 van a történet
a két brooklyni koldusról barukh nem emlékszik pontosan hogy hol olvasta de nagyon szereti mert tökéletes lecke arról hogy hogyan érdemes viselkedni egy tökéletlen világban ma amikor jom kipurtól már csak egy szombat és egy fél vasárnap választja el a barukhot erről fog írni szóval brooklyn brooklynban több mint ötszázezer zsidó él jelentős részük ortodox vagy ultra-ortodox amikor közelednek az őszi ünnepek a város ortodoxok lakta részei felbolydulnak különös vibrálás vesz erőt az utcákon az emberek többet vásárolnak többet imádkoznak és több jócselekedetet hajtanak végre tudják ezt a brooklyni koldusok is akik ilyenkor még a szokásosnál is átszellemültebben indulnak pénzt gyűjteni zörgetik adománygyűjtő dobozaikat és miközben odatartják azokat testvéreik arcába ezt kiabálják: cedáká!!! cedáká!!! a cedáká szót adomány vagy jótékonyság értelemben szokás használni de valójában mást jelent a cedáká a cedek szóból ered ami azt jelenti: igazság!!! zsidó igazság mert a zsidó igazság nem viking igazság nem északi igazság nem nyugati igazság nem szociáldarwinista igazság nem azt hirdeti hogy az erősebb kutya b@szik nem azt hirdeti hogy csak az erősebb faj nép törzs család ember érdemli meg a tetőt a feje fölé az ételt a ruhát az orvosi ellátást az életet a méltóságot hanem minden ember mert minden ember örökkévalócska képére teremtetett és ezért a cedáká nem ugyanaz mint az angol charity nem könyöradomány nem nagylelkűség nem gavallérság nem nice-to-have nem arról szól hogy az erősebb kutya a maradék rágós falatokat kegyesen odalöki a gyengébb kutyának nem hanem igazság!!! kötelesség!!! arról szól hogy az erősebb kutyának kutyakötelessége kijavítani a világ egyensúlyán esett csorbát nem ad hanem visszaad nem maradékot ad hanem egy bizonyos részét adja annak ami neki jutott nem a sajátjából ad hanem örökkévalócskájéból ad a talmud azt tanítja hogy aki mégis azt mondja hogy ami az enyém az az enyém és ami a tied az a tied az úgy beszél mint szodoma lakói a zsidó hagyomány nem tagadja az evolúciót hanem meghaladja azt az erő elé helyezi az igazságot ennek tudatában indulnak reggel munkába a brooklyni koldusok az őszi ünnepek előtt tudják hogy a városban fel-alá rohangászó zsidók mind a megváltást kergetik mindent megtesznek azért hogy jom kipur végén az élet könyvébe irassanak és pecsételtessenek be például a szokásosnál több cedákát adnak mindenféle célokra a zsinagógáiknak az iskoláiknak a leveskonyháiknak a koldusaiknak a mi koldusunk is nevezzük kohn-nak ennek tudatában indult reggel munkába három avétos kaftánja közül kiválasztotta a legavétosabbat benyálazott mutatóujjával beondolálta zsíros pajeszát fejébe csapta szúette kalapját a konyhaszekrényből kivette az utolsó három kekszet azokat becsúsztatta kaftánja belső zsebébe hóna alá csapta a fémdobozt amibe az adományokat gyűjtötte elfújta a gyertyát és kilépett az utcára az őszi nap reggeli meredek sugara egy pillanatra elvakította de kohn hamar összeszedte magát beledobott egy negyedollárost a dobozába megzörgette a dobozt és az érmét majd mosolyogva elindult az utcán aztán pedig minden alkalommal amikor egy hasonszőrű zsidó jött vele szembe megállt egy kicsit meggörnyedt arcáról eltüntette a mosolyt és hitsorsosa orra alá dugta a dobozát megrázta azt majd ezt kiabálta: cedáká!!! cedáká!!! a hitsorsosai pedig úgy fizetettek mint a katonatisztek úgy mint akiknek az élete múlik rajta hiszen valóban az életük is múlt rajta a megváltásuk így telt el a délelőtt kohn cedáká-doboza félig megtelt főleg érmékkel de egy-két egydolláros bankó is szorult a fémek közé kohn úgy döntött hát hogy itt az ideje megebédelni nekidőlt egy házfalnak hóna alá csapta a dobozát benyúlt kaftánja belső zsebébe kihúzta az egyik kekszet megszagolta elmondta rá az áldást majd elmélyülten majszolni kezdte ekkor fordult be a mögötte lévő utcasarkon másik koldusunk grün ő is legavétosabb kaftánját viselte az ő fején is szúette kalap díszelgett a különbség csak volt hogy grün jobb cipőjén egy hatalmas lyuk tátongott grün jobb lábán