jom házikáron

tegnap este kezdődött
és ma estig tart
jom házikáron
az elesett izraeli katonák
és a terrortámadások
áldozatainak emléknapja

barukh az eiláti pályaudvarról
este nyolckor
tel avivba induló
busszal utazott haza

a busz utasainak fele katona
a többségük a tengerészet
világos egyenruháját viseli
tizennyolc-húszéves fiatalok
a hosszú hétvégére
engedték haza őket
ma jom házikáron
holnap jom háácmáut
a függetlenség napja
aztán már itt is van
sisi-sábát
a péntek-szombat

a felszállás a buszra
szokatlanul
nyugodt
katonás rendben zajlik

amikor már mindenki
a helyén ül
a sofőr az órájára néz
majd a mikrofonhoz hajol

aki akar
leszállhat
meghallgatni a szirénát
mondja

az összes katona
és az utasok nagy része leszáll
a busz mellett állunk
a többség hallgat
néhányan csendesen beszélgetnek

pontban nyolc órakor
megszólal a sziréna

hosszú
hangos
egyszerű
visító
szirénahang

egy percig
fog tartani

mindenki elhallgat
a busz körül

izrael huszonháromezer-hétszáznegyvenegy
elesett katonájáért
és a terrortámadások
háromezer-egyszázötven
áldozatáért
hallgatunk

senki nem ismerte
az összes elesett katonát
és az összes áldozatot
de mindenki ismert valakit
aki így halt meg

vagy ismer valakit
aki ismert valakit
aki
így
halt
meg

barukh észrevesz
a lába előtt
az aszfalton
egy csótányt
nagy
fekete
kifejlett példány

meglehetősen tanácstalanul
próbál kiutat találni
a lábak tengeréből

barukh felnéz

a több utas is
a csótányt figyeli

a sziréna visít

senki
meg sem próbálja
eltaposni a csótányt

ő végül
megtalálja a kiutat
lemászik a járdáról az úttestre
és eltűnik egy sötét repedésben

a sziréna elhallgat

az utasok visszaszállnak a buszra

barukh mellett
egy hatvanas pár
búcsúzkodik
a feleség utazik
a férj marad
a férj könnyekkel a szemében
szorítja magához a feleségét
az ő szívében
még mindig szól a sziréna

lassan
elindul a busz

barukh mellett
a jobboldali ülésen
egy világos tengerész-egyenruhát
viselő fiú
valami amerikai sorozatot néz
a telefonján
a baloldalon
egy khaki egyenruhás lány
jobb hóna alatt a gépfegyvere
bal kezében a telefonja
édesanyjával beszél

ahogy elindul a busz
hirtelen abbamarad
a nagy meghatottság
és ugyanaz a bazári kiabálás kezdődik
mint minden buszindulás után

barukh ül a két katona között
és azon gondolkodik
hogy hogyan tudná
megfogalmazni azt
amit most érez

nem talál szavakat

csak azt tudja
hogy a torkában
van egy nagy gombóc
és hogy
a legszívesebben
az összes utast megölelné

még a két japán turistát is

amikor a busz
s be'er orai elágazáshoz ér
barukh leszáll
és elindul hazafelé
a sivatagi bekötőúton

felette
körülötte
már ragyognak a csillagok

barukh most nem stoppol

gyalog megy

útközben a hátikvát dúdolja