagy ismer valakit aki ismert valakit aki így halt meg barukh észrevesz a lába előtt az aszfalton egy csótányt nagy fekete kifejlett példány meglehetősen tanácstalanul próbál kiutat találni a lábak tengeréből barukh felnéz a több utas is a csótányt figyeli a sziréna visít senki meg sem próbálja eltaposni a csótányt ő végül megtalálja a kiutat lemászik a járdáról az úttestre és eltűnik egy sötét repedésben a sziréna elhallgat az utasok visszaszállnak a buszra barukh mellett egy hatvanas pár búcsúzkodik a feleség utazik a férj marad a férj könnyekkel a szemében szorítja magához a feleségét az ő szívében még mindig szól a sziréna lassan elindul a busz barukh mellett a jobboldali ülésen egy világos tengerész-egyenruhát viselő fiú valami amerikai sorozatot néz a telefonján a baloldalon egy khaki egyenruhás lány jobb hóna alatt a gépfegyvere bal kezében a telefonja édesanyjával beszél ahogy elindul a busz hirtelen abbamarad a nagy meghatottság és ugyanaz a bazári kiabálás kezdődik mint minden buszindulás után barukh ül a két katona között és azon gondolkodik hogy hogyan tudná megfogalmazni azt amit most érez nem talál szavakat csak azt tudja hogy a torkában van egy nagy gombóc és hogy a legszívesebben az összes utast megölelné még a két japán turistát is amikor a busz s be'er orai elágazáshoz ér barukh leszáll és elindul hazafelé a sivatagi bekötőúton felette körülötte már ragyognak a csillagok barukh most nem stoppol gyalog megy útközben a hátikvát dúdolja  barukh látott már élő patkányt de csak messziről még régebben pesten és látott már döglöttet is közelről eilátban de élővel személyesen tegnapelőtt a jom hásoá előtti nap délelőttjén találkozott először omer a kasszában tett-vett barukh pedig éppen freddel beszélt telefonon amikor az üzlet közepén meglátta őt a bejárati ajtó felé haladni szökdécselt de nem igazán energikusan nem igazán lelkesen olyan patkánynak tűnt akit már megtaposott az élet akiben ezért már nincsen semmi fickóskodás barukh alig jutott szóhoz annyira meglepődött amikor meglátta két dolgon lepődött meg egyrészt azon hogy hogy kerülhetett oda egy patkány az üzletbe ami olyan tiszta mintha svájcban járna az ember különösen izraeli viszonylatban másrészt azon hogy mennyire nem zaklatja fel a patkány jelenléte mindig azt hitte hogy az első patkány összességében sokkal visszataszítóbb benyomást fog kelteni benne amikor majd személyesen találkoznak de ez a patkány ő nem volt olyan egyszerűen egy meggyötört léleknek tűnt mivel barukh nem emlékezett a héber szóra ami patkányt jelent rákiáltott omerre omer! omer! és patkányra mutatott omer rákiáltott barukhra hogy nyissa ki a bejárati ajtót barukh kinyitotta omer pedig a lábával kilökdöste patkányt az utcára de ő mármint patkány amikor megérezte a kinti hőséget az volt az első igazán forró nyári nap az üzlet előtt a napon negyven fok körül lehetett gyorsan visszabújt omer lábai között az üzletbe na akkor már barukh is bekapcsolódott a lökdösésbe és omerrel közösen sikeresen kilökdösték a lábukkal patkányt az utcára akkor készült róla ez a kép barukh és omer gyorsan becsukta az üzlet ajtaját és az üvegen keresztül figyelte patkányt azt várták hogy majd elmegy elszökdécsel a maga űzött stílusában de patkány nem ment sehová felborzolt szőrrel pihegett a betonon várt arra várt hogy visszaengedjék a hűvösbe omer ekkor vett észre az üzlet padlóján egy felborult üveget és lehajolt hogy felállítsa és ahogy felállította az üveg alól egy méretes csótány lépett