kedves barátom ő barukh és ez a kanapéja barukh családjának lakásában a kanapéval szemben áll az étkezőasztal amit dubi alapítványa ajándékozott nekik amikor az arava sivatagból ideköltöztek jeruzsálem szélére annál az asztalnál szokott enni barukh judit fred és lelus soha nem egyszerre mert mindannyian más ritmusban kelnek fekszenek és éheznek meg a képen látható kanapé mellett kilencven fokot bezárva egy másik kanapé áll fehér színű műbőr amit egy askeloni ex-gengszter apósa és anyósa ajándékozott barukhnak amikor leégett a régi lakásuk és barukh az új lakásuk rendberakásán dolgozott náluk rison lecionban a kanapé először leutazott a sivatagba aztán barukh családjával felköltözött ide jeruzsálem szélére... ezeken a kanapékon fekve ülve körülöttük sétálva kezdte el barukh pontosan két és fél évvel ezelőtt a terápiáját itt szakította fel először a mellkasát negyvenöt év hallgatás után és emelt ki onnan mindent amit benne talált régi és új emlékeket élményeket és érzéseket... akkor barukh még nem érezte úgy hogy van joga elmesélni a saját történetét és elmondani a saját igazságát úgy gondolta hogy van joga de nem érezte úgy mégis belekezdett és csinálta napról napra és ma már két és fél év után nem csak tudja de érzi is hogy van joga a hangjához a történetéhez és az igazságához a kanapéjához ehhez a két négyzetméternyi területhez a végtelenül nagy világban… barukh ebben a lakásban ezen a kanapén fekve ülve körülötte sétálva írja a verseit… kedves barátom ezen a kanapén te vendég vagy barukh vendége és mint ilyennek más jogaid vannak mint a saját kanapédon először is jogod van hallgatni (bocs ezt muszáj volt és nem csak azért mert vicces hanem azért is mert igaz) jogod van hallgatni olvasni barukh verseit és vendégeinek kommentjeit jogod van egyetérteni és nem egyetérteni azzal amit olvastál jogod van szabadon elmondani az ellenérzéseidet és az ellenvéleményeidet a saját kanapédon vagy más kanapéján aki ezt megengedi barukh kanapéján is jogod van ellenérzéseid és ellenvéleményeid kinyilvánításához ha előzőleg nyilvánosan felszakítottad a mellkasodat ugyanúgy ahogy barukh és barukh többi kommentálója vagyis itt csak akkor kereshetsz fogást másokon ha előtte felfedted a saját gyenge pontjaidat ha ezt nem teszed meg akkor kibicelsz a kibicektől pedig barukh elbúcsúzik ahogy azoktól is akik nőellenes lgbtq-ellenes vagy rasszista kommenteket írnak akár konkrétan akár a sorok között és ugyanígy járnak azok is akik saját véleményüket szajkózva hijack-elik a kommentszekciót vagy agresszív vagy passzív-agresszív hangnemben szólnak hozzá egy beszélgetéshez -- barukh nem egy észkombájn: két és fél évre volt szüksége ahhoz hogy felállítsa ezeket a szabályokat de jobb később mint soha :) kedves barátom isten hozott barukh kanapéján! van egy zsidó hagyomány hogy az ember minden hónapban (holdhónapban) végigolvassa a zsoltárokat mind a százötvenet van erre egy beosztás hogy a hónap melyik napján melyik zsoltárokat olvassuk elsején az első kilencet másodikán a tizediktől a tizenhetedikig és így tovább ha a holdhónap harminc napos (nem huszonkilenc) akkor harmincadikán az utolsó hatot olvassuk -- van egy másik zsidó hagyomány is a zsoltárokkal kapcsolatban eszerint minden nap elolvasunk egy olyan zsoltárt (is) ami a születésnapunkhoz kapcsolódik a következő születésnapunkhoz barukh aki most negyvenhét éves ezért minden nap többnyire este elalvás előtt elolvassa a negyvennyolcadik zsoltárt is azok a gyerekek akiknek a családja követi ezt a hagyományt akkor kezdenek hozzá a zsoltárokhoz amikor megtanulnak olvasni öt-hat éves korukban de akkor még nem változik a zsoltár minden születésnapjuk után amíg a lányok be nem töltik a tizenkettedik életévüket a fiúk pedig a tizenharmadikat vagyis a zsidó hagyomány szerint felnőtté nem válnak addig a lányok a tizenkettedik zsoltárt olvassák a fiúk pedig a tizenharmadikat -- barukh a sivatagban kezdte el olvasni a következő születésnapjára