pedig ennek következtében egy hatalmas seb grün sántikálva közeledett kohn felé aki se látott se hallott olyan transzban volt a keksztől grünnek nem kellett külön meggörnyednie mert már eleve is kétrét volt görnyedve és a mosolyt sem kellett letörölnie a képéről mert nem volt azon hely semmiféle mosolynak csak oda botorkált kohnhoz az arcába tolta a dobozát megzörgette és teljes erőből kiabálta: cedáká!!! cedáká!!! ha kohn nem rémült volna halálra a meglepetéstől akkor megállapíthatta volna a doboz hangjából hogy annak maximum a negyede telt meg érmékkel de halálra rémült úgyhogy nem állapított meg semmit csak ráüvöltött grünre: meg akarsz ölni??? de grün nem hatódott meg kohn kedvessége hallatán csak folytatta a kiabálást teli torokból ahogy elkezdte: cedáká!!! cedáká!!! kohn ijedtében kiköpte a kekszet és becsukta a szemét arra gondolt hogy egyes koldusok nem ismernek mértéket de hangosan nem mondott semmit csak egy nagyot sóhajtott benyúlt a hóna alá kivett a dobozából egy egydolláros bankót és beledobta grün dobozába grün rátette a dobozára a fedelét és már botorkált is tovább cedáká!!! cedáká!!! kiabálta sántikálás közben ahogy a torkán kifért kohn pedig visszadőlt a házfalnak benyúlt kaftánja belső zsebébe kihúzta a második kekszet és átszellemülten folytatta az ebédjét békés szombatot és jó bepecsételést mindannyiunknak ♥️ שבת שלום וחתימה טובה לכולנו ♥️
0 Comments
barukh pitypang barukh és judit lement sétálni a hegyoldalba abba a hegyoldalba ami ezután a szokatlanul esős tél után és ebben a szokatlanul hűvös tavaszban a fáival és a virágaival egészen hasonlít a májusi magyarországhoz főleg a sivatagban töltött két és fél év után-- ahogy sétáltak barukh és judit az ismerős-ismeretlen kövek bokrok és illatok között barukhnak egyszercsak összefacsarodott a gyomra éppen egy pitypangot fényképezett a lemenő nap fényében aztán felállt és hirtelen olyan otthontalannak és elveszettnek érezte magát nem szomorúságot érzett nem a szíve fájt hanem a gyomra-- megmondom hogy mi a különbség a depresszió és a szorongás között a fűszál depressziós a pitypang szorong-- amíg barukh magyarországon élt ahol mindent ismert a nyelvet a fényeket és az illatokat úgy érezte magát mint a tarot kártyában az akasztott ember lógott fejjel lefelé egy kötélen nézte a feje alatt a földet és tudta hogy mi fog történni aznap másnap és egy év múlva az a feje alatt elterülő zsebkendőnyi földterület fog történni semmi váratlan ahogy ott lógott a fán fejjel lefelé minden ismerős volt biztonságos -nak mondható a komfortzónája a lábára kötött kötélre és a feje alatt elterülő zsebkendőnyi földterületre korlátozódott barukh depressziós volt nem tudott kilépni a komfortzónájából és az a zsebkendőnyi földterület nem tudta eltartani sem őt sem a családját nem tudta táplálni sem a száját sem a lelkét barukh kétségbeesésében a pitypangságot választotta elszállt elegánsan kibújt a lábára kötött kötélből és elrepült egy távoli világba és azóta nem depressziós azóta nem egy zsebkendőnyi földterület a komfortzónája azóta a lába nincs hozzákötve egy fához azóta nincs komfortzónája és azóta semmi sem tartja a földön barukh pitypang mert a pitypangságot választotta a megrekedtség helyett a gyökértelenséget a kétségbeesés helyett a pánikot a depresszió helyett a szorongást az élet ilyen döntésekből áll-- milyen gyönyörű lett a fénykép a fűszálakkal a lemenő nap fényével és a pitypanggal-- ugye?  tegnap egy olyan hölgy jött be az üzletbe aki már pusztán a megjelenésével is az otthonosság érzetét keltette barukhban nyolcvan körül lehetett könnyű nyári napsárga ruhát viselt bőre ráncos volt és füstös nem a dohánytól inkább a naptól haja szőkére festve szeme orra szája markáns alapozó szemfesték rúzs csajosan elegáns mintha maga rózsika néni lépett volna be az ajtón a hölgyet egy nála kb harminc évvel fiatalabb férfi és nő kísérte határozott hangon mégis némi elfogódottsággal kérdezte barukhot יש משהוא מהונגריה? van valami magyarországról? barukhnak hirtelen felderült az arca אני! אני מהונגריה! én! én vagyok