elő mi van itt ma? kérdezte barukh széttárt karral röhögve de omer nem válaszolt barukh költői kérdésére inkább gyorsan agyontaposta a csótányt résnyire kinyitotta az üzlet ajtaját és a tetemet kilökdöste az utcára a csótány teteme patkány előtt landolt a betonon de nem sokáig maradt ott felpattant igen mármint a csótány teteme és félig leszakadt potrohhal elkezdett visszaiszkolni az üzlet hűvösébe a negyven fok az negyven fok a csótány teteme bebújt az üzlet ajtaja alatt és lóhalalába elindult az üzlet hűvösebb belső részei felé barukh nem gondolkodott csak gyorsan kinyitotta az üzlet ajtaját hármat hátralépett és belsővel mintha tizenegyest végezne el nagyot rúgott csótány meglepődött tetemébe az mint egy rakéta kirepült az üzletből és barukh gondatlan célzásának köszönhetően telibe találta patkányt aki a becsapódástól hanyatt esett és lebucskázott a lépcsőn a nemrég nyitott halbolt irányába barukh nem tudja hogy ezután mi történt patkánnyal elveszítették egymást szem elől de akármilyen furcsán is hangzik még barukh számára is reméli hogy patkány jól van és a ma este rájuk köszöntő szombatot népes családja körében töltheti valami békés hűvös helyen  omer barukh kollegája mogorva fickó ritkán mosolyog maximum vevőknek tegnap mégis egész délután vihorászik heherészik de amikor barukh megkérdezi tőle hogy hány órakor lesz ma a sziréna flegmán válaszolja hogy fogalma sincs tízkor vagy tizenegykor izraeli rohadtul nem hatja meg semmi persze semmi amikor omer dolgozik az üzletben mindig a gálgálác szól a katonai rádió tegnap dél körül talán kora délután észrevétlenül egyre régebbi egyre szentimentálisabb számokat kezd játszani a kortárs izraeli pop helyett barukhnak akkor tűnik fel a változás amikor négy körül már sting énekli a shape of my heart-ot öt-hattól pedig már szinte csak hatvanas-hetvenes évekbeli izraeli dalok szólnak édesbúsak fájdalmasak mintha máté péter énekelné őket héberül többnyire diszkrét olykor kevésbé diszkrét orosz akcentussal a be'er orai szülők whatsapp-csoportjában délután élénk levelezés kezdődik valamilyen rendezvényt szerveznek arról folyik az egyeztetés hogy ki milyen ételt hoz mert bármi van enni kell barukhnak egész délután folyamatosan jelez a telefonja amikor valamelyik szülő valamilyen felajánlást tesz az üzenetekben szokatlanul sok a smiley a nevetős a röhögős a sírva röhögős emoticon az üzletben már délelőtt sem volt túl sok vevő de délutánra teljesen elfogynak mintha az utcán is kevesebb autó járna öt után jön is a telefon hogy barukhék is zárjanak be korábban omer megkérdezi barukhot hogy mikor kell elindulnia hogy biztosan elérje a korábbi buszát barukh nem érti mit akar omer ez a figyelmesség egyáltalán nem vall rá amikor elindul a buszpályaudvar felé barukh olyan üresnek látja a várost amilyennek még soha a boltosok ahogy ők is lehúzzák a redőnyöket az utcákon csak egy-két ember pedig az este kezdődő jom hásoá nem piros betűs ünnep pedig eilat sokak szerint nem is igazán izrael de mégis még a levegő is más lehetetlen elmondani hogy milyen a hétköznapokon önmagát hetven felé szakító izrael most egyetlen hatalmas lélek a buszpályaudvar sem olyan mint máskor persze lökdösődünk és persze kiabálunk de kevesebb beleéléssel az utas is kevesebb barukhnak jut ülőhely ahogy elindul a busz az ablakon át figyeli a várost azt a kevés embert aki még az utcán van a jom hasoára a holokauszt áldozatainak emléknapjára nincs megfelelő érzelem hatmillió zsidót öltek meg nőket férfiakat