emlékeztető zsoltárokat ezeket a háromezer éves meditatív héber szövegeket amik segítenek lecsillapítani a felzaklatott lelket és megnyugtatni az olvasót hogy nincs egyedül nincs egyedül a bánatával a félelmével a fájdalmával nincs egyedül a világmindenségben bármennyire is úgy tudja érezni a sivatag határtalan horizontja előtt a végtelen csillagos égbolt alatt ami egyszerre zuhan rá és emeli fel magához nincs egyedül -- amikor kis barukh még csak ילד קטן volt nem olvasott zsoltárokat nem csak a tizenharmadikat nem de egyiket sem akkor még nem ismerte a zsoltárok gyógyító erejét kis barukh akkor még csak magára számíthatott amikor felzaklatott lelkét kellett lecsillapítania mert kis barukh egy olyan családban nőtt fel amiben mindenki hinni akart a boldogságban és ezért nem tudták hogy mihez kezdjenek amikor boldogtalansággal találkoztak tökéletlenséggel a saját életükben vagy mások életében csak az igyekezet volt a makacs akarás a törekvés a hiba kijavítására a boldogságra a tökéletességre -- a zsoltárok nem árulnak boldogságot könyörületet árulnak a bánat a félelem a fájdalom csillapítását árulják nem megszüntetését csak csillapítását nem teszik felelőssé az embert amiért nem olyan az élete mint azoké a lidérceké akiket a képes magazinokban és a reklámokban mutogatnak tökéletes hivatással tökéletes családdal tökéletes házzal tökéletes autóval tökéletes nyaralással tökéletes mosollyal nem a zsoltárok szerzői és olvasói a halálnak völgyében járnak és ezért nem tesznek felelőssé senkit mert abból indulnak ki hogy az életet szeretet és öröm és bánat és félelem és fájdalom tölti meg minden pillanatban mert ilyen az élet mert örökkévalócska ilyennek teremtette az hogy a világban nem csak boldogság de boldogtalanság is van nem egy szerencsétlen körülmény amin sok-sok igyekezettel és elszántsággal változtatni lehet nem lehet rajta változtatni az ember nem tudja kijavítani azt amit örökkévalócska szándékosan ilyennek teremtett kis barukh családjában nem tudták ezt ők minden gyakorlati tapasztalatuk ellenére hinni akartak a tökéletes hivatásban a tökéletes családban a tökéletes házban a tökéletes autóban a tökéletes nyaralásban a tökéletes mosolyban -- nagy barukh úgy szereti azt a kisfiút a képen ahogy senki mást összefacsarodik a szíve ahogy kis pofácskáját nézi felzaklatott kis lelkét amiért nem boldog vagy ha boldog is egyszerre boldogtalan is amiért nem tökéletes az élete és amiért azt hiszi hogy ezért ő a hibás ha ránéz erre a képre nagy barukh látja kis barukh sebeit látja a gennyet és a vért ami a sebekből folyik és látja hogy nincs senki semmi aki vagy ami enyhíteni tudná a fájdalmát gyógyítani a sebeit nagy barukh emlékszik hogy kis barukh sebei úgy tűntek el hogy a tizennégy tizenöt huszonöt vagy harmincöt éves barukh sebeiből rájuk folyt a genny és a vér és eltakarták és betakarták kis barukh sebeit és azok soha nem gyógyultak meg csak megdermedtek de ugyanúgy fájtak mint amikor kis barukh szerezte őket - a negyvenhét éves barukh néhány hete amikor még nem tudta csak érezte hogy elkapta a koronát úgy döntött hogy ezután esténként elalvás előtt nem csak önmagáért de ezért a kisfiúért is is elolvas egy zsoltárt helyette a nevében a tizenharmadikat azt amelyiket ha ismerte volna a zsoltárok gyógyító erejét kis barukh is olvasott volna a tizenharmadik zsoltár szavai pedig azóta egyszerre szállnak fel az égbe a mindenségbe örökkévalócskához és szállnak le barukh lelkének azokba a mélységeibe ahol kis barukh sebeit őrzi néhány hete nagy barukh minden este belemarkol az időbe átszakítja a múlt szövetét és a zsoltár szavaival csillapítja kis barukh negyven évvel ezelőtti bánatát félelmét és fájdalmát háromezer éves héber szövegekből szőtt pólyával takarja be és gyógyítja kis barukh gennyes és véres sebeit -- kis barukh lelke ettől nem fog meggyógyulni a múltban az élete nem lesz tökéletes a boldogsága pedig folyton boldogtalanságba fog fordulni és fordítva