az utóbbi hetekben nem te voltál az egyetlen aki csalódtál barukhban vagy leleplezni vélted őt vagy valami a fentiekhez hasonló intenzív véleményt fogalmaztál meg a személyével kapcsolatban de te voltál a legkitartóbb és te követelted a legtöbbet barukh figyelméből ezért most neked válaszol: régi reflexeket indított be barukhban mindhárom neki címzett tegnapi kommented olyan reflexeket amiket nem szeret barukh a szavaid nem mentek ki a fejéből ott visszhangoztak és semmi másra és senki másra nem tudott úgy összpontosítani ahogy egyébként az illető feladatok és illető személyek megérdemelték volna telt-múlt az idő és az este folyamán egyre több kétség és félelem vert tanyát a lelkében és már nem csak másokra de barukhra sem tudott figyelni mint régen amikor minden pillanata még otthon is még a vécén is még az ágyban is maszkok mögött telt és amikor belenézett a tükörbe csak maszkokat látott csinosabbakat és kevésbé csinosakat és nem csak hogy nem tudta hogy ki ő a maszkok alatt de még csak meg sem próbálta kitalálni azt inkább azon dolgozott minden erejével hogy kitérjen a hozzád hasonló hozzászólok útjából hogy megnyugtassa őket hogy barukh jó káder hogy barukh érzései és gondolatai nem mondanak ellent a kánonnak amikor ma reggel felébredt a kommentjeid még mindig ott köröztek a feje felett mint három keselyű úgyhogy úgy döntött hogy nekifog és kiterápiázza magából ezt a dolgot abbahagyja a frappáns és kevésbé frappáns válasz-kommentek fogalmazgatását amiket neked írna és visszatér az alapokhoz ki ő? és mit keres itt? barukh negyvenöt évesen kilenc hónappal azután a spirituális élmény után amit a jeruzsálemi siratófalnál élt át leült erre a kanapéra és szabadverseket kezdett írni arról hogy mit érez és mit gondol önmagával kapcsolatban a világgal kapcsolatban a lehető legőszintébben a lehető legkevesebb olyan szűrővel ami figyelembe veszi a hozzád hasonló hozzászólók várható kommentjeit legyenek azok támogatóak vagy kritikusak de ami még ennél is fontosabb volt hogy rájöjjön arra hogy mit érez és mit gondol olyan témákkal kapcsolatban amik teljesen le vannak tabuzva amikről korábban még csak kisebbségi véleményt sem fogalmazott meg mert akkora volt rajtuk a közösségi per társadalmi nyomás mint például a #freeszfe kapcsán a feltétlen önfeladásig menő lojalitásról a saját szekértáborral szemben mint például orbán viktorral kapcsolatban az ellenséges szekértábor feltétlen önfeladásig menő gyűlöletéről többek között ezért kezdett írni barukh és minden látszat ellenére ezért terápia a számára még a tisztán politikainak tűnő versek is barukh azért van itt hogy megismerje és megmutassa önmagát és nem azért mert egy kicsit is kíváncsi lenne arra hogy szerinted vagy a többi hozzád hasonló hozzászóló szerint miért gáz az amit érez vagy gondol vagy csinál vagy ír azt tudja! volt rá negyvenöt éve hogy megtanulja barukh arra az emberre kíváncsi arra a lélekre akit annyi ideig tartott lakat alatt az ő érzéseire az ő gondolataira meg akarja ismerni a valódi barukhot büszke akar lenni rá szeretni akarja őt függetlenül az eredményeitől függetlenül attól hogy a hozzád hasonló hozzászólók szerint dícséretes-e az amit érez és gondol és csinál és ír ez a kanapé itt az ő kanapéja az egyetlen kanapé a világ összes kanapéja közül amelyiken a szabályok az ő céljait szolgálják az egyetlen kanapé a világ összes kanapéja közül amelyiken barukh otthon van ezen a kanapén te vendég vagy a vendégjoggal kapcsolatos tudnivalóidat pedig ITT találod
0 Comments
Leave a Reply. |