testamentum

barukhnak nem lesz kifogása az ellen
ha a halála után
bárki
aki életében legalább úgy
ismerte és szerette őt
mint ő gergőt
olyan búcsúzót ír róla
amiben olyan információk is
helyet kapnak
amiket barukh
nem osztott meg
a nyilvánossággal
sőt
esetleg
egyenesen cáfolt
amíg élt

különösen akkor
ha ezek az információk igazak
és barukh egyetlen szerettének
sem ártanak
maximum
csak
a barukh által
önmagáról kialakított kép
csorbul általuk

pont.

magyarázat:

barukh nem egy decens polgár

nem áruház-igazgató
vagy banktisztviselő
vagy főorvos

ha az volna
akkor nem írna arról verset
idegenek számára
hogy hogyan maszturbált
életében először
hogyan húzogatta a bőrt a kukiján
tizenkét éves korában
vagy hogy milyen gyógyszereket
milyen dózisban
töm magába
amikor az agybaja
eluralkodik rajta

barukh nem viselkedik “ildomosan”

többnyire
még akkor sem viselkedett úgy
amikor igyekezett
de már nem is igyekszik

és
ráadásul
barukh
nem is király
vagy hadvezér
vagy koszorús költő

így az emlékén nem lesz mit óvni

“francia vagyok
párizs városából
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész
s most méterhosszan lógok
egy nyárfaágról
és nyakamon érzem
hogy seggem míly nehéz”

írta françois villon
költő és imposztor
hatszáz évvel ezelőtt

barukh
a halála után
maximum annyi
“ildomosságot”
szeretne kapni a világtól
mint amennyit villon
önmagának adott
ebben a versében.

mivel barukh
a gyásznak
még a tagadási fázisában jár
sokszor elképzeli
hogy gergő
mit
fog
szólni
amikor majd elolvassa
a róla írt búcsúverseit

először biztosan tajtékozni fog
hogy barukh hogy tehetett ilyet
hogy leírta a drogokat
hogy most majd a rendőrség
elő fogja tudni venni őt
ha már
a politikai tevékenysége miatt
nem tudta
hiszen
elvileg
magyarország
demokrácia

aztán
lassan-lassan
megnyugszik
és mindketten
szembenéznek a ténnyel
hogy gergő már halott
és holtában
a rendőrség
már nem fogja tudni letartóztatni
kábítószer-birtoklás
vagy -használat miatt

és akkor
mindketten előveszik a telefonjukat
és elkezdik böngészni
a különböző nekrológokat
és kommenteket
gergelyről
a macskák védőszentjéről
aki vértanúhalált halt
rómában
az örök városban
egy törökfürdő bejáratánál

és akkor
nagyokat fognak röhögni
olyan önfeledten
ahogy gergő életében soha.

ha barukh arra gondol
hogy valaki
a halála után
úgy fog írni róla
ahogy ő ír gergőről
akkor a testét
nem felháborodás
hanem melegség járja át

mert barukh meggyőződése szerint
csodálatos dolog
ilyen mélyen ismerve
és ennyire szeretve lenni.

utóirat:

amikor verset ír
barukh két dologtól fél

az egyik az
hogy amiatt
amit leír
magáról
vagy arról
hogy milyennek látja a világot
maga körül
elveszíti valamelyik
számára fontos olvasó szeretetét

a másik
és ennél fontosabb félelme az
hogy azzal
amit ír
magáról
vagy a világról
elárulja valamelyik
számára fontos értéket

amikor elkezdte versbe fojtani
a gergő halála utáni gyászmunkát
(ami még most is tart)
(ez a testamentum is a része)
akkor végiggondolta
hogy mit szólna ő
barukh
ha gergő helyében lenne

bánná vagy nem bánná
ha ilyen versekben
búcsúzna tőle valamelyik
ismerőse
barátja

kétezer évvel ezelőtt
hilél rabbi azt mondta
ne csinálj mással olyat
ami a számodra gyűlöletes
ez a tóra
a zsidó törvény
és hagyomány lényege
a többi csak magyarázat

barukh arra jutott
hogy nem csinált
nem csinál
a verseivel
gergőnek olyat
ami a maga számára
gyűlöletes volna

vagyis
hiléli értelemben
kóser
amit ír

önazanossá
gergői értelemben vett önazonossá
pedig éppen attól válik
hogy búcsúverseit
a saját értékrendje alapján írja
nem pedig más alkotók
vagy a közönség
pláne nem a hatalom
értékrendje vagy elvárásai alapján

---