de nagy barukh talán annyit el tud érni hogy kis barukh többé már ne eméssze és hibáztassa magát ezért a sebei pedig bevarasodjanak és a fájdalomnak már csak az emlékművei legyenek ne a forrásai van egy fickó eilátban egy magyar fickó nem ismeri barukhot még soha nem találkozott vele mégis mindent elolvas tőle és ki nem állhatja őt barukhot a verseit a lényét barukhnak az az érzése hogy pusztán azzal hogy leírja azt hogy mit érez mit gondol és azzal hogy ezeket az írásokat verseknek nevezi irritálja az eiláti fickót barukhnak azért támadt ez az érzése mert a fickó folyton rákommentál valamit barukh verseire amivel hol a versek tartalmát hol azok szerzőjét támadja legutoljára múlt csütörtökön írta azt egyebek mellett hogy barukh egy önjelölt költő önjelölt költő -- az eiláti fickó mélyre célzott és mélyre is ment a döfés barukh egészen belegörnyedt úgy fájt neki -- kb félévvel ezelőtt barukh kitiltotta a fickót a kanapéjáról a facebook-oldaláról ő azóta az izraelinfón megjelenő barukh-versekre kommentál ugyanolyan szellemben mint korábban csak még bátrabban nem bírja ki hogy ne olvassa el barukh verseit és hogy ne írjon rájuk valamit amikor barukh rájött arra hogy ez nem fog megváltozni és az sem fog megváltozni ahogy ő ezekre a kommentekre reagál - beléjük görnyed - akkor úgy állította be a facebook-ot a maga számára hogy legalább ő egyáltalán ne lássa az eiláti fickó tevékenységét és azóta nem is látja a kommentjeit az izraelinfón sem és ez így megnyugtató volt mert csütörtökön judit véletlenül felolvasta barukhnak az eiláti fickó kommentjeit köztük azt is amiben az eiláti fickó önjelölt költőnek nevezte barukhot és akkor barukh rájött arra hogy elég elég! nem menekülhet egész életében az eiláti fickó elől muszáj tennie valamit és mivel az eiláti fickó olyan amilyen rajta barukh nem tud változtatni szóval muszáj önmagán változtatnia muszáj kiterápiáznia magából ezt a rettegést ettől a fickótól -- elsőként mindjárt itt van ez az önjelölt költő dolog miért fáj ez annyira? mert igaz barukh tényleg egy önjelölt költő tényleg ő mondta ki először hogy azok az írások amiket ír szabadversek ő pedig mint ezen szabadversek szerzője költő és mivel mindezt nem életének legmagabiztosabb időszakában tette hanem sőt... barukh retteg attól hogy leleplezik hogy kiderül hogy ő nem is költő valójában és majd nyilvánosan megszégyenítik amiért mégis költőnek adta ki magát -- ezt a félelmet használta ki és használja ki az eiláti fickó ebben van az ereje hogy barukhnak számít amit mond -- ebben van az ereje az eiláti fickónak és a hozzá hasonló összes lidércnek akik beülnek a zsöllyébe és onnan dobálnak a színpadra mindent ami a kezük ügyébe akad félelmet fájdalmat frusztrációt mindenkire aki veszi a bátorságot és az ő megkérdezésük és engedélyük nélkül merészel a színpadra lépni és megmutatni önmagát önjelölt izraeli költőkre önjelölt svéd klímaaktivistákra akik iskolázatlanok fiatalok és lányok önjelölt feministákra akik a fallokrata status quo-t támadják önjelölt transzneműekre akik olyat és úgy éreznek ami a zsöllye számára elfogadhatatlan önjelölt polgárjogi aktivistákra akik a rasszista rendszer hőseinek szobrait döntögetik önjelölt hajóskapitányokra akik menekülteket mentenek ki a földközi-tengerből és ha már itt tartunk: önjelölt menekültekre akik engedély nélkül hagyták maguk mögött szíriát afrikát a szülőföldjüket és indultak európába új hazát keresni -- a lista hosszú ennél sokkal hosszabb mert a lidércek szemében minden önjelölt bűnös mert mindenki bűnös aki nem kérte előre a zsöllye jóváhagyását mindenki bűnös aki másképp csinálja mindenki bűnös aki más de főleg azok akik nem csak mások de meg is mutatják a másságukat -- és ebből elég elég ebből! eléééééééééég!!!!!!!!!! van olyan egyáltalán hogy nem-önjelölt költő? villon kitől kért engedélyt hogy verseket írhasson? maya angelou kitől kért? józsef attila kitől? ha a zsöllyében ülő lidércek engedélyére vártunk