magyarországról! válaszolta lelkesen és hirtelen a hölgynek is felderült az arca a hölgyet kísérő ötven körüli férfi szélesen elmosolyodott úgy mondta see? látod? mintha bizony szándékosan barukh miatt hozta volna a hölgyet éppen ebbe az italüzletbe 🙂 a hölgy kételkedve reménykedve nézett barukhra barukh pedig magyarul mondta neki tényleg! tényleg magyarországról jöttem! de sajnos a boltban nem árulunk magyar italokat nincs szilvapálinka? kérdezte a hölgy magyarul amerikai akcentussal sajnos nincs válaszolta barukh és tényleg nagyon sajnálta máskor is de most különösen mert a shlivovitz nem olyan jó mint a magyar szilvapálinka folytatta a hölgy tudom tudom mondta barukh és nem tudta abbahagyni a mosolygást de sajnos még shlivovitz sincs mondta mert tudta mert ez már korábban is szóba került egy szerbiai vevővel sajnos semmilyen pálinkánk nincs mondta barukh ó mondta a hölgy és azért csak mosolyogtak tovább mind a ketten mintha az egész világon minden rendben volna kiderült hogy a hölgy már régóta kaliforniában él a férfi és a nő pedig akik kísérik a gyerekei ők már amerikában születtek ott nőttek fel nem beszélnek magyarul és már több mint tíz éve izraelben élnek a férfi jeruzsálemben a nő egy tengerparti kisvárosban a hölgy őket és az unokáit jött meglátogatni most így hármasban csavarognak az országban a hölgy hol magyarul hol angolul hol héberül mesélt barukhnak barukh pedig igyekezett azon a nyelven válaszolni vagy visszakérdezni amelyik nyelven a hölgy kezdeményezett a férfi és a nő az édesanyjával angolul beszélt barukhkal többnyire héberül miközben így cseverésztek és barukh is elmesélte a maga történetét italokat válogattak szilvapálinka helyett végül konyakot whiskeyt vodkát és cabernet sauvignont választottak amikor elbúcsúztak egymástól a hölgy megszorította barukh kezét mélyen a szemébe nézett és úgy kívánt sok sikert neki és a családjának בהצלחה! mondta és elment barukh a nap hátralevő részét végigmosolyogta amikor a szája nem győzte a mosolygást a szeme folytatta vándor arameusnak lenni felszabadító érzés másrészt viszont meglehetősen magányos dolog hiába tudja a fej és a lélek hogy az ember barukh nincs egyedül a szív a szív nem tudja ettől aztán nagyon tud szenvedni a dolgozó barukh nem attól lett libabőrös hogy magyar szót hall mert minden nap hall magyar szót nem attól lett libabőrös hogy ő van valahol egy helyen és oda abba helybe belejött valaki számára különleges mert ebben az értelemben barukh nincs egy állandó helyen ahogy a napsárga ruhás hölgy sincs mindketten úton vannak amikor úgy döntöttek hogy örökre maguk mögött hagyják a szülőföldjüket a vándorlást választották az úton levést az utat barukh azért lett libabőrös a napsárga ruhás hölgytől mert találkozott valakivel aki ugyanonnan indult ahonnan ő ugyanazon a három nyelven utazik és mégha egy másik úton halad is és mégha a maga útján máshol is tart mint barukh ugyanolyan vándor arameus mint ő-- és akinek így az a sorsa hogy miután megszült és felnevelt két vándor arameust --mert nem tud mást hogyan is tudhatna-- és végre megpihenhetne mint a többi rendes ember most a gyerekei és az ő gyerekeik után vándorol keresztül kasul széles e világban-- és közben magyar szilvapálinkát keres mert az jobb mint a shlivovitz mert az mindennél jobb  amikor a kis barukh megszületett a nagypapája ültetett egy meggyfát a mecsek oldalában a szőlőjében hogy így ünnepelje meg legelső unokája születését hogy legelső unokája mindig vele legyen akkor is ha éppen nincsen vele akkor is ha ő barukh nagypapája éppen egyedül van a szőlőjében a kis barukh mindig is tudta hogy van ez a meggyfa a nagypapája szőlőjében és hogy az ugyannyi idős mint ő éshogy különleges kapcsolat van a meggyfa és őközötte éshogy különleges kapcsolat van a nagypapája és őközötte és a kis barukh azt hitte hogy amúgy ilyen fája ilyen nagypapája ilyen különleges kapcsolata mindenkinek van éshogy végső soron nincsen ebben semmi rendkívüli csak sokkal később amikor a kis barukh már nagy barukhhá cseperedett akkor jött rá arra hogy nem ez bizony