öregeket fiatalokat gyerekeket ártatlanokat ehhez nincs megfelelő érzelem szomorúság? harag? mi? nincs úgyhogy jobb híján ahogy izraelben általában amikor nem tudjuk hogy mit tegyünk röhögünk hiszen végső soron győztünk itt vagyunk és élünk krvára élünk és akik meg akartak semmisíteni bennünket krvára veszítettek csak körbe kell nézni mindenhol hatalmas daruk dolgoznak izrael épül épül mert építjük mert túléltük mert itt vagyunk és mert mert... vesztettünk... krvára elveszítettünk hatmillió embert nőket férfiakat öregeket fiatalokat gyerekeket szülőket és nagyszülőket testvéreket és unokatestvéreket nagynéniket és nagybácsikat barátokat és üzlettársakat akik és akiknek a gyerekei és unokái két hete a széderen nem ültek ott velünk az asztalainknál mert meghaltak vagy már meg sem születtek mert krvára veszítettünk krvára veszítettünk... a busz kiér a városból és a kilencvenes úton robog tovább észak felé most minden stoppost azonnal felvesznek elég felemelniük a karjukat máris megáll egy autó... a hétköznapokon önmagát hetven felé szakító izrael ma egyetlen hatalmas lélek...  tegnap barukh és családja egy haifai arab vendéglőben ebédelt ahogy a pincéreket és a többségében arab vendégeket figyelte barukhnak eszébe jutott valami ami tavaly nyáron történt a főnökével az egyik aravai iskolában szereltek fel új légkondikat napokig csinálták a munkát felszereltek egy tanteremben egy légkondit a falra átfúrták a tanterem falát kivezették a csöveket a lyukon aztán kívül az iskola falára felszerelték a külső elemet a nyári szünet alatt dolgoztak hogy ne zavarják az oktatást a nyári szünet alatt amikor az aravában reggel tíz és este hat között minden nap negyvenöt-ötven fok van a légkondik külső elemei amiket az iskola falára kívül kell felszerelni általában negyven-hatvan kilósak az egyik ilyen külső elemet két és fél méter magasságban kellett rögzíteni az iskola falán barukh és a főnöke azt találta ki hogy odaparkolnak a furgonnal a fal mellé ami kb két méter magas felemelik a furgon tetejére a légkondi külső elemét és onnan a furgon tetejéről szerelik fel azt a falra de az ötven fokos forróságban a hatvan kilós külső légkondi elemet nem volt könnyű felemelni két méter magasra akárhogy is igyekezett erőlködött feszült neki barukh és főnöke nem sikerült nekik barukh főnöke azt mondta barukhnak hogy szerezzen egy beduint aki segít nekik az emelésben jó mondta barukh és elindult de fogalma sem volt hogyan fog "szerezni egy beduint" ha talál is egy beduint dolgoztak beduinok a mosávban folyó építkezéseken hogyan fogja elmagyarázni neki hogy miben van szükségük segítségre nem minden beduin beszél héberül de főleg hogyan fogja rávenni hogy segítsen nekik miközben ezeken gondolkodott barukh ment mendegélt a mosávban és meresztgette a szemét hogy mikor lát meg egy beduint a mosáv közepén van egy hatalmas füves placc amit hosszú évek alatt kitartó locsolással hozott létre a mosáv népe ezen a placcon dolgozott egy munkás a száraz ágakat és a szemetet szedte össze a fűről élénk tekintetű csillogó szemű huszonegy-két éves beduin fiú volt barukh megörült elindult felé és útközben összerakott a fejében egy héber mondatot arról hogy mit kér a fiútól amikor odaért hozzá a fiú abbahagyta a munkát és barukhhoz fordult barukh eldadogta neki a mondandóját aztán várt hogy mit válaszol a fiú a fiú nem válaszolt semmit csak mosolygott majd mondott néhány szót arabul á szóval ő nem beszél héberül barukh körbepillantott hátha a meglát egy