|
az első estén
amit budapestiként töltött budapesten a tizenegy éves kis barukh azt tette amit a fölnőttek tanácsoltak neki a költözés előtt megszámolta új szobája sarkait szemben azonban azzal amit a fölnőttek ígértek neki nem négy sarka volt a szobájának hanem nyolc a plafonon is négy és a padlón is négy kábé ez volt az utolsó vagy az utolsó utáni eset hogy kis barukh elhitte azt amit a fölnőttek mondtak neki 
azt hitte
hogy a fölnőttek azért tanácsolják neki azt hogy számolja meg új szobája sarkait mert az a számolás valahogy valami varázslatos módon majd elmulasztja a szívében azt a fájdalmat amit a költözés miatt érzett hogy az majd valamiképpen összeforrasztja megszakadt kis szívét de a sarokszámolás egyáltalán nem segített semmit kis barukh ott maradt hát abban az idegen nyolc sarkú szobában a megszakadt szívével és miután megcsapta az új világ hidege sírni kezdett mit keresek én itt...? sírta csendesen nehogy felébressze a szomszéd ágyon alvó testvérét kis barukh sírt és borzongott a pécsi gyerekkornak egycsapásra vége lett elolvadt a világ és a közepén nem ült ott anya és kis barukh nem ült az ölében többé mert anya is új volt nem csak a világ és ez az új anya az életben maradásáért küzdött és azért hogy kitapossa a helyét budapesten és nem tudott még a világ közepe is lenni kis barukh számára … három napja kati azt kérdezte hogy barukh szerint fontos-e hogy az ember a föld egy bizonyos országában otthon érezze magát? és ha igen miért? barukh arra gondol hogy nem tudja ez az otthon-kérdés egyre bonyolultabb ő tizenegy éves korában elveszítette az otthonát a világ közepét és a gyerekkorát is azóta összesen tizenegyszer költözött új helyre minden költözésnél az otthont kereste azt az érzést amit tizenegy éves korában elveszített és amit azóta sem talált meg és aminek a megtalálásáról tavaly le is tett a füge utcában jött-ment ahol most lakik és nem tudta elképzelni hogy húsz vagy negyven év múlva is itt fog jönni-menni megpróbált hát elképzelni egy másik utcát ahol látja magát jönni-menni húsz év múlva negyven év múlva otthonosan valahol jeruzsálemben vagy tel avivban vagy rómában vagy párizsban vagy firenzében vagy new yorkban ami a folytatása lehetne a pécsi váci mihály utcában megkezdett és kisiklott életnek de nem tudott nem tudott még elképzelni sem elolvadt a világ és a közepén nem ül ott anya és kis barukh nem ül az ölében többé barukh nem tudja hogy fontos-e hogy az ember a föld egy bizonyos országában otthon érezze magát neki barukhnak fontos lenne hogy a föld egy bizonyos utcájában otthon érezze magát annyira hogy ne a további költözéseken törje folyton öntudatlanul a fejét jó lenni úgy élni tudni hogy mikor utazik nyaralni és mikor utazik haza hogy melyik a kaland és melyik a megnyugvás a béke az otthon … hétfőn este miközben a busz ablakán az elsuhanó tel avivi utcákat bámulta arra gondolt hogy ez az érzés neki már nem fog megadatni soha nem fogja egyetlen országban egyetlen városban egyetlen utcán sem otthon érezni magát úgy ahogy a váci mihály utcában akár fontos lenne akár nem nyavalyás vándor arameusság és hogy ez az elolvadt világ időnként igazán elviselhetetlenül hideg és sötét tud lenni és hogy időnként ebben az elolvadt hideg és sötét világban elviselhetetlenül elveszettnek és magányosnak tudja érezni magát … suhantak a tel avivi fények arcok házak és utcák és barukh azt kérdezte magától hogy mit tudna tenni ami csillapítani tudná az otthontalanság elviselhetetlen fájdalmát mit tudna tenni ami kizárólag az ő hatáskörébe tartozik amit meg tud tenni akkor is ha a világ odakint hideg és sötét és akkor is ha idebent ő elveszett és magányos és akkor egy tábortűz képe jelent meg a lelki szemei előtt és ez a három szó: egy kis fény ahogy a busz robogott a távolban az éjszaka sötétjében egy benzinkút fényei ragyogtak fel barukh egy lámpást látott a buszon egy telefon fénye világította meg az egyik utas arcát barukh egy gyertyát látott és egy embert egy arcot ami a gyertya fényéhez hajol átmelegszik a tűztől és magába szívja a fényt barukh arca az az az arc a gyertya fényénél a zsidó hagyomány azt tanítja hogy egy kis fény hatalmas sötétséget tud legyőzni erre gondol barukh és a lelke még tovább repül vissza a múltba és egy ősembert lát egy ősember lelkét: a világ hideg és sötét hely természeti erők és istenek játszótere az ég a nap a hold a csillagok a felhők az eső a hó a villámok a vihar az erdő az éjszaka hangjai az állatok hideg és sötét hely csak egyetlen biztos pont van benne a tűz a barlangban az egyetlen referenciapont ami emberléptékű ősemberléptékű a család a barátok a törzs ott várják ott átmelegedhet ott biztonságban van átmenetileg de biztonságban mint kis barukh volt a váci utcában nincsenek nagy megoldások országok utcák barlangok nem lesznek otthonok egy kis fény nélkül ősi vonzódás ez a tűzhöz a fényhez nem lesznek nagy megoldások hosszú távú megoldások gondolja barukh országokkal utcákkal barlangokkal csak pillanatok lesznek amikor meggyullad a tábortűz és ég aztán kialszik … ma este a hat nap végén majd a szombati gyertyák fénye világítja meg barukh arcát nincsenek nagy megoldások csak pillanatok vannak pillanatok amik otthonokká állnak össze pillanatok amik életté állnak össze
ha szereted barukh verseit
és megteheted segítsd adománnyal a munkáját minden támogatásra szüksége van
0 Comments
|