rendkívüli hogy semmi hétköznapi nincs abban ha az ember barukh születését ilyen varázslatos módon ünneplik meg amikor barukh nagypapája meghalt a család eladta a szőlőt a mecsek oldalában vándor arameusok ők és barukh nem tudja mi lett a meggyfa sorsa nagypapájának meggyfájáé az ő barukh meggyfájáé az ő közös meggyfájuké ... nincs különös apropója annak hogy barukh ezt éppen ma meséli el csak annyi hogy tegnap este friss fokhagymát vásárolt a rami leviben ami egy szupermarket és amikor ma reggel kinyitotta a fokhagymát pont olyan illat lett a konyhában mint amilyen régen volt nagyszülei pécsi konyhájában amikor a nagypapája vacsorázott  barukh nagyapja csempész volt a hatvanas-hetvenes években rágógumit farmernadrágot dzsörzészoknyát csempészett ausztriából magyarországra csupa olyan holmit amit akkor magyarországon nem lehetett kapni mivel azokban az évtizedekben a magyar állam erősen védte a nyugati határait barukh nagyapja vasutasként kezdett dolgozni ezzel egyrészt lett egy fedőfoglalkozása másrészt ingyen utazgathatott az árujával harmadrészt eljuthatott a nyugati országhatárhoz is ahová az egyszeri utazó nem mehetett barukh nagyapja látszólag társasági ember volt rengeteg ismerőssel hangos viccekkel a színfalak mögött azonban klasszikus introvertált volt a csempészéssel keresett pénzéből vett magának egy kis földet a mecsek oldalában egy szőlőt oda vonult vissza amikor elege lett az emberekből ahogy teltek-múltak az évek egyre gyakrabban gyümölcs szőlő és bortermeléssel ütötte agyon az idejét amikor nagyon elunta magát odahívta a családját ha csak kicsit unta el magát akkor csak az unokáit hívta oda a kis barukh szeretett ott lenni a szőlőben a nagypapájával csend volt nyugalom csak a legyek zümmögtek csak a szél lengedezett nem a csípős sivatagi legyek nem a szédítő sivatagi szél a kis barukh gyakran segített a szőlő permetezésében és a szüretelésben a szőlőben álló kis ház olyan volt mint bármelyik kibuci házikó viharvert a naptól kifakult szemet nem gyönyörködtető de szívet melengető otthon szerűség egy konyha-étkező-nappali amit a kibucban szalonnak hívnak és egy sötét hűvös barátságos hálószoba erre gondolt barukh amikor belépett a képen látható fészerbe egy aravai mosávban barukhnak egy régi szekrénysort kellett újra cserélnie és már az első pillanatban a nagyapja jutott az eszébe a berendezés szedettvedettsége a fények az árnyékok mind mind kísértetiesen emlékeztették nagyapja szőlőjére de amikor megérkezett egy csótányirtó kisiparos az élmény teljessé vált és barukhnak sajogni kezdett a szíve a csótányírtó kisiparos által körbespriccelt irtószernek ugyanis pontosan ugyanolyan szaga volt mint barukh nagyapjánál permetezőszernek annak amivel a kis barukh és nagypapája a szőlőt permetezte együtt barukh soha nem gondolta hogy majd éppen egy vegyszer szagától facsarodik össze a szíve és lesz ilyen fájdalmas honvágya de hiába ha honvágyról van szó az ember barukh nem válogathat barukhnak sajnos nincsen fényképe nagyapja szőlőjéről de mostantól legalább nézegetheti ezt az aravai fészert amikor látni akarja amikor érezni akarja amikor azt akarja hogy sajogjon  barukh úgy emlékszik mintha tegnap este történt volna pedig már több mint nyolcszáz nap telt el azóta leló fred judit és barukh tel avivban a reptér előtt az utcán várták hogy jöjjön a sofőr akinek az volt a feladata hogy leszállítsa őket a kibucba a családtól és a barátoktól összekoldult bőröndjeik mellett tébláboltak az arcok körülöttük egyszerre voltak otthonosak és idegenek barukh gyanakodva figyelte őket gyanakodva hogy melyikük akarja felkapni valamelyik bőröndjüket vagy valamelyik gyereküket barukh elveszettnek érezte magát kiszolgáltatottnak szánalmasnak semmi de semmi ésszerűség nem volt abban hogy ott állt lelóval freddel és judittal abban a közel-keleti éjszakában otthonos és idegen fények hangok szagok és illatok között arra várva hogy egy minisztériumi dolgozó szerezzen nekik egy fuvart az arava-sivatag déli csücskébe semmi de semmi ésszerűség csak kétségbeesés és remény magyarország