másik beduin munkást de az ötven fokban csak ő és a beduin fiú tartózkodott a szabadban azon a környéken barukh visszafordult hát a fiúhoz és újra elmondta neki héberül hogy mit akar tőle de ezúttal szavait széles kézmozdulatokkal kísérve a fiú megértette hogy mit akar barukh és arabul és széles kézmozdulatokkal azt válaszolta neki hogy nem hagyhatja el a helyet ahol dolgozik mert szétrúgják a seggét mivel barukhnak muszáj volt "szereznie egy beduint" azt mondta a fiúnak hogy nyugodjon meg öt perc múlva újra itt lesz a helyén nehéz szinte lehetetlen elmagyarázni hogy mi történt ezután a fiú körbepillantott egyrészt tanácstalanságában másrészt hogy lássa nincs-e látótávolságon belül beduin felettese aztán kicsit kétségbeesve barukhra nézett ami történt az az volt hogy nem hagyhatta el a helyét mert ha elhagyja szétrúgják a seggét de közben nemet sem mondhatott barukhnak mert barukh ezt ott és akkor értette meg az uralkodó osztály tagja izraelben középkorú zsidó férfi ha azt "kéri" egy beduintól kitartóan azt "kéri" hogy jöjjön segíteni akkor a beduinnak akkor is mennie kell vele ha ezzel azt kockáztatja hogy a főnöke megbünteti ezért ... a fiú odajött a furgonhoz a segítségével barukh és főnöke ripsz-ropsz feltette a légkondi hatvan kilós külső elemét a furgon tetejére majd onnan fel az iskolafalra és barukh és főnöke szempontjából lezárult egy teljesen sikeres nap de barukh azóta sem tudta elfelejteni azt a fiút és azt a zavarbaejtő kínos és fájdalmas érzést hogy ő mármint barukh egy uralkodó osztály tagja mert barukh idealista és a legtöbb dologban nem gyakorlatias és barukh jobban örült volna egy határozott visszautasításnak a beduin fiútól és az érzésnek hogy egy olyan izraelben él ahol minden polgárnak egyenlő joga van nemet mondani és ahol ezért senki sem tud barukh sem "szerezni egy beduint"  tegnap este a találkozó után barukh és családja továbbutazott észak felé már majdnem kilenc óra volt amikor megérkeztek haifába a szállásukra sötét volt nem látták hol vannak barukh csak most amikor felébredt és kinyitotta a spalettákat látta meg hogy hol béreltek szobát még soha nem jártak észak-izraelben négyszáz kilométerre az otthonuktól a sivatagtól még soha nem jártak itt ahol a fű a bokrok a fák úgy nőnek hogy nem is locsolják őket ahol ők mind maguktól nőnek ahol van gaz! mert jut élet nekik is ahol jut élet mindenkinek két év sivatag után barukh szeme nem tud betelni a zöld legkülönfélébb árnyalataival tegnap reggel tel avivban arra ébredt hogy a ház előtt álló hatalmas fa hajladozó lombjain átragyog a nap aranyszínű sugara ma reggel erre a látványra ébredt a hullámoknak ilyen távolságból nem hallatszik a hangja külön-külön csak egy egybeolvadó tengerzúgás fehér zaj amit a sirályok vijjogása tör csak meg időről időre barukh arra gondol hogy az emberi lélek ilyen hétköznapokra van teremtve hogy ennél több színt változást vibrálást izgalmat nap mint nap nem tud feldolgozni az ő emberi lelke legalábbis nem hogy isten és az evolúció arra teremtette hogy a villámlás és a mennydörgés legyen a legnagyobb izgalom amit a lelkének el kell viselnie a külvilágból barukh szereti a világ zajos intenzív részeit is de csak az ilyen helyeken tudja úgy átadni megadni magát a világnak hogy eggyé váljon vele hogy ne tartson három lépés távolságot ahogy tegnap tel avivban ha ott úgy megnyitotta volna magát ahogy most itt elpusztult volna amikor itt megnyitja magát a világnak úgy érzi hogy bekapcsolódik az élet fonalába  |
