ajándék

értem
értem
hogy nehéz lesz
de valahogy
mégis erőt kell venned magadon
és el kell vállalnod
azt a munkát
mondja szeretettel
a féllábú lánynak
a gyerekkori barátnője
és szorosan magához öleli őt

tudom
hogy nem az az álmod
hogy bkv-ellenőr legyél
de most nincs más lehetőség
és muszáj pénzt keresned

kezdetben
kényelmetlen lesz
biztosan
tudom
hidd el
de majd megszokod

és muszáj kimozdulnod
nem töltheted
az egész életedet
a parkban
virágok festegetésével
azért nem fizet senki

a gyerekkori barátnő
úgy van vele
hogy csak egy kicsit kell
a hóna alá nyúlni
a féllábú lánynak
és minden rendben lesz
majd szépen betagozódik
a kétlábúak társadalmába
amit ő
mint kétlábú
egyszerűen csak
társadalom-nak hív
jelző nélkül
ahogy az olaszok sem hívják
az aglio di olio-t
olasz kajának
egyszerűen csak
kajának

miközben a barátnője
a féllábú lányt öleli
a mankó
kicsúszik a lány hóna alól
és nagyot koppan a földön

a barátnője elengedi őt
gyorsan lehajol
felveszi a földről a mankót
és visszaadja a lánynak
aki közben majdnem eldőlt
mert féllábon
alig tudta megtartani az egyensúlyát

a barátnője beigazítja
a féllábú lány hóna alá a mankót
aztán megfogja mindkét karját
és mélyen a szemébe néz:

ugye
megígéred
hogy legalább megpróbálod?
hogy legalább adsz egy esélyt
ennek a munkának?

a féllábú lány zavartan néz

mit mondjon?

az igazságot?
és veszítse el a szimpátiáját
az egyetlen embernek
aki törődik vele?
vagy hazudjon neki?
a gyerekkori barátnőjének?

na?
kérdezi a barátnő
biztatóan mosolyogva

a féllábú lány
ránéz
bizonytalanul visszamosolyog
és kierőltet magából
egy bólintást

minél több emberrel
beszél barukh
izraeli szociális intézményekben
és próbálja elérni
hogy a rendszer
ne úgy tekintsen rá
mint egy új bevándorló
munkanélkülire
akinek csak egy kicsit kell
a hóna alá nyúlni
csak egy munkát kell találni neki
és minden rendben lesz
annál biztosabb abban
hogy senki nem tud semmit arról
hogy mit jelent
neurodivergensnek lenni

nem csak
a gyerekkori barátnő
nem tud semmit
a féllábúak életéről
de a szociális intézmények
különben
sokszor
kimondottan
együttérző
dolgozóinak
sincs fogalma arról
hogy mennyire reménytelen vállalkozás
be- vagy vissza-integrálni
egy nem neurotipikus állampolgárt
a neurotipikus keretek közé

a szociális
az egészségügyi
és az oktatási szakemberek
összes jóindulata
és az összes módszer
amit az egyetemeken
és a tanfolyamokon tanultak
mind-mind
elszáll a széllel
mert azok
bajban lévő
egyensúlyát vesztett
neurotipikusok
talpraállítására valók

nem segítenek
azokon a gyerekeken
és felnőtteken
akiknek még
a legjobb napjaikon is
fel kell szívniuk magukat arra
hogy felemeljék a telefont
találkozzanak a barátaikkal
vagy elhagyják a lakást

nem segítenek
az olyan embereken
aki nem
az iskolából való kibukástól
vagy a munkanélküliségtől
szoronganak
hanem azoktól az elvárásoktól
amik éppen az iskolákban
éppen a munkahelyeken
várnak rájuk

azoktól az elvárásoktól
amiket a neurotipikus többség
pakol rájuk
nap mint nap
öntudatlanul
a legjobb szándékkal

a szociális munkások
pszichológusok
és tanárok
jelentős része
nem tudja
még elképzelni sem
hogy léteznek
olyan agyak és idegrendszerek
amik egyáltalán nem funkcionálisak
a neurotipikus világban
vagy csak bizonyos feltételekkel
és hogy az állapotuk
nem átmeneti
nem gyógyítható
nem gyógyítandó
hanem örökölt
és/vagy traumák eredménye

nem tudják
még elképzelni sem
hogy milyen lehet az
amikor
minden
egyes
tennivalóhoz
külön-külön
fel kell építeni a motivációt

és hogy egy szép bizonyítvány
bármilyen szép
vagy egy jó fizetés
akármilyen jó
önmagában
mennyire kevéssé motiváló

és mivel
nem tudják
hogy mivel állnak szemben
jobb híján
újra és újra
visszatérnek
az egyetemeken
és a tanfolyamokon
tanult módszereikhez
és mondataikhoz
és biztatják
és hajszolják
ügyfeleiket
és pácienseiket
és tanítványaikat
olyan helyzetekbe
amelyekben azok
szükségszerűen
kudarcot vallanak

újra és újra és újra és újra

miközben minden résztvevőt
a szociálist munkást
az egészségügyi dolgozót
a tanárt
az ügyfelet
a pácienst
és a tanítványt is
a lehető legjobb szándék vezérli

barukh ezért csinálja ezt a könyvet

egyrészt azért
hogy a hozzá hasonló neurodivergenseknek
mankóul szolgáljanak
a versei
a szavai
és azok segítségével tudjanak
eredményesebben beszélni
önmagukról
az érzéseikről
és az igényeikről

másrészt
hogy a neurotipikusok számára is
értelmezhető módon
szavakkal és mondatokkal
meséljen arról
hogy mit jelent
nem neurotipikusnak lenni

miközben ezt a könyvet szerkeszti
és a felolvasásokra készül
barukh fejében
dubi szavai visszhangoznak
amiket akkor írt barukhnak
amikor ros hásáná előtt
barukh elárulta neki
hogy adhd-s és aspergeres:

barukh
neked is jó évet!
írta dubi
nem mi
választjuk meg
az ajándékokat
amiket adnak nekünk
de mi igyekszünk
kihozni belőlük a legjobbat

barukhnak
majdnem egy évet vett igénybe
hogy felépítse a motivációt
ennek a könyvnek az összerakásához

meg kellett győznie magát arról
hogy ezekkel a versekkel
nem csak önmagának segíthet
de általuk
hozzá hasonló
emberek százai
talán ezrei
érezhetik jobban magukat
a bőrükben
és a világban

emberek százai
talán ezrei
találhatnak rá
dubi szavainak igazságára
és tekinthetnek úgy
az agyukra és idegrendszerükre
mint amik nem fogyatékosságok
hanem egy csomag részei
amit ajándékba kaptak

---