volna akkor a nőknek még mindig nem volna szavazati joga a zsidók még mindig gettóban élnének a nemesek még mindig nem fizetnének adót a földbirtokosok számára pedig még mindig törvény biztosítaná az első éjszaka jogát -- igen barukh önjelölt költő de nincs egyedül nincs egyedül mint önjelölt költő de főleg nincs egyedül mint önjelölt lehet hogy retteg a leleplezéstől lehet hogy összegörnyed a fájdalomtól ha kap egyet mélyre lehet de akkor sem kér engedélyt lidércektől a tegnapiak után még egyszer barukh terápiát folytat itt negyvenöt év hallgatás után kimondja hangosan azt amit érez negyvenöt évig azért nem mondta ki mert félt a világ reakciójától félt retteget szorongott tényleg! dohányzott alkoholt ivott nyugtatót szedett amphetamint szívott az orrába hogy el tudja viselni a félelmet a rettegést a szorongást a világ ítéletétől negyvenöt évig félt retteget szorongott hogy ő barukh nem elég negyvenöt évesen azért kezdte el hangosan kimondani azt amit érez mert nem tudja hogy mennyi ideje van még és nem akar úgy meghalni hogy soha nem mondta ki hangosan azt amit érez nem hiszi még nem hiszi hogy joga van kimondani hangosan azt amit érez elmesélni a saját történetét elmondani a saját igazságát hogy ő barukh elég nem hiszi! de hinni akarja! nagyon! ezért erőlteti magát nap mint nap hogy kimondja azt amit érez hogy elmesélje a saját történetét hogy elmondja a saját igazságát rohadtul nem könnyű nap mint nap kimondani hangosan nehéz éppen elég nehéz anélkül is hogy mások ítélkeznének felette afelett amit érez a története felett az igazsága felett barukh azért csinálja mégis nyilvánosan a terápiáját mert a számára attól válik az érzés kimondása hangossá hogy felteszi a facebookra -- vagyis barukh nem intellektuális csevegést nem filózgatást folytat itt hanem felszakítja a mellkasát vagyis barukh nem az igazságot árulja és nem is egyszerű válaszokat bonyolult kérdésekre barukh szerint ugyanis az élet bonyolult ellentmondásos nem megismerhető és nem megérthető a maga teljességében az igazságot a teljes igazságot csakis örökkévalócska ismeri barukh csak annyit tehet hogy elmeséli a saját történetét elmondja a saját igazságát és ezzel igazabbá szebbé elviselhetőbbé teszi az életet a maga számára talán mások számára az olvasóitól nem vár jótanácsokat megoldásokat és végképp nem vár ítéletet maximum együttérzést és irgalmat akinek ez így elfogadható esetleg kimondottan örvendetes azt barukh továbbra is boldogan látja a kanapéján felszakított mellkasában akinek ez nem elfogadható az ne olvassa és ne kommentálja barukhot barukh szinte minden versében csinál valami elütést vagy helyesírási hibát van oka ennek általános iskolában első és második osztályban volt egy nyelvtantanára barukh már nem emlékszik a nevére az egyszerűség kedvéért nevezzük dolores umbridge-nek alacsony sűrű erős dauerezett hajú asszony volt dolores umbridge fucking dolores umbridge azt a gyereket hat-hét éves gyereket aki valamilyen hibát csinált helyesírási hibát nem emberölést vagy ilyesmit kihívta a táblához szembefordította az osztállyal és leguggoltatta erősen megfogta mindkét fülét és azoknál fogva a füleinél fogva felemelte a levegőbe egy másodpercre megtartotta a gyereket a levegőben lógva aztán leengedte -- barukhnak még most is felgyorsul a szívverése ahogy ezt leírja emlékszik hogy ahogy a többiek úgy ő is megpróbált ugrani mielőtt dolores umbridge elkezdte volna emelni hogy így csökkentse az éktelen fájdalmat a fülében a lelkében hogy így csökkentse a megalázottságot hogy úgy érezze legalább részben ő is befolyásolja az emelkedését hogy úgy érezze némi hatása van arra hogy mi történik vele a testével a lelkével -- de ahogy a többiek úgy a kis barukh sem tudott túljárni dolores umbridge eszén ő ugyanis a ravasz motherfucker minden gyereket egy kicsit más ritmusban emelt fel így kis barukh és a többiek is vagy túl korán vagy túl későn rugaszkodtak el és akár túl korán akár túl későn