kétségbeesés remény izrael aztán előkerült a taxis az egyetlen az országban aki egyetlen szót sem beszélt angolul és elkezdtek bepakolni a csomagtartóba gondosan összeállított bőröndjeik nagyokat nyekkenve reccsenve landoltak egymáson a taxist nem hatotta meg hogy egy család egész élete van azokba a bőröndökbe csomagolva öt órán át száguldottak tel avivból dél felé teljes sötétség vette körül őket a sivatagban csak a taxi lámpái és a csillagok világítottak barukh úgy érezte hogy semmi keresnivalója ott de hogy máshol még annyi keresnivalója sincs beleértve magyarországot is i'm an alien i'm a legal alien i'm a jew in israel ez az érzés azóta is vele van más hőfokon más intenzitással mégis ugyanúgy barukh úgy emlékszik mintha tegnap éjjel történt volna a taxi begördült a kibuc kapuján és egy perc múlva megállt egy háznál ami mellett egy magyar és egy angol pasas integetett mosolyogva ők segítettek kipakolni a taxiból amikor végeztek a taxis továbbszáguldott leló fred judit és barukh pedig belépett a házba a házukba az új életükbe több mint nyolcszáz nap telt el azóta a csomagok amiket akkor hoztak magukkal mégis még mindig itt vannak velük bőröndök táskák remények kétségek álmok félelmek más hőfokon más intenzitással mégis ugyanúgy  epikus költemény arról hogy hogyan mentette meg barukh életét kolozsi laci a távolból szó szerint-- feldmár andrás mondta: „a férfi munkája mindig az volt hogy őrt álljon de ne legyen ott amikor a gyerek megszületik mert akkor [ha mégis ott van] könnyen megtörténhet hogy ugyanúgy mint az anya beleszeret a gyerekébe a gyerek és az anya egyek természetes hogy egymásba szeretnek de ha az apa is beleszeret a gyerekébe akkor nem akar majd dolgozni menni otthon akar lenni a gyerekével ez soha nem történt meg addig amíg az apák nem néztek az újszülött szemébe” barukhhal pontosan ez történt mindkét újszülött gyerekének belenézett a szemébe a születésük után a karjába vette megmosdatta törülközőbe csavarta őket és közben mást sem csinált csak a szemükbe nézett először majdnem tizennégy éve másodszor pedig tizenkét évvel ezelőtt így történt hogy barukh mindkét gyerekébe beleszeretett mély felbonthatatlan szerelemmel és azóta majdnem tizennégy éve folyton csak ott akar lenni a közelükben a barátai kezdetben nem igazán értették hogy mi történt barukhhal miért nem lehet már eljárni vele de egyáltalán nem sörözni bulizni mint régen miért akar folyton csak otthon lenni kezdetben nem igazán értették később pedig már egyáltalán nem értették úgyhogy barukh mellől kikoptak a barátok és ez neki így elfogadható volt-- amíg barukh magyarországon lakott rengetegféle dolgot kipróbált hogy úgy kereshessen pénzt hogy közben otthon tud lenni minél többet egy-két kivételtől eltekintve tökéletes sikertelenség koronázta a próbálkozásait amikor judittal úgy döntöttek hogy alijáznak barukh valamilyen internetes munkát próbált találni magának amit otthonról sivatagi házukból is tud csinálni-- barukh tizenegy éves volt amikor a családja pécsről budapestre költözött és még emlékezett hogy milyen magányosnak és kétségbeesettnek érezte magát az első időkben pedig ő nem egy másik kontinensre költözött nem egy idegennyelvű országba-- barukh a gyerekei mellett akart lenni amikor azok elkezdik új életüket izraelben de az internetes pénzkeresés nem jött össze az állami támogatás pedig amit új bevándorlóként kaptak elfogyott barukhnak el kellett mennie dolgozni ahogy ezen a ponton a többi új bevándorlónak is-- pontosan azon a napon amikor ez kiderült barukh kapott egy munkaajánlatot: egy eilati luxus lakópark lakásaiba kellett luxusajtókat beszerelni barukh korábban semmi hasonlót nem csinált nem is akart de most mégis azonnal igent mondott nem volt más választása a bankszámlájukon két hétre elegendő pénz volt-- barukhot soha nem motiválta a pénz a pénz önmagában ha valamit szeretett csinálni és/vagy fontosnak tartott csinálni akkor mindig örült ha még pénzt is lehetett vele keresni de soha semmit nem csinált csak a pénzért-- most életében először arra kényszerült hogy