tizennégy hete egy judit (nem barukh juditja hanem egy másik) ezt kommentálta barukh orbán viktoros versére: barukhot tizennégy hete nem hagyja nyugodni ez a komment talán azért mert nincs benne semmi amivel egyet tudna érteni pedig az írója elvileg ugyanabból a háttérből kultúrkörből és szekértáborból valósi mint barukh szóval: barukh nem pszichologizált hanem leírta hogy miért nem tudja gyűlölni orbán viktort minden bűn ellenére amit elkövetett és elkövet a pszichológia mint önmagunk és egymás megértésének egyik útja valóban segített barukhnak abban hogy ne gyűlölje orbán viktort nem egyedül a pszichológia de a pszichológia biztosan barukh egyébként nem rajong azért a szóért hogy "pszichologizálás" mert az olyan mint a "föstögetés" vagy az "irogatás" meg az összes többi leereszkedő kifejezés amik azt hivatottak érzékeltetni hogy a szóban forgó tevékenység nem komoly dolog mintha meg lenne az ideje a pszichologizálásnak és meg lenne az ideje a komoly dolgoknak mintha meg lenne az ideje önmagunk és egymás megértésének és meg lenne az ideje az indokolt gyűlöletnek mintha békeidőben beleférne egy kis pszichologizálás de háborúban sem idő sem tér nem lenne a gondolkodásra a másik megértésére ne-adj-isten az együttérzésre háborúban cselekedni kell csapatni nem nézve se jobbra se balra nem ismerve sem istent sem embert barukh nem tehet róla de ennek a másik juditnak a sorairól éppen orbán viktor háborús pszichózisa jut az eszébe az a pszichózis aminek központi eleme a korlátlan engedély a korlátlan gyűlöletre az a pszichózis ami oroszországtól iránon és izraelen át magyarországon keresztül egészen észak-amerikáig minden fasiszta politikai erő sajátja ha nem gyűlölsz velünk nem vagy közénk való ha nem gyűlölsz velünk nem vagy megbízható ha nem gyűlölsz velünk nem vagy rendes ember ha nem gyűlölöd az ellenségedet akkor felmented őt felmented mint barukh orbán viktort a másik judit szerint mintha barukh bizony valami hivatal lenne intézmény vagy bíróság akinek a véleménye számít akinek a véleménye ítélet pedig nem barukh egy senki a véleménye csak egy vélemény ráadásul nyilvánvalóan egy kisebbségi vélemény hiszen az sem az orbán viktorért rajongó sem az őt gyűlölő tábort nem erősíti ráadásul ha ez nem volna elég barukh még azt is azt gondolja hogy orbán viktor nincs abban a helyzetben hogy vállalni tudja a felelősséget a tetteiért sőt! barukh még azt is azt gondolja hogy a legtöbb ember nincs abban a helyzetben hogy vállalni tudja a felelősséget a tetteiért olyan szinten nincsenek tisztában sem önmagukkal sem a tetteiket mozgató traumákkal és komplexusokkal hogy teljesen felesleges azt várni tőlük hogy felelősséget vállaljanak azokért fogalmuk sincs hogy mit cselekszenek és fogalmuk sincs hogy miért cselekszik azt amit cselekszenek barukh ezért nem igazán tud hinni az egyéni felelősségben és ezért nem igazán tud hinni a büntetésben sem a büntetésnek akkor látná értelmét ha a bűnt elkövető embernek nem lettek volna feldolgozatlan traumái és nem lennének komplexusai egyszerűen csak valamiért puszta gonoszságból úgy döntene hogy diktátor lesz gyilkos erőszakoló vagy milliárdos barukh örülne ha orbán viktort elszállítanák egy messzi-messzi galaxisba egy terápiabolygóra és ott tartanák élete végéig bibivel elon musk-kal donald trumppal vlagyimir putyinnal harvey weinsteinnal és az összes többi ön- és közveszélyes önkényúrral együtt örülne de megkönnyebbülést akkor sem érezne mert akkor is össze lenne zárva itt a földön több milliárd lelki analfabétával akik nem hisznek a pszichologizálás életmentő szerepében nem hisznek benne mert nem tanították meg nekik hogy mi az mert nem volt senki aki megtaníthatta volna nekik így aztán nem tudják hogy kik ők nem tudják hogy hol a helyük a többi ember között nem tudják hogy hol a helyük a többi élőlény között akiket mármint a többieket különben sem látják mégha nézik is őket akkor sem csak barátokat látnak és ellenségeket szekértáborokat lojális katonákat és árulókat és azért nem tudják szeretni a felebarátjukat mert nem tudják szeretni önmagukat sem nincs bennük együttérzés szolidaritás és könyörület sem önmagukkal sem másokkal szemben csak száguldanak mint megannyi elszabadult hajóágyú diagnosztizálatlan és kezeletlen pszichózisaikkal és bár a homályos fájdalom és rettegés nem kisebb bennük mint orbán viktorban ők mégsem lesznek mind diktátorok "csak" szadista edzők követelőző barátok abuzáló nagybácsik féltékeny szerelmesek passzív-agresszív szülők önkényesen osztályzó tanárok fideszre szavazó holokauszt-túlélők és hasonlók a világ telis tele van orbán viktorokkal akik a maguk mikrokozmoszának pontosan ugyanakkora fájdalmakat okoznak mint magyarországnak az ország miniszterelnöke barukh egyiküket sem menti fel és nem is relativizálja a bűneiket egyszerűen csak rámutat hogy nem tudja gyűlölni őket és emiatt nem érez lelkiismeret-furdalást nem hiszi ugyanis hogy már csak az ő általa érzett és terjesztett gyűlölet hiányozna ahhoz hogy a bolygónk egy elviselhetőbb hely legyen
0 Comments
Leave a Reply. |