borzalmasan megfájdult a fülük a lelkük fucking dolores umbridge -- barukh úgy szeretné magához szorítani kis barukhot nincs semmi baj nincs semmi baj nincs semmi baj nem csináltál semmit amivel ezt kiérdemelted suttogná neki nem vagy hibás nem te vagy a hibás magához szorítaná kis barukhot és hagyná hogy sírjon hogy zokogjon hogy gyászoljon hogy gyászolja el a méltóságát az ártatlanságát de nagy barukh nem ölelheti magához kis barukhot -- és kis barukh lelkében így a nyelvtan egy életre összeforrt a rettegéssel a fájdalommal a bűntudattal és a megalázottsággal -- fuck helyesírás csak ennyit mondok barukhnak húsz éven át volt kapuzárási pánikja huszonöt éves korában kezdődött és negyvenöt éves koráig tartott - huszonöt éves korában érezte először azt hogy le van maradva steven spielberg huszonhét éves volt amikor megrendezte a cápát és huszonöt évesen már a kezében volt a film forgatókönyve barukhnak pedig huszonöt évesen még nem volt a kezében semmi pláne nem egy potenciális világsiker forgatókönyve ráadásul semmilyen jel nem mutatott arra hogy huszonhét éves korára ugyanolyan világsztár lesz mint steven spielberg márpedig a szüleitől kezdve általános iskolai tanárain keresztül bizonyos barátaiig sokan voltak akik azt várták barukhtól hogy nem csak csodagyerek de csodafelnőtt is lesz barukh ezért kapaszkodott egy másik egykori csodagyerek steven spielberg példájába és gondolta úgy hogy az ő tempójában kell haladnia mert ha nem halad az ő tempójában vagyis ha huszonöt évesen nem lesz a kezében az a forgatókönyv ami huszonhét éves korára világhírű filmrendezővé teszi akkor lemarad -- lemarad... és mivel barukhnak huszonöt évesen nem volt a kezében az a forgatókönyv ami huszonhét éves korára világhírű filmrendezővé tehette volna és egyáltalán semmi különös teljesítményt nem tudott felmutatni azután hogy kinőtt a csodagyerekségből barukh elkezdte úgy érezni hogy lemaradt -- és ezért és ekkor kezdte el letagadni a korát -- mások előtt és önmaga előtt -- huszonöt évesen azt mondta hogy huszonnégy éves huszonhat évesen azt hogy huszonöt és így tovább -- később amikor a saját eredményei és steven spielberg eredményei közötti különbség egyre nagyobb nyilvánvalóbb és behozhatatlanabb lett átváltott arra hogy két évet tagadjon le a korából -- így igyekezett időt vásárolni magának egyre több időt hogy egyáltalán az esélyét megőrizze annak hogy valaha utoléri a példaképét steven spielberget így alkudozott magával és azokkal akik azt várták tőle hogy nem csak csodagyerek de csodafelnőtt is lesz -- az elkövetkező évtizedek során sok kínos vicces fájdalmas és szánalmas szituáció adódott abból hogy barukh egyre nagyobbat próbált meg letagadni a korából így kívülről leginkább igyekezetének kétségbeesettségét feleslegességét és hiábavalóságát volt rossz nézni tényleg igazán rossz volt nézni... aztán éppen abban az évben amelyikben kapuzárási pánikja tizennyolc esztendős lett vagyis nagykorú barukh a családjával a sivatagba költözött ahol senki nem ismerte negyvenhárom éves kora előtt és ahol nem csak hogy nem volt senki aki ismerte volna gyerekkorában de mindenki nagyjából le is szarta hogy valaha micsoda csodagyereknek képzelték mások és képzelte ő magát egy másik országban egy másik kontinensen -- ennek és a sivatag forró száraz levegőjének köszönhetően barukh lelkén lassan elkezdtek kisimulni a ráncok és barukh lelke lassan visszafiatalodott saját valódi életkorához már nem valamennyinél többnek érezte magát hanem elkezdett negyvennégy évesként gondolni magára és amikor a negyvenötödik születésnapját örökkévalócska kegyelméből jeruzsálemben tölthette és a nap végén a nyugati falnál azaz a siratófalnál imádkozhatott a kapuzárási pánik teljesen elmúlt mintha soha nem is létezett volna barukh a fal előtt állt homlokát a köveknek támasztotta kezeivel örökkévalócska nyitott kapujába kapaszkodott és úgy érezte hogy megérkezett saját életkorába saját életébe önmagába |
témák
|