csak-pénzért dolgozzon barukh persze ettől még nem változott meg és a pénzkeresés önmagában továbbra sem motiválta ezért hogy kitrüközze a lelkét barukh már napokkal a munka megkezdése előtt hozzáfogott hogy összegyűjtsön minden olyan okot amik a nyilvánvaló és alantas anyagi szempontokon túl is indokolják azt hogy miért tölti ő azzal az idejét hogy luxusajtókat szerel be eilati luxuslakásokban hogy tudja hogy a pénzen kívül más értelme is van annak hogy ő mostantól ezt a munkát végzi-- mire eljött az első munkanap barukh már szép kis listával rendelkezett a fejében úgy érezte hogy ezzel felvértezve nem lesz gond menni fog az ajtóbeszerelés-- és nem is volt gond egészen addig amíg meg nem hallotta mindjárt az első nap délelőttjén a szemközti iskolában a gyerekek zsivaját mert akkor azonnal a saját gyerekeinek a zsivaja jutott az eszébe jutott a szívébe és a szíve azt kérdezte barukhtól hogy mit csinál ő ott mikor neki most a gyerekei közelében kellene lennie hogy amikor hazaérnek az iskolából ott lehessen jelen hogy átölelhesse őket hogy meghallgathassa hogy mi történt velük azon a másik kontinensen azon az idegen nyelven barukh agya azonnal megválaszolta azt amit a szíve kérdezett hogy-hogy mit keres ott barukh? pénzt keres hogy legyen mit ennie a gyerekeinek mert hiába van mellettük amikor hazaérnek az iskolából ha aztán nem tud enni adni nekik jó-jó mondta a szíve az agyának de akkor mostantól ők is fred is lelus is olyan kis nyomorultak lesznek akik csak este meg hétvégeken találkoznak az apjukkal és amikor ez a "kis nyomorultak" elhangzott barukh szívének szájából barukh összeomlott állt maga elé meredt és érezte ahogy körbeveszi őt egy forgószél egy ötvenfokos forgószél ami az arab-félszigetről jött és forog körülötte és forog és forog és forog aztán lecsap kiszakítja barukh mellkasából a lelkét és elfújja messzire olyan messzire hogy barukh már csak a hűlt helyét érzi az űrt az ürességet a hideget-- barukh állt kezében egy partvissal amivel az ajtóbeszerelés mocskát kellett volna eltakarítania és azt érezte hogy így nincs értelme az életnek az életének hogy így nem fogja tudni folytatni sem a munkát sem az életet hogy nem akar kimondottan meghalni de nem tud tovább élni sem hogy ő nem akar és nem tud olyan apa lenni aki nincs ott a fontos pillanatokban és ha este a teste ott is van olyan fáradt hogy ő maga barukh nincs jelen-- a nap hátralevő részét barukh így lélek nélkül lelketlenül dolgozta végig-- és este amikor a teste munka után hazament a szíve és az agya abban egyeztek ki egymással hogy csak egyetlen megoldás lehet: megszűnni létezni-- barukh korábban soha nem gondolt öngyilkosságra és most sem kimondottan az öngyilkosságra gondolt csak valami olyan megoldást keresett amivel megszüntethetné azt az elviselhetetlen fájdalmat ott azon a helyen ahol korábban a lelke volt ott ahonnan aznap az ötven fokos arábiai szél mindent kifújt ami képes volt szeretni és ami képes volt örülni-- azon az estén barukh nem ment haza csak a teste-- azon az estén barukh az arava sivatag felett repkedett magányosan elkeseredetten az elmúlást hajszolva igazából mindent feladva-- és azon az estén történt hogy barukh szeme végigfutott a facebookon és meglátta adrienn posztját-- talán örökkévalócska gondolta úgy hogy barukhnak van még dolga a világban vagy csak egy sima csoda volt örökkévalócskától független mezei csoda ha van olyan-- mindenesetre az történt hogy adrienn megosztotta azt a hírt hogy megjelent kolozsi laci könyve az apufa és idézte amit laci mondott a könyv kapcsán az édesapjáról és az édesapaságról és barukh szeme végigszaladt laci szavain és befalta őket aztán újra és még egyszer és újra mert barukh tudta hogy laci apa nélkül nőtt fel és hogy éppen ezért nagyon igyekezett azon hogy ő apa lehessen és amennyire lehetséges jó apa és barukh nem olvasta az apufát azóta sem de amit laci mondott az apufa kapcsán az megmentette az életét: "az apufa látszólag arról szól hogy mennyit dolgoznak az apák sosincsenek a gyerekükkel pénzt keresnek nem érnek rá de valójában nem