tizenkét éves volt kis barukh
amikor először maszturbált úgy értem sikeresen amikor nem csak húzogatta de a végére is ért a nagymamájánál nyaralt éppen bevonult a fürdőszobába és úgy döntött hogy most már tudni akarja hogy mi ez a dolog mármint a szex és tudni akarja hogy ő alkalmas-e rá a húzogatás során volt egy pont ameddig már többször eljutott de ott mindig olyan különös érzések kerítették hatalmába hogy inkább abbahagyta most úgy döntött hogy tovább megy azon a ponton lesz ami lesz letolta a nadrágját és biztos-ami-biztos odafordult a kád fölé majd elkezdte húzogatni húzogatta és húzogatta és húzogatta ez még abban az időben történt amikor nem tudta hogy közben gondolhat is valamire valakire ami nem csak felgyorsíthatja de kellemesebbé is teheti a húzogatást ezt akkor még nem tudta így szó sem lehetett kellemességről nem volt ez más csak színtiszta biológia vagy inkább fizika vagyis egy bizonyos számú húzogatás után gondolta kis barukh ideális esetben a húzogatás szexszé alakul a mennyiség átcsap minőségbe és igaza is lett mert eljött az a pont ahol különös érzések kerítették hatalmukba de ő ezúttal kitartott nem hagyta abba a húzogatást nem adta fel a különös érzések pedig folytatódtak és váratlan dolgok kezdtek vele történni a teste meg-megrázkódott magától úgy ahogy korábban még soha a keze pedig mintha egyszerre akarná szorítani és eldobni a fütyijét kis barukh még soha nem érzett semmi hasonlót olyan birodalomba érkezett ahol nem uralta a testét megijedt és izgatott lett kontroll elvesztéséért cserébe ugyanis csodálatosan izgalmas dolgok történtek vele tovább folytatta hát a húzogatást az elméje és a személyisége lassan megszűnt létezni kis barukh elveszett a pillanatban a lénye a létezése már nem volt más csak egy mindent beborító borzongás önkéntelen rázkódás és akkor kis teste nagyot rándult majd még egyet és a sperma kilövellt a fütyijéből egyenesen bele nagymamája kádjába hurrá kis barukh kinyitotta a szemét lenézett magára a fütyijére aztán a kádban csillogó spermára végtelen megkönnyebbülést érzett ezek szerint alkalmas a szexre aggodalma hogy esetleg impotens teljesen alaptalan volt hurrá gondolta-- ugyanezen a nyáron egy nappal azelőtt hogy kis barukh elutazott volna a nagymamájához sosáná kis barukh édesanyja megvette kis barukhnak a végtelen történet című könyvet hogy legyen mit olvasnia a nyaralás alatt alighogy megérkezett a nagymamájához kis barukh bele is kezdett és már néhány oldal után tudta hogy ennél varázslatosabb könyvvel még soha életében nem találkozott a végtelen történet történet a történetben könyv a könyvben álom az álomban valóság a valóságban miközben olvasta a tizenkét éves kis barukh azt remélte hogy ha barnabásnak a könyvben szereplő könyv olvasójának sikerült belekerülni abba a történetbe amit olvasott akkor talán neki kis barukhnak is sikerülni fog belekerülni barnabás történetébe és akkor majd barnabással együtt belekerülhetnek atráskó történetébe és akkor ott együtt megmenthetik a kislány királynőt-- kis barukh boldog lett volna ha ő is fantázia birodalom lakójává válhatott volna és amikor kedve szottyan otthagyhatta volna valóság birodalmat-- a maszturbálós kis barukh és a végtelen történetes kis barukh ugyanaz a gyerek volt ugyanaz az ember ugyanazon a nyáron a szex és a mese ugyanaz volt neki mindent beborító borzongás és minden bizonnyal boldogan nőtt volna fel és élte volna az életét úgy hogy ez így is marad szex mese szívdobogás feloldódás őszinteség izgalom borzongás-- de nem volt szerencséje egy olyan kultúrába született és egy olyan kultúrában nőtt fel amiben a szex a hivalkodás eszköze a hatalomgyakorlásé a fundamentalizmusé a kapitalizmusé a versengésé a szórakoztatásé kizárólagosan a fiúk számára legalábbis biztosan-- kis barukh hamar elfelejtette hogy a szex lehetne mese szívdobogás feloldódás őszinteség izgalom és borzongás is a család férfibarátai és kis barukh saját barátai elfeledtették vele csak méricskélés maradt belőle hencegés és röhögcsélés-- barukh látja a fiait akik ma idősebbek mint kis barukh volt azon a napon nagymamája fürdőszobájában jóérzésű fiúk jóérzésű emberek de a kultúra vödörszámra önti rájuk a fallokrácia mocskát vicces tévésorozatokat politikát pornót barukh nem konzervatív mert nem akar ebből semmit konzerválni nem is szemérmes ha az lenne nem írna ilyen verset és nem is arról van szó hogy ne akarna felnőni mert boldog hogy felnőtt lehet inkább csak azt nem érti hogy hogyan jutottunk idáig-- és miért-- és hogyan-- és miért-- (előzmény: ITT folytatás: ITT)
0 Comments
Leave a Reply. |
|