ez a lényeg nem ezt akartam mondani hanem azt hogy egy olyan apa aki alig van otthon és keveset látni keveset szól mintha egy fában rejtőzködne sokkal de sokkal jobb annál mint az az apa aki nincs ott soha és akinek az árnyával még így is viaskodni kell" barukh fogta a kezében a telefonját olvasta laci szavait maga elé meredt és megértette hogy miért van ő ott és hogy mi a dolga nem az hogy jó apa legyen és főleg nem az hogy tökéletes apa legyen hanem az hogy legyen hogy legrosszabb esetben este a nap végén hazatérjen benyisson a házba és köszönjön juditnak és frednek és lelusnak hogy hallják a hangját hogy érezzék a szagát hogy ne kelljen fel és ne nyugodjon le úgy a nap hogy nem hallották barukh hangját és nem érezték a szagát a jelenlétét mert még a diszfunkcionitása még a fába zártsága is jobb éltetőbb erejű a gyerekei számára mint a hiánya-- ezt fred és lelus valószínűleg soha nem fogja kimondani pláne nem barukhnak de akkor is így van honnan tudja barukh? onnan hogy kolozsi laci az apa hiányát elszenvedő fiú megmondta megírta-- mert néha ennyi éppen elég mert néha csak ennyi kell egy élet folytatásához semmi különös csak igaz mondatok igaz mondatok valakitől aki volt már ott és hajlandó elmondani hogy milyen volt ott odaát-- barukh sokszor hallotta még az eiláti iskola udvarán hancúrozó gyerekek zsivaját és a szíve sokszor sajgott és facsarodott össze hogy nem lehet a gyerekeivel annyit amennyit szeretne amennyi normális lenne szerinte de olyan kétségbeesést olyan halálvágyat amilyen az első munkanapján fogta el soha többé nem érzett már  barukh elbúcsúzott a bakancsától csak úgy belül magában munka közben majd megszakadt a szíve a szapiri önkormányzat épületét festették kívülről a festéshez mindig speciális ruhát hord mert ha ráfröccsen a festék akkor azt már nem lehet kimosni belőle vagyis amit a festésekkor visel azt máskor nem hordja vagyis olyankor amikor nem munkásnak hanem embernek öltözik persze nem tiltja a törvény hogy összefestékezett ruhában járjon az utcán egyszerűen csak nem akar még ott is olyanban járni azokat a nadrágokat és pólókat amiket festéshez szokott felvenni izraelben vásárolta a többségüket kimondottan azzal a céllal hogy majd dolgozzon bennük mégsem jó érzés amikor az ember barukh végérvényesen összefestékezi a munkásruháját de hát ezért vannak kivéve a bakancsot azt ugyanis még pesten vették közvetlenül az alija előtt kimondottan az alijára hosszú idő után ez volt az első cipő amit vásárolt magának évekig azt a bakancsot hordta amit a testvére hagyott magyarországon amikor kiköltözött kazahsztánba aztán kb pont egy hónappal azelőtt hogy indultak volna izraelbe annak a bakancsnak levált a talpa így barukhnak nem volt cipője amiben aljázhatott volna muszáj volt venni egyet egy olyat ami oké a decemberi budapesten és oké a decemberi sivatagban is ezt a bakancsot vették akkor csillagászatinak tűnő hétezer forintért egy sportboltban egy párat barukhnak és egy párat juditnak ugyanabból a fajtából csak más méretben persze ezekben a bakancsokban vágtak neki a nagy útnak együtt az új életnek velük voltak a bakancsaik amikor először léptek izrael földjére velük voltak amikor megérkeztek a kibucba velük voltak érezték a reményt a rettegést a lábaikban velük voltak aztán amikor barukh elkezdett dolgozni bakancsot kellett viselnie a munkához nem volt más bakancsa hát „a” bakancsát hordta az alijásat a pestit a munkával töltött hónapok alatt alaposan elavétosodott a rátett ajtóktól a ráhullott betondaraboktól a naptól a széltől a kövektől egyre kevésbé nézett ki úgy mint amit az ember barukh akkor is felvesz amikor nem munkásnak hanem embernek öltözik aztán a szapiri önkormányzat festése közben végleg munkáscipő lett belőle végérvényesen összefestékeződött nem lehet belőle kimosni barukh többé nem fogja felvenni olyankor amikor embernek öltözik-- búcsúzom tőled bakancs hű társunk voltál amikor új életet kezdtünk további utazásainkra már nem kísérsz el a végsőkig hűségesen kitartottál és hősi halált haltál köszönöm a közös pesti pillanatokat amik kettőnk utolsó pesti pillanatai voltak köszönöm a sivatagi szolgálatot sosem felejtelek el  az egyik dolog amit barukhnak könnyű volt megszeretnie a sivatagban az a csekély érdeklődés amit az emberek a látszat iránt mutatnak barukh nem mondja hogy senki és azt sem mondja hogy semmilyen érdeklődést nem mutat a látszat iránt de mindenképpen jóval kevesebbet mint innen északabbra vagy nyugatabbra ha például barukh szarul van itt nem kell eltitkolnia azt sőt ami azt illeti kimondottan illetlenségnek számít vagy hülyeségnek ha eltitkolja nincs értelme eltitkolni minek? ki elől? mit nyer vele? ezért aztán az embernek így barukhnak is időről időre illik megmutatnia kiadnia magából azt a nyomorúságot szomorúságot fájdalmat szart ami benne van itt ugyanis az élet nehéz nem úgy mint innen északabbra vagy nyugatabbra ezt mindenki tudja időről időre mindenki szarul érzi magát van úgy hogy napokig van úgy hogy hetekig van úgy hogy hónapokig van úgy hogy évekig ha nem mutatja meg hogy mondjuk összetört a szíve hogy fogalma sincs hogy mihez kezdjen hogy kilátástalannak látja az életet akkor illetlenül viselkedik a többiekkel szemben akik éppen ugyanezt érzik most vagy ugyanezt érezték tavaly vagy valami egészen más bajuk van de ugyanígy szenvednek nem illik úgy tenni mintha az élet csak bizonyos embereknek másoknak lenne nehéz az nem szép dolog az élet ugyanis éppen elég nehéz önmagában is minek tovább nehezíteni azzal hogy úgy csinálunk mintha könnyű volna itt nem azért jönnek össze a családok és a barátok hogy megünnepeljék hogy valaki új állást kapott hanem azért hogy átöleljék egymást és kisírják magukat egymás vállán és persze azért hogy azután egy jót egyenek az életen itt kevesen kérik számon az egészségesen jómódban tökéletes családban tökéletes párkapcsolatban tökéletes gyerekekkel és unokákkal végig sétagaloppírozott idealizált verzióját barukh szerint az izraeliek legendás és hisztérikus életszeretete éppen ennek az őszinteségnek és szolidaritásnak az eredménye szarul vagyunk de együtt vagyunk szarul vagyunk együnk szarul vagyunk énekeljünk szarul vagyunk kiabáljunk szarul vagyunk sírjunk szarul vagyunk nevessünk szarul vagyunk szeressük egymást szarul vagyunk érezzük jól magunkat  az újrakezdésben az egyik legnehezebb dolog hogy az ember barukh elveszíti a gyerekkorát azon a helyen ahol felnőtt sokan ismerték gyerekként sokan ismerték fiatalként jóvágású csillogó szemű csetlő-botló ígéretes fiatalemberként olyan valakiként akinek még előtte áll a jövője-- amikor azok akik akkor ismerték barukhot ma látják őt beszélnek vele vagy csak gondolnak rá részben a régi barukhot is látják részben a régi barukh-hal is beszélnek részben a régi barukhra is gondolnak a jóvágásúra a csillogó szeműre a csetlő-botlóra az ígéretesre arra akinek még előtte áll a jövője az ő szemükben az ő szívükben az ő fejükben barukh részben még gyerek még fiatal az ő barukh-képüknek része a kis barukh is mert azt a képet amit abból az időből őriznek amikor megismerkedtek nem lehet kitörölni-- és emiatt ha barukh velük van azokkal akik régóta ismerik őt barukh saját barukh-képének is része a kis barukh-- pedig nem nosztalgiázó típus egyáltalán nem az mégis-- ezzel szemben azok az emberek akik itt élnek akikkel barukh itt él együtt nem ismerték gyerekként fiatalként nekik bácsi barukh barukh bácsi itt most nekik nincs más velük nincs közös múlt nekik velük mintha barukh mindig is bácsi lett volna mintha már bácsinak született volna ráncokkal őszülő szakállal ők nem kérdezik meg hogy fáj-e még a dereka mert ők nem ismerték akkor amikor még egyáltalán nem fájt neki nekik barukh egy a derékfájásával ha megkérdezték volna barukhtól mielőtt új életet kezdett hogy mit gondol milyen érzés lesz elveszíteni a gyerekkorát azt mondta volna hogy nehéz de nem tudta volna hogy ennyire nehéz hogy így nehéz  |
barukh versei
kronológiai sorrendben 
klikkelj a könyvborítóra és nézd meg, hogy melyik versek szerepelnek majd barukh legelső kötetében
támogasd
havi 8 dollárral a sivatagi magyar irodalmat témák
All
|